Magyar válogatott védővel erősített a Videoton

Vágólapra másolva!
2010.07.13. 16:05
null
Vaskó Tamás (jobbra) Újpestről Fehérvárra szerződött (Fotó: M. Németh Péter, archív)
Címkék
Ahogy arról tegnap a Nemzeti Sport Online elsőként beszámolt: Vaskó Tamás az Újpesttől a Videotonhoz szerződött. Információnkat megerősítette az Újpest FC hivatalos honlapja. A védő hároméves szerződést kötött a székesfehérváriakkal. Sitku Illés Fehérvárról Újpestre kerül.

A Videoton szakvezetője, Mezey György korábban többször elmondta, hogy szeretne egy tapasztalt védőt szerződtetni. A fehérváriak több külföldi játékossal is tárgyaltak, ám végül egyikükkel sem kötöttek szerződést.

VASKÓ: „AMI ÚJPESTEN NEM SIKERÜLT...”
 „A lilákkal kétszer szereztem bajnoki ezüstöt, ideje lenne előrébb lépni, és egy aranyat is szerezni. Fehérváron erre minden esélyem megvan, hiszen kiváló körülmények között készül a gárda, s a bajnokságon túl komoly tervei vannak a Magyar Kupában, illetve a nemzetközi porondon is szeretne bizonyítani" – nyilatkozta a vidi.hu-nak az új szerzemény, Vaskó Tamás.

Információnk szerint ez után néztek körül a hazai piacon a Videoton vezetői, és meg is egyeztek az Újpesttel a 26 éves Vaskó Tamás szerződtetéséről.

A tizenkétszeres válogatott játékos ma utazott Székesfehérvárra, majd, miután megállapodott a Videoton vezetőivel, hároméves szerződést kötött – ezt az Újpest FC honlapja hivatalosan is megerősítette.

Vaskó a Videoton hetedik új szerzeménye, Vasziljevics után ő a második, aki Újpestről szerződött Székesfehérvárra (a kölcsönből visszatérő Demjént nem számítva). Az Újpestben Vaskó a 10. olyan játékos, aki a tavaszi szezont még a lila-fehéreknél kezdte, de a következő idényben már máshol futballozik.

A székesfehérváriak szakvezetője, Mezey György a vidi.hu-nak elmondta, azért szerződtették Vaskót, mert valószínűleg lesz távozójuk a védelemből. A szakember azt már korábban elárulta, hogy a távozó Horváth Gábor lehet.  

Közben a másik irányba is lesz játékosmozgás: Sitku Illés, a fehérváriak csatára egyéves kölcsönszerződés keretében Újpestre kerül.

A korábban a Ferencvárosban is futballozó csatár újpesti szerződése nem meglepetés, korábban a Nemzeti Sport már beszámolt arról, hogy a rutinos támadó neve felvetődött a Megyeri úton. Az ügylet viszont ma vált hivatalossá, miután a fehérvári klub bejelentette azt a hivatalos honlapján.

A vidi.hu tájékoztatása szerint Sitku holnap már a lila-fehérekkel edz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezett: Mladen Bozsovics (montenegrói, Partizan Beograd – Szerbia), Hidvégi Sándor (MTK), Gosztonyi András (MTK), Dusan Vasziljevics (szerb, Újpest), Bojan Djordjics (svéd-szerb, AIK – Svédország), Martin Kayongo-Mutumba (svéd-ugandai, AIK – Svédország), Vaskó Tamás (Újpest), Demjén Gábor (Újpest, kölcsönből vissza)

 

Távozott: Dvéri Zsolt (befejezte pályafutását), Milko Novakovics (montenegrói, Mogren Budva – Montenegró, k. v.), Nenad Filipovics (?, szabadlistára került), Sifter Tamás (Paks), Farkas II Balázs (Dinamo Kijev – Ukrajna, k. v.), Sitku Illés (Újpest, kölcsönbe)

 

Akivel tárgyalnak:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS ÚJPESTEN

Érkezett: Tisza Tibor (Royal Antwerp – Belgium, k. v.), Bognár István (Vasas), Remili Mohamed (Vasas, k. v.), Sitku Illés (Videoton, kölcsönbe), Nikola Mitrovics (szerb, Napredak Krusevac – Szerbia)

 

Távozott: Kabát Péter (DVSC), Ivan Dudics (szerb, ?), Tony Stokes (angol, ?), Gary Martin (angol, Middlesbrough – Anglia, ?), Mark Millar (skót, Celtic – Skócia, k. v.), Tóth Norbert (Pápa), Demjén Gábor (Videoton, k. v.), Dusan Vasziljevics (szerb, Videoton), Francis Litsingi (kongói, Kecskemét – kölcsön után végleg), Varga Roland (Brescia – Olaszország, k. v.), Vaskó Tamás (Videoton)

 

Akivel tárgyalnak: Nagy István (Paks), Rubus Tamás (Békéscsaba), Marin Matos (horvát, Red Bull Salzburg – Ausztria), Nikola Mitrovics (szerb, Napredak – Szerbia, próbajáték), Bozsó Antal (Békéscsaba)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik