Videoton: A csapatom ellazsálta az első félidőt – Nikolics

2017.09.11. 07:16
Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője a szünetben arra kérte a játékosait, hogy vegyék át az irányítást, és csinálják meg azt, amit mindennap gyakorolnak az edzésen. Örül, hogy ezt sikerült megvalósítaniuk, és megfordították a Haladás elleni mérkőzést. Pacsi Bálint, a szombathelyiek nemrég kinevezett mestere annak örül, hogy régi álma teljesült, és leülhetett a Haladás kispadjára. A 3−1-es vereségnek természetesen nem örvend, de pontosan tudja ennek az okait.

Marko Nikolics a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta, csapata hozzáállása nem volt megfelelő az első félidőben.Marko Nikolics a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta, csapata hozzáállása nem volt megfelelő az első félidőben.

„Nem gondolhatjuk azt, hogy kimegyünk a pályára és máris megnyertük a meccset. A játékosok lazsálva futballoztak az első félidőben, úgy pedig nincs gól. A labda nagyon őszinte, azt kapod tőle, amit érdemelsz, és mi nem érdemeltünk gólt. Mindeközben a Haladás sorra alakította ki a helyzeteit, megszerezte a vezetést, és kiharcolt egy tizenegyest. Az, hogy a büntető kimaradt, egyértelműen fordulópontot jelentett.”

A szerb vezetőedző Király Gábor fantasztikus védéseit sem felejtette el kiemelni, de a szünetben alapvetően arról beszélt együttesének, hogy a folytatásban nem lehet úgy játszani, mint az első félidőben.

„Azt kértem tőlük, hogy vegyék át az irányítást, csinálják azt, amit mindennap gyakorolunk az edzéseken. Bíztam benne, hogy meg tudjuk fordítani a mérkőzést, és nagyon örülök, hogy ezt a második félidőben meg is valósítottuk. Úgy gondolom, megérdemelten nyertünk.”

Továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy bár egyetlen veretlen csapatként öt pont előnnyel vezetik a tabellát, még semmit sem értek el. Tovább akarnak fejlődni, mert úgy véli, ennél még tudnak jobban is játszani. Elmondta, még mindig nem komplett a keretük, ám a két-három héttel ezelőttihez képest sokkal jobb a helyzet.



A Haladás vezetőedzőjeként a Videoton ellen debütáló Pacsi Bálint a vereség ellenére látott pozitív dolgokat a csapatától.

„Huszonkét éve álmodom arról, hogy leülhetek a Haladás kispadjára, és ez most teljesült, a győzelem azonban nem lett meg. Az első félidőben több helyzetünk is adódott, de csak egyet értékesítettünk. Ráadásul a tizenegyes is kimaradt. A 60. percre fizikailag és fejben is elfáradtunk, és mivel a futballt fejben játsszák, ezért maradtunk végül alul ellenfelünkkel szemben. Ha a döntés meghozatala után pontos kivitelezések következnek, legközelebb a siker sem marad el.”

NB I, 2017–2018, 8. FORDULÓ
SZEPTEMBER 9., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Ferencváros–Vasas 5–2
Budapest, Groupama Aréna
Bognár Tamás7135
Debreceni VSC–Diósgyőri VTK 3–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Berke Balázs
5538
Mezőkövesd–Balmazújváros 2–2
Mezőkövesd, Városi Stadion
Farkas Ádám
2544
Újpest FC–Puskás Akadémia 1–3Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Andó-Szabó Sándorzárt kapuk mögött
SZEPTEMBER 10., VASÁRNAP
Videoton FC–Haladás 3–1
Felcsút, Pancho Aréna
Szőts Gergely1771
Paksi FC–Bp. Honvéd 2–2
Paks, Városi Stadion
Pintér Csaba
1200
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 8 6 2 19–7 +12 20
2. Budapest Honvéd 8 4 3 1 15–11 +4 15
3. Ferencvárosi TC 8 3 4 1 17–9 +8 13
4. Diósgyőri VTK 8 3 3 2 13–13 0 12
5. Debreceni VSC 8 3 2 3 12–8 +4 11
6. Puskás Akadémia FC 8 3 2 3 14–13 +1 11
7. Vasas FC 8 3 1 4 10–14 –4 10
8. Újpest FC 8 2 4 2 11–12 –1 10
9. Mezőkövesd Zsóry FC 8 2 2 4 10–17 –7 8
10. Paksi FC 8 1 4 3 12–16 –4 7
11. Szombathelyi Haladás 8 2 6 6–18 –12 6
12. Balmazújváros 8 1 3 4 11–12 –1 6
Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

A jövő héten megtörténhet a tulajdonosváltás a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:01

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35