T. I. 2019.09.21 13:31 Frissítve: 2019.09.21 16:54

MK: a Fehérvár továbbment, de az Eger kétszer is ráijesztett

A Mol Fehérvár 4–2-es győzelmet aratott Egerben a Magyar Kupa főtáblájának első fordulójában, ezzel a legjobb 64 közé jutott.

Futács Márkó góljával fordított a Vidi (Fotó: molfehervar.hu)

Az első negyven perc komolyabb izgalmak nélkül telt el Egerben. Talán a korai kezdési időpontnak is volt köszönhető, de a Mol Fehérvár nem diktált túl nagy tempót harmadosztályú ellenfele otthonában. A 43. percben viszont az Eger az első kapura tartó lövésével megszerezte a vezetést: Pataki Viktor csapta be egy csellel Adrian Rust, majd a hosszú alsó sarokba helyezett (1–0). 

Fordulás után hamar visszaállította „a világ rendjét” a Vidi, amely az 52. percben már vezetett: előbb Armin Hodzic, majd Futács Márkó vette be a hazai kaput (1–2)

Ezt követően ismét ellaposodott a mérkőzés, a fehérváriak nagyobb erőfeszítés nélkül is kontroll alatt tartották a játékot, miközben az Eger érezhetően kezdett fáradni. 

A 78. percben Georgi Milanov centerezése után Boban Nikolov lőtt 10 méterről a kapuba, s ezzel úgy tűnt, eldöntötte a továbbjutás sorsát (1–3). Csakhogy Kovács István rövid hazaadását kihasználva a csereként beálló Árvai Ádám szépített (2–3)

De a 89. minutumban Nikolov másodszor is betalált, Kovács István középre lőtt labdáját pár méterről a kapuba helyezve, és így beállította a 4–2-es végeredményt. A meccs krónikájához tartozik, hogy tétmeccsen először lépett pályára a Fehérvárban a nyáron a Haladástól szerződtetett (és kooperációs kölcsön keretében az NB II-es Budaörsben is szereplő) Halmai Ádám, a korábbi válogatott labdarúgó, Halmai Gábor fia, aki Petrjak helyére állt be csereként a 89. percben.   

MAGYAR KUPA
6. FORDULÓ (FŐTÁBLA, 1. FORDULÓ)
AZ NB I-ES CSAPATOK MÉRKŐZÉSEI
EGER SE–MOL FEHÉRVÁR FC 2–4 (1–0)

Eger, 1000 néző. Vezette: Takács János (Szilágyi Norbert, Gavalla-Kulcsár Judit)
EGER: Nacsa – Debreceni, Valkay, Gajda, Lőrincz – Farkas K. (Árvai, 56.), Antal Zs. (Benke, 70.), Kis G. (Kovács D., 90.), Vitelki B., Vajda Á. – Pataki V. Edző: Sütő Szilárd
FEHÉRVÁR: Kovácsik – Nego, Musliu, Rus, Stopira – Milanov, Nikolov, Pantics (Kovács I. 66.), Petrjak (Halmai 89.) – A. Hodzic (Pátkai, 60.), Futács. Megbízott edző: Szalai Tamás
Gólszerző: Pataki (1–0) a 42., A. Hodzic (1–1) a 47., Futács (1–2) az 52., Nikolov (1–3) a 77., Árvai (2–3) a 81., Nikolov (2–4) a 89. percben  
MESTERMÉRLEG
Sütő Szilárd: –
Az volt a célunk, hogy a közönségtől olyan dicséretet kapjunk, amilyet a mérkőzés után kaptunk. Az eurómilliókat érő játékosokkal felálló Fehérvár dolgát is megnehezítettük, szereztünk két gólt, és az első félidőben nem kaptunk. Összességében a nézők reakciója mindent elárul.
Szalai Tamás: – Alacsonyabb osztályú csapat ellen mindig nehéz kupameccset játszani, mert az ellenfél kettőzött erővel akar bizonyítani. Az Eger jól megszervezte a védekezését, s helyzeteink mivel kimaradtak, törvényszerű volt, hogy egy kontrából gólt kapunk. Szünetben rendeztük a sorokat, gyorsan fordítottunk, második félidei játékunkkal már elégedett vagyok.

2019.10.14 19:48:47

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

Hlavay György feladta, Dimény Lajos jött, látott és – győztek.

2019.10.11 20:16:06

Labdarúgó NB I THURY GÁBOR, FÖLDI IMRE

A kilencszeres bajnok legenda 75 évről, Marseille-ről, Brezsnyevről, tankról, Varga Zoliról, Törőről.

2019.10.11 22:56:56

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Split után, Cardiff előtt – az eddigi Double Pass-auditok sporttudományi és teljesítménymenedzsment elemzése.

2019.10.07 19:16:36

Labdarúgó NB I HEGYI TAMÁS

Százharminc esztendeje született Schlosser Imre, a karikalábú futballsztár.

2019.10.08 19:12:37

Labdarúgó NB I CSILLAG PÉTER

A Honvéd legendás kapusa, Faragó Lajos hagyatékából lélegzetelállító fotók kerültek elő.