Megismétlődik a tavalyi finálé: döntős a Loki és a Paks

Vágólapra másolva!
2011.03.30. 18:44
null
Dombi (pirosban) sérülése miatt emberhátrányban fejezte be a meccset a Loki (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Címkék
A labdarúgó Ligakupa elődöntőjének visszavágóján nem bírt egymással a címvédő Debrecen és a Szombathelyi Haladás, a gól nélküli döntetlen azonban (köszönhetően az idegenbeli sikernek) a Loki továbbjutását eredményezte. A későbbi mérkőzés után az is biztossá vált, hogy megismétlődik a tavalyi finálé, a Paks ugyanis hazai pályán is legyőzte a Zalaegerszeget, így pedig kettős sikerrel lett finalista.

 

DEBRECEN–HALADÁS

Mivel a bajnoki címről már csak álmodozhatnak Debrecenben, a Magyar Kupából pedig kiestek, a hazai labdarúgás mostohagyermekének tekintett Ligakupa (ismételt) megnyerésével vigasztalódhatnak a hajdúságiak.

A döntőbe jutásra mindenesetre jó eséllyel pályázott a Loki, ugyanis az első meccsen Adamo Coulibaly duplájával Szombathelyen harcolt ki előnyt magának. Akkor a bajnoki szünet miatt a lehetőségekhez képest a legerősebb csapat futott ki pályára, ezúttal azonban egy vegyes együttest jelölt ki Zdenek Scasny vezetőedző, hétvégén ugyanis fontos bajnoki következik a Győr ellen.

Ennek megfelelően a hazaiaknál a fiatal Mokánszki Norbert is szerepet kapott a csatársorban, és már a meccs elején helyzetbe került, de félfordulatból leadott lövését biztosan fogta Mursits Roland. Mokánszki a 24. percben is ígéretes pozícióban csapott le a labdára, de végül 15 méterről nem találta el a kaput.

A csapatok finoman fogalmazva sem diktáltak nagy tempót, így helyzetből is alig akadt. Hazai részről Kulcsár Tamásnak is volt egy ziccere az első félidő felénél, de a szombathelyi kapus jól zárta a szöget és hárított. A Halitól Rajos Gáboré volt a legnagyobb lehetőség, de kiugrása után mellé lőtt.

A folytatásra sem jött meg az iram és a helyzetek, a hazai szurkolók jól hallhatóan szóvá is tették ezt a játékosoknak. A Loki a csereként beállt Dombi Tibor sérülése miatt emberhátrányban játszotta le az utolsó percet, amikor Skriba Máté rövid időn belül kétszer is betalálhatott volna, míg a túloldalon Coulibaly szerezhette volna meg a győztes gólt. Végül maradt a 0–0, így a Loki idegenbeli győzelmének köszönhetően biztosította helyét a döntőben.

 

PAKS–ZALAEGERSZEG

Montvai góllal járult hozzá a döntőbe jutáshoz
Montvai góllal járult hozzá a döntőbe jutáshoz

A Zalaegerszeg részéről az első meccshez képest sokkal pontosabb játékra lett volna szükség Pakson ahhoz, hogy esélye legyen ledolgozni a hazai pályán összeszedett 2–1-es hátrányát. Ehhez képest Kis Károly együttese nagy kedvvel, és ötletesen játszva tovább növelte összesítésben megszerzett előnyét.

A 12. percben Vayer Gábor lépett ki a bal oldalon, de utána csúnyán mellé lőtt. A játékrész feléhez közeledve előnybe került a Paks: Szabó János beadása elment mindenki előtt, a hosszúról visszajátszott labdára középen Magasföldi József érkezett, és a kapu torkából a hálóba továbbított (1–0).

A ZTE első veszélyes lövései a szünet előttig várattak magukra, ekkor előbb Djordje Kamber majd Ivan Delic próbálkozott, de nem sikerült az egyenlítés.

A 64. percben tovább szaporodhattak Csank János ráncai, Montvai Tibor ugyanis egyéni akció végén megduplázta csapata előnyét (2–0). A gólszerző nem sokkal később az előkészítésben jeleskedett, de Nagy István lövése után Vlaszák Géza lábbal védett.

A 72. percben egy bal oldali szöglet után a hosszún érkező Kamber révén szépített a ZTE (2–1). A vendég csapat mindent megtett, hogy legalább a kettős vereséget elkerülje, de végül nem változott az eredmény, így pedig megismétlődik a tavalyi finálé.

LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
DEBRECEN–HALADÁS 0–0
Debrecen, 2000 néző. V: Kovács J. (Tóth I., Szalai D.)
DVSC: Novakovics – Nagy Z., Simac, Szűcs I., Fodor M. (Nikolov, a szünetben) – Kulcsár T. (Kabát, a szünetben), Bódi, Spitzmüller, Yannick (Dombi, 60.) – Mokánszki (Coulibaly, 56.), Farkas II B. (Szakály P. 75.) Vezetőedző: Zdenek Scasny
HALADÁS: Mursits – Csontos, Lengyel D., Jagodics, Iszlai – Molnár B. (Kovács I., 75.), Rajos – Nagy I G. (Skriba, 71.), Sipos, Lattenstein (Ugrai, 85.) – Simon A. (Gyurján, 60.) Vezetőedző: Aczél Zoltán
Továbbjutott: a Debrecen 2­–0-s összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Zdenek Scasny: – A továbbjutáson kívül egyedül Bódi Ádám jó játékának örülhettünk…
Aczél Zoltán: – Az első mérkőzést elrontottuk, ott eldőlt, hogy a Debrecen jut a fináléba. Fiataljaink helytálltak, hiszen idegenben szép eredmény a döntetlen, még akkor is, ha tudjuk, hogy a hazaiknak tökéletesen megfelelt ez az állás.
PAKSI FCZALAEGERSZEG FC 2–1 (1–0)
Paks, 500 néző. Vezette: Veizer R. (Horváth R., Iványi I.)
PAKS: Pokorni – Mészáros I., Éger, Gévay, Szabó J. – Sipeki (Nagy I., 62.), Sifter (Böde, a szünetben) – Bartha (Vári, a szünetben), Magasföldi, Vayer (Heffler T., 88.) – Kiss T. (Montvai, a szünetben). Vezetőedző: Kis Károly
ZTE: Vlaszák – Kovács G., Miljatovics (Kocsárdi, a szünetben), Varga R., Panikvar – Szalai T., Kamber – Simonfalvi (Horváth A., a szünetben), Rajcomar, A. Delics (Turkovs, a szünetben) – Simon A. (Balázs Zs., a szünetben) Vezetőedző: Csank János
Gólszerző: Magasföldi (1–0) a 19., Montvai (2–0) 64., Kamber (2–1) a 73. percben
Továbbjutott: a Paks, 4–2-es összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Kis Károly: – Stabilan védekeztünk, ebből próbáltunk gyors támadásokat vezetni. Ezek közül egyet sikerült gólra váltani. A Zetének kockáztatnia kellett, ezzel pedig több terület nyílt előttünk. Több helyzetünk adódott, amelyből egyet még ki tudtunk használni. Kettő nulla után akár el is dönthettük volna a meccset, de a zalai gól után volt egy-két melegebb szituáció is.
Csank János: – A Paks jobb passzban van, mint mi, és talán labdabiztosabbak a játékosai is. Az első félidőben voltak nagyobb problémáink, a második félidőben a cserék után már jobban tetszett a játékunk. Kockáztatnunk kellett, ez sajnos nem jött be. A bekapott gól után nehéz volt a helyzetünk, nem haragszom a játékosokra, jó csapattól kaptunk ki.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik