Matyi Dezső: Supka kárt okozott a klubnak!

Vágólapra másolva!
2012.11.05. 10:53
null
Supka Attila feszenghet: élesen támadta őt a klubtulajdonos <br />(Fotó: Pozsonyi Zita)
Matyi Dezső, a Pécsi MFC tulajdonosa a bama.hu-nak adott interjúban elmondta: nagyon elégedetlen Supka Attila vezetőedző tevékenységével és azzal is, hogy a tréner másra próbálja áthárítani a felelősséget. Supka a Siófok elleni győztes mérkőzés – 11 hónapja az első hazai pécsi siker a bajnokságban – után panaszkodott a játékoskeret hiányosságaira.

„A bajnokság kezdetén azt mondta, ezzel a kerettel neki lehet vágni a szezonnak, el lehet érni a kitűzött célokat, ami az első hat hely valamelyikét jelenti, a Magyar Kupa pedig kiemelt prioritást élvezett, minél tovább szerettünk volna menni, s ha lehet, ki akartunk lépni a nemzetközi porondra” – idézi Matyit a baranyai portál.

„Supka Attila a célok érdekében szabad kezet kapott a keret kialakítását illetően, amelynek az értéke jelentősen megnövekedett; annyi pénzt nem költöttek még ennél a klubnál átigazolásokra, mint most, ráadásul ideális feltételeket biztosítottunk például két edzőtáborral! Ehhez képest azt tapasztaltam, hogy amíg futott a szekér, mondjuk a Debrecen elleni mérkőzésig, addig minden csiriviri volt. Utána viszont folyamatosan azt hallottam, hogy a vezetőedző áthárítja a felelősséget, ami piszkosul nem tetszik! Ahelyett, hogy mindig másokban keresné a hibát, önkritikusnak kellene lennie” – vélekedett a pécsi klubtulajdonos.

Matyi mondandójának még nem volt vége ezzel, a tulajdonos szándékos provokációnak nevezte a kupakiesést.

„Övön aluli ütés volt, szándékos provokációnak minősítem! Miután a kupa kiemelt fontosságú volt, nem értem, miért nem az első csapat kezdett!”

kerdes=Ön szerint marad Supka az edző az elnöki kritika után?|opcio1=Igen|opcio2=Nem|
cikkertekelo_szavazas
Szavazás

Ön szerint marad Supka az edző az elnöki kritika után?

Igen Nem

*/ ?>
mceBlockPasteEnd

„Az edzőnek kutya kötelessége lett volna a legjobb csapattal kiállnia, s azzal, hogy ezt nem tette meg, kárt okozott a klubnak! Ezek után arcpirítóan szemtelennek éreztem a nyilatkozatát, amelyet az akkor pályára lépőkkel kapcsolatban mondott."

Mindenesetre Supka egyelőre marad: Matyi Dezső kijelentette, kíváncsi, hogyan oldja meg az edző az előtte álló feladatot. A klubtulajdonos szerint „egy az egyben neki köszönhető”, hogy a PMFC „ide jutott”.

NEM TÚL FÉNYES MÉRLEG
Supka Attila a nyáron érkezett a Bp. Honvédtól, eddigi mérlege bajnoki mérkőzésen a PMFC kispadján 13 mérkőzésen 4 győzelem, 5 döntetlen és 4 vereség. A pécsiek a 10. helyen állnak az NB I-ben, és az NB III-as Tiszaújváros kiejtette őket a Magyar Kupától, azaz nincs sok reményük az európai kupaszereplésre.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik