Vidi: Üres lufi volt a teljesítményünk, nem volt energiánk – Nikolics

Vágólapra másolva!
2018.10.07. 22:43
null
Sima vereséget szenvedett a címvédő Vidi (Fotó: Töröki Attila)
A Mol Vidi csütörtöki, Chelsea ellen nyújtott teljesítményét nem tudta megismételni az MTK ellen: a fehérváriak a labdarúgó NB I 10. fordulójában 3–0-s vereséget szenvedtek hazai pályán. A mérkőzés után Marko Nikolics üres lufihoz hasonlította csapata teljesítményét, míg Feczkó Tamás intelligensnek nevezte a kék-fehérek játékát. 

Először Marko Nikolics, a Mol Vidi vezetőedzője értékelt.

Üres lufihoz tudnám hasonlítani a csapatomat, az MTK elleni mérkőzésen mutatott teljesítményét. Nyilván sok energiát kivett belőlünk az elmúlt húsz napban lejátszott hét mérkőzés, illetve az ezzel járó utazás és egyéb dolog. Az első félidőben a játék és a hozzáállás sem volt egészen megfelelő, a második félidőre pedig hiába javult a helyzet, alakítottunk ki több helyzetet, ha az első félidőben nem ment, akkor a másodikban a változtatás ellenére sem pattannak befelé a labdák. Ha két napig játszunk, valószínűleg akkor sem találunk be az ellenfél kapujába. Az MTK a második félidőben gyakorlatilag az első helyzetét kihasználta, és ezzel el is döntötte a három pont sorsát. Viszonylag üresek voltak a lelátók, nekünk sem volt energiánk, mindenki tudja, hogy 13-14 játékost használunk a rotációban, és közülük kettő nemrég csatlakozott hozzánk, nekik még idő kell a beilleszekedésre.

Hozzátette, nem egyszerű három versenysorozatban – Európa-liga, NB I, Magyar Kupa – helytállni, de tudták, hogy ez „hullámvasutas” idény lesz. Bíznak benne, hogy többször lesznek fent.

„A mai meccsen döntő volt, hogy nagyon sok labdát veszítettünk el a saját térfelünkön, az első félidőben már legalább tíznél jártunk. Ha megnézzük az elmúlt tizenhat hónap statisztikáját, akkor ez nálunk kiemelkedően kevés volt a bajnokságban. Tehát húsz perc után látszott, ez nem a mi napunk lesz.”

Feczkó Tamás, az MTK vezetőedzője a Vidi méltatásával kezdte a sajtótájékoztatót.

„Amit a Vidi eddig művelt az idényben, azzal visszaadta a szurkolóknak a magyar labdarúgásba vetett hitüket. Óriási dolog, amit a Chelsea ellen műveltek, de ma látszott rajtuk a fáradtság, és ez is kellett a győzelmünkhöz. Mint ahogy az is, hogy a játékosaim ma taktikusan és intelligensen játszottak, mindenki hozzátette a magáét. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, volt egy kapufánk és több olyan lehetőségünk, amikor néhány centiméteren múlott, hogy gólt szerezzünk. A második félidőben a Vidi rohamozott, bosszantó, mennyi helyzetet ki tudtak alakítani. Néha szerencsénk volt, néha rossz döntést hoztak az ellenfél játékosai, a harmadik gólunkkal pedig eldöntöttük a mérkőzést. Minden elismerésem a játékosaimé, mert igazi csapatként küzdöttünk, és bárritkán használom ezt a szót a játékosok teljesítményére, még egyszer mondom, nagyon intelligensen játszottunk.”

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC107321–8+1324
2. Budapest Honvéd1061313–7+619
3. MTK Budapest1052316–15+117
4. Paksi FC1044216–11+516
5. Mol Vidi FC943216–10+615
6. Mezőkövesd Zsóry FC1043316–12+415
7. Debreceni VSC1035214–13+114
8. Újpest FC93428–7+113
9. Puskás Akadémia FC1022610–16–68
10. Kisvárda102269–21–128
11. Diósgyőri VTK101367–16–96
12. Szombathelyi Haladás1012711–21–105
A 6. fordulóból elhalasztott Mol Vidi FC–Újpest FC mérkőzést november 21-én pótolják.
NB I, 2018–2019, 10. FORDULÓ
OKTÓBER 6., SZOMBATHELYSZÍN
NÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Bp. Honvéd–Diósgyőri VTK 1–0
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
2069Szőts Gergely
Újpest FC–Puskás Akadémia 2–0
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion
1799
Erdős József
Mezőkövesd–Haladás 2–0
Mezőkövesd,
Városi Stadion
2168
Andó-Szabó Sándor
Paksi FC–Kisvárda 4–1
Paks,
Városi Stadion
600Radványi Ádám
Ferencváros–Debreceni VSC 2–2
Budapest,
Groupama Aréna
8911
Iványi Zoltán
OKTÓBER 7., VASÁRNAP
Mol Vidi FC–MTK Budapest 0–3
Felcsút,
Pancho Aréna
1220
Kassai Viktor
GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik