VAJDA GYÖRGY 2019.04.17 17:49 Frissítve: 2019.04.17 23:36

Nem adta olcsón a bőrét a Soroksár a Honvéd ellen

A Magyar Kupa elődöntőjének második mérkőzésén a Budapest Honvéd az NB II-es Soroksárt fogadta a párharc első felvonásán. Az élvonalbeli csapat sokáig nem talált fogást ellenfelén, ráadásul amikor végre a második félidőben megszerezte a vezetést, a Soroksár nem adta fel, és sikerült az egyenlítés. Végül az utolsó percekben csak kicsikarta a győzelmet a Honvéd, de nyugodt nem maradhat a visszavágó előtt.

 

Keményen, de sportszerűen küzdött a Soroksár és a Honvéd (Fotó: Török Attila)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD–SOROKSÁR 2–1 (0–0) 
Budapest, 
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1929 néző. V: Iványi Zoltán
HONVÉD: Horváth A. – Batik, Kamber, Kálnoki-Kis – Mezgrani (Lovric, a szünetben), Nagy G., Heffler T., Ben Hatira (Danilo, a szünetben), Uzoma – N'Gog (Tischler, 69.), Holender. Vezetőedző: Supka Attila
SOROKSÁR: Kovács Dániel – Molnár, Gárdos (Orosz, 67.), Gyömbér, Bor – Huszák, Tamási (Csernik, 67.) – Kundrák (Korozmán, 81.), Derekas, Lőrinczy – Erdélyi. Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Holender (57.), Kálnoki-Kis (87.), ill. Gyömbér (76.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Nyolcvanöt évvel ezelőtt egyszer már történelmet írt a Soroksár SC, mert az akkor is kiscsapatnak számító klub megnyerte a Magyar Kupát. A kései utódokra is emlékezhetnek majd a lelkes, labdarúgást kedvelő soroksári polgárok, hiszen Lipcsei Péter játékosai a legjobb négy közé küzdötték magukat, és szerdán a nagy múltú Budapest Honvéd ellen léptek pályára. Az albérletben futballozó kispestiek semmit sem bíztak a véletlenre, a lehető legerősebb összeállításban fogadták a Soroksárt, csupán Gróf Dávid kapust pihentette Supka Attila vezetőedző (no, igaz, a kupameccseken mindig is Horváth András kapott lehetőséget, aki rendre élt is vele). 

Az első perctől kezdve a Honvéd irányított, leginkább a jobb oldalon vezetett gyors akciókkal próbált a vendégvédelem mögé kerülni, hogy aztán a beívelésekre a hórihorgas, a kupában már hat gólnál tartó francia David N'Gog érkezzen. Hiába sikerült mindez, a beívelések pontatlansága miatt nem igazán alakult ki helyzet a soroksári kapu előtt. A látogatók hősiesen védekeztek, mígnem Lipcsei Péter megelégelte, hogy a játékosok „hátát töri a háló”, így aztán feljebb parancsolta tanítványait, akik elkezdtek bátrabban futballozni. A Soroksár előtt adódott az első igazi komoly helyzet, ám Gyömbér Gábor közeli fejesét Horváth András reflexmozdulattal védte, pedig a vendégtábor már gólt kiáltott. 

Alaposan ráijesztett a kis csapat a nagyra, de akkor, amikor előre menekült a Honvéd, már helyzet is adódott, s a 36. percben a kapufa is kisegítette a lelkes soroksáriakat. A kispesti csapat hatalmas erővel támadott már az első félidőben, azonban a játéka egysíkúvá vált, hiszen a társak minden labdával a középen helyezkedő Holender Filipet, illetve David N'Gogot keresték. A soroksári védelem közepe derekasan küzdött: az átlagos termetű Gyömbér Gábornak jutott a nála egy fejjel magasabb francia támadó, ám remek helyezkedéssel, jó ütemű megelőző szereléseivel hatástalanította a légióst  a rutinos, kényszerűségből belső védőt játszó labdarúgó. 

Az első félidőben tökéletesen bevált a Soroksár taktikája, megúszta kapott gól nélkül.

Az eredménytelenség miatt Supka Attila két poszton is változtatott a szünetben, tovább magasította együttesét azzal, hogy pályára küldte David N'Gog mellé a 187 centiméteresre nőtt, jól fejelő Danilót, a védelembe pedig a majd' két méter magas Ivan Lovricot. Ez pedig azt jelentette, hogy a gyors, lapos passzra épülő, kombinatív játék helyett továbbra is a kapu elé történő íveléseket erőltette a Honvéd. Mondani sem kell, ezzel megkönnyítette a védekező Soroksár dolgát: csupán a beívelések blokkolására, vagy a középre érkező labdák hárítására kellett összpontosítaniuk Huszák Tamáséknak. 

Aztán az 57. percben ívelés helyett a lapos passzt választott Danilo, és a mélységből, a centerek mögül érkező Holender Filip nem hibázott. Tévedett, aki azt hitte, a gól megtöri az NB II-es gárdát, a Soroksár ugyanis megpróbálta azt játszani, ami korábban a Puskás Akadémia ellen bevált. Labdaszerzés utáni gyors kontrákkal veszélyeztette a Honvéd kapuját, s ehhez két gyors csatárt – Orosz Márk, Csernik Kornél – is becserélt Lipcsei Péter. A húzás bejött, a 76. percben ugyanis egyenlített a Soroksár. A meglepetés azonban elmaradt – hiszen a Honvéd ideiglenes otthonában a döntetlen az NB II-es együttes részéről az lett volna –, ugyanis a lefújás előtti percekben Kálnoki-Kis Dávid fejes gólja kispesti győzelmet eredményezett, azonban a játékot látva ez a párharc nincs lefutva, a visszavágó akár meglepetéssel is véget érhet... 

„Óóó, Kispest Honvéd” – az ultrák letették voksukat a névváltoztatás mellett?

„A Fradival két győztes döntőt játszottam, remélem, most jön a harmadik”

A TOVÁBBI MENETREND
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Április 23.
20.00: Debreceni VSC–Mol Vidi FC
Április 24.
15.00: Soroksár SC (NB II)–Budapest Honvéd

(Fotó: Török Attila)

 

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

92. perc: Vége a meccsnek, egygólos előnnyel mehet a Honvéd a Soroksár otthonába. 2–1
90. perc:
KÉT PERC A HOSSZABBÍTÁS.
87. perc: GÓÓÓÓL! VEZET A HONVÉD! Holender bal oldali szöglete után Kálnoki-Kis fejelt 4 méterről a soroksári kapu bal oldalába. 2–1
83. perc: Heffler
vállalkozott lövésre 17 méterről, de egy védőről lepattant a labda. Nem sokkal később Tischler fejelhetett 7 méterről, de messze mellé.
81. perc: Kundrák mára befejezte, Korozmán jött a helyére.
77. perc: Alig kezdtek támadni, máris egyenlítettek...
76. perc: GÓÓÓÓÓL! EGYENLÍTETT A SOROKSÁR! Egy felívelt szabadrúgás után nem tudott felszabadítani a Honvéd védelme a tizenhatoson belül, Kundrák sarokkal visszatette a labdát Gyömbérnek, aki 13 méterről elegánsan a jobb felsőbe emelt. 1–1
75. perc:
A Soroksár kibújt a sündisznóállásból, és most már támad is.
69. perc: Cserélt a Honvéd is, a megsérült N'Gog helyett Tischler játszik a hátralévő időben.
67. perc: Cserélt a Soroksár. Tamási helyett Csernik, Gárdos helyett Orosz Márk a pályán.
67. perc: Jobb oldali szöglet után Kamber csúsztatott középre, Danilo belestukkolt, a labda viszont elszállt a jobb kapufa mellett.
65. perc: A tizenhatos bal sarka közeléből elvégzett szabadrúgást Holender kapura csavarta, Kovács Dánielről kijött a labda, aztán Kundrák szabadított fel.
64. perc: Gárdos lépett oda rossz ütemben Danilónak, ezért sárga lapot kapott.
63. perc: Támadgat a Soroksár, ez most úgy nyilvánult meg, hogy Horváth András húzott le egy magas beadást.
61. perc: Erdélyi került a földre az arcát fájlalva. Éktelenkedett is rajta egy jó nagy piros folt, miután Naggyal ütközött.
Holendernek nagyon megy. Az NB I góllövőlistájának éllovasa most is betalált.
57. perc: GÓÓÓÓÓL! VEZET A HONVÉD! Rossz volt Kovács kirúgása a felezővonal környékére, gyorsan indult a Honvéd, Danilo középre játszott az érkező Holendernek, aki 11 méterről, estében szerezte meg a vezetést. 1–0
56. perc: Danilo
esett el a tizenhatoson belül Molnár szorításában. Persze tizenegyest reklamált, de azért merész volt ez tőle...
47. perc: Uzoma beívelése Danilót találta meg, aki 5 méterről nem találta el fejjel a kaput.
46. perc: A szünetben kettőt is cserélt a Honvéd, Ben Hatira helyett Danilo érkezett, Mezgrani helyett pedig Lovric.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+1. perc: Vége az első félidőnek, nyom a Honvéd, de egyelőre eredmény nélkül. 0–0

43. perc: Szép lövés! Heffler vette mellre a labdát, majd 22 méterről jobbal a bal alsót célozta meg. Kovács Dániel vetődve fogta a labdát.
42. perc: Előbb Ben Hatira próbált lőni 16 méterről, de blokkolták a lövését, utána pedig Holender löketébe ugrottak bele a vendégvédők.
39. perc: Holender nem túl erős fejese 5 méterről nem lepte meg Kovács Dánielt, aki macskaugrással szerezte meg a labdát.
38. perc: Böde Dániel és Puhl Sándor is a helyszínen tekinti meg a mérkőzést.
36. perc: KAPUFA! Mezgrani kapott jó labdát 4 méterre az alapvonaltól, középre gurított, N'Gog belebotlott a labdába, amely a jobb kapufáról pattant ki. Ezt megúszta a Soroksár.
33. perc: Nagy szerzett labdát a soroksári tizenhatos sarkánál, középre ívelt, Holender fejéről viszont a kapu fölé pattant a labda.
28. perc: ÓRIÁSI SORI-HELYZET! Felbukkant a Soroksár a Honvéd kapuja előtt, és szögletet is rúghatott. Bor ívelt középre, Derekas fejelt 6 méterről, a kapu torkában álló Gyömbér pedig nem tudta befejelni, mert Horváthról jött ki a labda.. A visszajátszásokból kiderült, hogy nem volt les, tehát ha begyötri, érvényes a gól.
26. perc: Bal oldali Honvéd-szöglet okozhatott volna veszélyt a Soroksár kapuja előtt, ha Kovács Dávid nem öklözi ki a labdát.
24. perc: Jobb oldali szöglet után N'Gog fejelhetett 6 méterről, de fölé.
22. perc: Holender reklamált, kapott egy sárgát.
21. perc: A hazai szurkolók azt éneklik: „Óóóó, Kispest Honvéd, óóóó, Kispest Honvéd”. Ez azért érdekes, mert felmerült, hogy az új tulajdonosok visszaváltoztatják a klub nevét. Úgy tűnik, a szurkolók letették mellette a voksukat.
16. perc: Nagy esemény: a Soroksár már vagy fél perce a Honvéd térfelén tanyázik. Mondjuk eddig is tartott...
12. perc: Holender vállalkozott lövésre 18 méterről, ám kissé elméretezte, bár megpattant a labda Huszákon. A bíró nem vette észre.
9. perc: N'Gog adott be jobbról, kiszorított pozícióból, akár jó is lehetett volna középen Holendernek, de nem érte el a válogatott játékos. Utána persze reklamált, hogy lökték. 
8. perc: Kundrák hozta ki a labdát két kispesti között, de Nagy ellökte.
6. perc: Ben Hatira beadását fejelték ki könnyedén a vendégek védői.
3. perc: Nagyjából 2000 néző lehet a stadionban, ebből legalább 200 soroksári szurkoló. 

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Honvéd piros-feketében, a Soroksár fekete-fehérben játszik.

 

AZ ELŐDÖNTŐ MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN

MOL VIDI FC–DVSC 1–0 (1–0)
Székesfehérvár, 
Mol Aréna Sóstó, V: Farkas Ádám
VIDI:
  Kovácsik – Nego, Juhász R., Vinícius, Tamás K. – B. Nikolov, Pátkai, A. Hadzic, Huszti – Kovács I. (Hodzic, 74.), Futács (Stopira, 81.). Vezetőedző: Marko Nikolics
DVSC: Kosicky – Kinyik, Szatmári (Kusnyír, 64.), Pávkovics, Ferenczi – Varga K., Tőzsér, Csősz, Bódi – Szécsi (Haris, 82.), Zsóri (Takács T., 64.). Vezetőedző: Herczeg András
Gólszerző: Futács (3.)

Kiállítva: Juhász (87.) 

 

 

 

2019.05.23 23:39:48

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT

NS-VÉLEMÉNY. Nem hallottam, hogy a szokatlanul erős kritikát bárki kikérte volna magának.

2019.05.23 21:46:41

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2019.05.22 22:28:42

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

„Király Gábort Dél-Amerikában elnevezték volna »El Locónak« és rajongtak volna érte. Jelenség volt káprázatos bravúrjaival, kockázatvállalásával és hibáival.”

2019.05.22 18:30:21

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

„Hihetetlen dolgok történtek velem Kispesten. A kupagyőzelemnél szebb búcsút nem tudok elképzelni.”

2019.05.22 21:43:16

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Eljött a pillanat, hogy a magyar játékosoknak futniuk kell a légiósok után.