nemzetisport.hu 2019.04.17 06:57

MK: Arra kértem a játékvezetőt, hogy kontrollálja a meccset sárgák nélkül – Nikolics

Juhász Roland nem léphet pályára, Marko Nikolics pedig nem ülhet le a kispadra a Mol Vidi DVSC elleni Magyar Kupa-elődöntő visszavágóján. Az 1–0-s fehérvári sikerrel zárult első mérkőzés után a vezetőedző beszélt arról, miért küldték be az öltözőbe. A vendég debreceniek mestere, Herczeg András a kihagyott helyzetek okait fejtegette. 

 

Marko Nikolics, a Mol Vidi vezetőedzője a csapata dicséretével kezdte az értékelést, kiemelve, hogy zsinórban a tizenharmadik tétmérkőzésen maradtak veretlenek. Ráadásul a tizenkét győzelmet és egy döntetlent hozó sorozatban az utolsó hat meccs rangadó volt. Hozzátette, a Debrecen elleni Magyar Kupa-elődöntőt négy fontos játékosa nélkül – Elek Ákos vírusfertőzés, Georgi Milanov, Marko Scsepovics és Fiola Attila sérülés miatt hiányzott – kellett megvívnia a Mol Vidinek. 

„Akik ma a pályán voltak, mindent kiadtak magukból, elmondhatatlanul büszke vagyok az egész csapatra. A meccs után az öltözőben annyit mondtam nekik, hogy ne adják fel, harcoljanak magukért, a csapatért, a célokért, amíg esély van arra, hogy ezt a szezont is sikerrel zárjuk. Három nap van a regenerációra a Ferencváros elleni rangadó előtt, majd kettő a DVSC elleni visszavágó előtt. Most azt kell megoldanunk, hogy minél frissebben lásson neki a csapat ennek a két mérkőzésnek.”

Debrecenben biztosan nem léphet pályára Juhász Roland, aki két sárga lapot is begyűjtött az első mérkőzésen, így a 87. percben kiállították. S miután a játékvezető a hosszabbítás perceiben Nikolicsot is elküldte a kispadtól, így ő is csak a Nagyerdei Stadion lelátójáról nézheti majd a visszavágót. Az utóbbi esetről – amely a tizenkettedik, a Vidi szemszögéből a nyolcadik sárga lap kiosztása után történt – a  következőket mondta. 

„Semmi különös nem történt, erődemostrációt láthattunk. Arra kértem a játékvezetőt, hogy kontrollálja a mérkőzést sárgák nélkül, nem hangzott el tőlem csúnya szó. Fél órával korábban a debreceni játékos nem kapott sárgát egy fault után, miközben később Juhász megkapta a második sárgáját, és ki kellett állnia. Nem kérünk mi semmi különöset, nem is szoktak hallani tőlünk senkit, legyen az játékos, edző vagy sportigazgató, panaszkodni. Szeretnénk azonban némi tiszteletet látni az elmúlt másfél év eredményeiért. Ma összesen háromszor álltam fel a kispadról, de vissza lehet keresni a korábbi nyilatkozatokat, mindig a pozitívumokat igyekeztünk kiemelni. Amiatt vagyok csalódott, hogy a tisztelet helyett erődemonstrációt kapunk.

 
Herczeg András, a DVSC vezetőedzője így értékelt.

„Természetesen nem vagyok elégedett az eredménnyel. Tompák voltunk az első tíz percben, a Mol Vidi pedig jól használta ki a hibánkat. Futács gólja után azonban egyenrangú partnerek voltunk, rengeteget dolgoztak a játékosok, remek hozzáállással, dicséret illeti őket. Jó lett volna gólt lőni, úgy könnyebb lenne a visszavágón, de csak kapufáig jutottunk. Higgadtabb megoldásokat kellett volna választani, de elvitt minket a hév. Nagyon kapkodunk, türelmetlenek vagyunk, ha ezt kiküszöbölnénk, akkor eredményesebben futballoznánk.”

A debreceniek mestere elmondta, a tizenkét sárga lap, illetve Juhász kiállítása ellenére nem érezte durvának a találkozót.   

 

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
MOL VIDI FC–DVSC
 1–0 (1–0)
Székesfehérvár, 
Mol Aréna Sóstó, V: Farkas Ádám
VIDI:
  Kovácsik – Nego, Juhász R., Vinícius, Tamás K. – B. Nikolov, Pátkai, A. Hadzic, Huszti – Kovács I. (Hodzic, 74.), Futács (Stopira, 81.). Vezetőedző: Marko Nikolics
DVSC: Kosicky – Kinyik, Szatmári (Kusnyír, 64.), Pávkovics, Ferenczi – Varga K., Tőzsér, Csősz, Bódi – Szécsi (Haris, 82.), Zsóri (Takács T., 64.). Vezetőedző: Herczeg András
Gólszerző: Futács (3.)

Kiállítva: Juhász (87.) 

A TOVÁBBI MENETREND
SZERDÁN
18.00: Budapest Honvéd–Soroksár SC (NB II) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Április 23.
20.00: 
Debreceni VSC–Mol Vidi FC
Április 24.
15.00: Soroksár SC (NB II)–Budapest Honvéd 

2019.04.19 22:35:17

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT

NS-VÉLEMÉNY. Még izgalmas lehet a bajnoki hajrá.

2019.04.19 21:38:45

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2019.04.19 15:09:48

Labdarúgó NB I P. K.

A statisztikák bizonyítják: a zöld-fehérek a legfontosabb mutatókban alulmúlják magukat a fehérváriak ellen.

2019.04.17 17:33:46

Labdarúgó NB I VAJDA GYÖRGY

Csak a legvégén sikerült kicsikarnia a győzelmet a Magyar Kupa elődöntőjében az első osztályú csapatnak.

2019.04.16 23:57:29

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Az NB I-ben nincs különösebb jelentősége a kihagyott helyzetnek, mert a régóta honos elmélet szerint a következő úgyis bemegy.