MK: „A Honvéd ellen szeretnék bizonyítani” – teljesül a kispesti nevelés álma

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.04. 09:30
A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján a Soroksár tizenegyespárbajban kiejtette a Puskás Akadémia FC-t, így bejutott a legjobb négy közé. A találkozó után két soroksári hőssel, a kapus Kovács Dániellel és a gólszerző Lőrinczy Attilával beszélgetett az NSO Tv stábja.

A Soroksár kapusa, Kovács Dániel tökéletes napot fogott ki, hiszen több bravúrt is bemutatott nemcsak a meccsen, hanem a tizenegyespárbaj során is.

„Csak majdnem tökéletest, egy gólt azért kaptam, és tiziből is egy párat. Ha az nem lett volna, akkor esetleg tökéletes lett volna. De azért így sem panaszkodom, életem egyik legjobb élménye ez.”

A kapus videónkban arról is mesél, hogy Lipcsei Péter vezetőedzőnek mekkora szerepe van a nagy menetelésben.

A Soroksár egyenlítő gólját szerző Lőrinczy Attila a párbaj során hibázott, pedig az edzésen is gyakorolták a büntetőket.

„Tegnap jobban ment, mint ma, de hála istennek ők is hagytak ki tizenegyest meg mi is, és a végén szerencsére mi az utolsót berúgtuk, ők meg nem, úgyhogy nagyon boldogok vagyunk, hogy bejutottunk a négy közé.”

A támadó az NSO Tv videójában arról is beszél, hogy miért a Honvéd ellen szeretne játszani az elődöntőben (mint azóta tudjuk, a vágya teljesült is).

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ,VISSZAVÁGÓK
Soroksár SC (NB II)–Puskás Akadémia FC 1–1 – 11-esekkel 5–4 (Lőrinczy 82., ill. Arabuli 27.)
Továbbjutott: a Soroksár, 2–2-es összesítéssel, tizenegyesekkel.

Legfrissebb hírek

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
Tegnap, 20:25

Idegenbeli döntetlennel kezdett a Puskás Akadémia az ifi BL-ben

Minden más foci
2025.10.22. 20:10

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48

Ifjúsági Bajnokok Ligája: szerdán Norvégiában kezd a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 16:26

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 08:03

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

A Puskás Akadémia Lukács góljával törte meg rossz sorozatát, legyőzte idegenben a ZTE-t

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 17:30
Ezek is érdekelhetik