Mezőkövesd: Lázár Pál és Vadnai Dániel is aláírt – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.26. 22:26
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd megerősítette Lázár Pál szerződtetését, a hatszoros magyar válogatott védő kétéves szerződést kötött a klubbal.

A korábban a Sopronban, a Videotonban, Pécsett és Debrecenben, legutóbb pedig Diósgyőrben szereplő futballista 153 élvonalbeli mérkőzésen három gólt szerzett, s volt egy törökországi kitérője is a Samsunspornál. Miskolcon csak fél évig játszott, félévkor úgy döntött, családi okok miatt felhagy a labdarúgással. Most visszatér a pályára, a Mezőkövesd kétéves szerződést kötött a 29 esztendős, kétszeres bajnok játékossal – mutatta be új szerzeményét a klub hivatalos honlapja.

Mellette még Vadnai Dániel érkezését is bejelentette az együttes, a 29 esztendős balhátvéd, bal oldali középpályás az élvonalból búcsúzó MTK-tól érkezik, eddig 180 NB I-es mérkőzésen hét gólt szerzett, szerepelt a DVSC-ben is, amellyel – akárcsak a kék-fehérekkel – bajnoki címet szerzett.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Jakub Brasen (szlovák, FC DAC 1904 – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Paul Keita (szenegáli, szabadon igazolhatóként, legutóbb Kerkira – Görögország), Lázár Pál (szabadon igazolhatóként, legutóbb Diósgyőri VTK), Novák Csanád (Vasas), Róbert Pillár (szlovák, FK Senica – Szlovákia), Vadnai Dániel (MTK)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Csirmaz István (Szolnok), Engel Alex (Kazincbarcika, ?), Fröhlich Roland (Ceglédi VSE), Heffler Norbert (Balmazújváros), Rácz Ferenc (ETO FC Győr)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Balogh Béla (MTK), Czuczi Márton, Alekszandar Damcsevszki (macedón), Ulysse Diallo (mali, Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Marko Dinjar (horvát, lejár a szerződése), Dombó Dávid, Egerszegi Dávid (szabadon igazolható), Tarmo Kink (észt, lejár a szerződése), Orosz Márk (Soroksár, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Puskás Akadémia), Branko Pauljevics (szerb, Puskás Akadémia), Sós Bence (Debreceni VSC), Vági András (Paks)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Molnár Gábor (Puskás Akadémia), Lazar Veszelinovics (szerb, ?)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:Bori Gábor (Gyirmót), Balogh Béla (Mezőkövesd), Farkas Balázs (Balmazújváros) Gengeliczki Gergő (Soroksár), Lencse László (Puskás Akadémia), Szentpéteri Viktor (Vác)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Demjén Patrik
(Dorog), Horváth Péter (Soproni VSE), Deutsch Bence (Zalaegerszeg), Jakab Dávid (Zalaegerszeg), Talabér Attila (Kisvárda)
Az utánpótlásból felkerültek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Vadnai Dániel
(Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Leandro Martínez
(olasz-argentin, Haladás)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Danijel Petkovics
(montenegrói; DVTK, DVSC), Federico Groppioni (olasz, ?), Jurij Kolomojec (ukrán, ?), Myke Bouard Ramos (brazil, ?), Dragan Vukmir (szerb)

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
16 órája

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 11:25

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

Döntetlen Békéscsabán, az egy pontnak inkább a kövesdiek örülhetnek

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:50

Az Újpest légiósát botrányhősként mutatják be Romániában

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 12:29

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52

A hajrában mentett meg egy pontot a Kövesd a KTE ellen

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 14:52

Bevezették a klubigazgatói státuszt az NB II-es Mezőkövesdnél

Labdarúgó NB II
2025.11.22. 21:28
Ezek is érdekelhetik