BACSKAI JÁNOS 2019.12.04 19:55 Frissítve: 2019.12.05 02:17

Uram, ez remek volt: kiesett a Magyar Kupából a Ferencváros!

A Békéscsaba hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó Magyar Kupa 8. fordulójában, ezzel az Előre jutott a be a sorozat nyolcaddöntőjébe.

Lila öröm (Fotó: Imre György)

 

MAGYAR KUPA
8. FORDULÓ (A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT)
Békéscsaba (NB II)–Ferencváros 2–0
(1–0)
Békéscsaba, Kórház utcai Stadion, 2036 néző. Vezette: Takács J.
Békéscsaba: Uram – Nagy S., Polényi, Pilán – Szalai D., Babinyecz, Hursán, Bidzilya (Pantovics, 61.), Váradi Á. (Zahorán, 68.) – Tóth D., Máris (Gréczi, 71.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Ferencváros: Gróf – Civic, Leandro, Frimpong, Heister (Haratin, 65.) – Ihnatenko, Skvarka – Szerető (Lovrencsics G., 78.), Bőle, Varga R. – Szihnyevics (Priskin, 78.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Tóth D. (39.), Pantovics (94.)
Kiállítva:
Leandro (2.)

Ugyan a stadion felújítása és a kései kezdés, no és a kellemetlen hideg miatt csak bő kétezer néző látta a helyszínen a Ferencváros Békéscsaba elleni mérkőzését, a megjelentek garantáltan nem unatkoztak. A hazaiakat melegíthette már az első perc után az a tudat, hogy a kiugró Máris Dominiket kissé talán fölöslegesen lerántó Leandro piros lapot kapott, majd az, hogy egy szöglet után Tóth Dániel a vezetést is megszerezte az Előrének, kihasználva a zöld-fehérek védelmi kihagyását.

Leandro kiállítása

Tóth Dániel gólja

A vendégek Mikalaj Szihnyevics és Varga Roland kihagyott helyzetei, majd Michal Skvarka kapufán csattanó fejese miatt bosszankodhattak, a semleges nézők pedig főleg a mérkőzés elején sűrű köd miatt mereszthették a szemüket.

Szihnyevics rontott ziccert a fordulás után, ez is jelezte, hogy átvette az uralmat a pályán az NB I bajnoka, de a hazai mester, Schindler Szabolcs az első óra után beküldte a pályára a házi gólkirályát, Nikola Panticsot, majd az ezen a listán mögötte sorakozó Gréczi Mártont – Szerhij Rebrov erre egy Ihor Haratin, Marcel Heister cserét húzott meg. Szihnyevics került háromszor is (!) ziccerbe, de ezek már a csabai kapus, Uram János percei voltak, aki többször is látványos légi útra indult, tesztelték közelről és távolról, de egyszer sem tudtak kifogni rajta.

Beállt a hajrára Lovrencsics Gergő és Priskin Tamás is, utóbbi ziccerét is fogta Uram, közben két kontrából is helyzetig jutottak a hazaiak, ám Gréczi és Hursán György is megilletődött Gróf Dáviddal szemben állván, majd Uram kikapta a léc alól Haratin közeli fejesét, és a 89. percben egy védőjéről majdnem a bal alsóba pattanó labda után sem hiába rugaszkodott el.

Uram, segíts! – hallatszott már annyiszor a magyar történelemben, ma a hazaiak imája meghallgatásra talált. A 18 esztendős, szegedi nevelésű kapus nagy napja volt, talán karrierje első nagy napja inkább...

Az i-re a pontot Pantovics tette fel a 94. percben: 2–0!

Nikola Pantovics gólja

„Felrobbant” a lelátó az FTC ellen mindent eldöntő békéscsabai gólnál

„Izguljon az, aki berakott” – nyugodtan parádézott az FTC ellen a 18 éves kapus

PERCRŐL PERCRE

Kupán csapás.

95. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

95. perc Sárga lap a gólszerzőnek mezlevételért.

94. PERC AHOGYAN AZ LENNI SZOKOTT, BETALÁL A CSABA, EGY KONTRÁT NIKOLA PANTOVICS HIGGADTAN FEJEZ BE, kicselezi Ihnatenkót, majd az ötös bal sarka elől jobbal a kapu túlsó felső sarkába lő. Szalaié a gólpassz, Gróf vetődött, bele is ért, de hárítani most sem tud: 2–0!

93. perc
Uram rádől Lovrencsics jobblábas, 21 méteres kapáslövésére is.

92. perc
Gróf is elöl egy szögletnél, kontra, de Lovrencsics figyel, Varga beadása Uramé.

Négy perc a ráadás, a hazai közönség nem boldog.

89. perc Civic bal oldali beadását elvéti Priskin, az ötösről, Polényiról a bal alsóba pattanna a labda, balra vetődve ezt is eléri Uram!

88. perc
Bőle a 16-os előtt, ellöki Babinyeczet. Kontra, Gréczi jobbos beadása a kapusé.

88. perc
Nagyon szép hazai támadás, túl is lett cifrázva, lőnie kellett volna Hursánnak az ötös jobb sarka elől.

87. perc Varga bal oldali, jobblábas beadását 11-ről a léc fölé fejeli Priskin, jócskán.

83. perc Szalai szereli szépen Bőlét, korner, Uram menti a léc alól Ihnatenko ötméteres fejesét!

80. perc URAM! Priskin kissé jobbról, 14-ről lő a kapusba, a kipattanó Haratiné, aki jobbal 20-ról nem tud az üres kapuba lőni.

80. perc Bőle lövése is Uramé, Gréczi passzol a kontrából Hursán elé, aki nem mer lőni 13-ről...

78. perc Szerető le, Lovrencsics Gergő be, Szihnyevics le, Priskin Tamás be.

77. perc Varga beadását Szihnyevics hat méterről a jobb sarokba fejelné, de vetődve eléri a labdát Uram!

76. perc Szihnyevics! Passzol 18-ról gyengéden a hazai kapushoz ziccerben...

75. perc Gréczi kilép, hatalmas helyzet, de kissé balról 12 méterről jobbal a kilépő Grófba lő! Babinyecz bombáz nem sokra rá a bal alsó mellé, 20-ról.

75. perc Uram eléri a jobb alsó előtt Haratin jobblábas, 22 méteres lövését is!

71. perc Máris le, Gréczi Márton be az Előrében, a hazai „ezüstcipős". Civic lőne ballal 28-ról a bal alsóba, Uram védi ezt is.

71. perc Szerető lő éles szögből, jobbal kapura hét méterről, Zahoránnal ütközve, de véd a bal sarok előtt Uram.

68. perc Nagy védés, Skvarka bal oldali beadását kapura fejeli hat méterről Szihnyevics, de véd a jobb alsó előtt Uram!

68. perc Zahorán Balázs be, Várdai le.

65. perc Heister le, Ihor Haratin be. Szerető lesz a jobbhátvéd.

64. perc Civic bal oldali beadását Bőle ballal az ötös bal sarka elől feladja a kapusak. A kirúgás rossz, de akkor mit mondjunk aztán Skvarka jobblábas, 14 méteres kísérletéről?

63. perc Uram elejti Civic beadását, de megússza, nekimegy Szihnyevics. Már az ütközés előtt elejtette...

62. perc Skvarka töri el a labdát a kaputól 14 méterre, Civic beadása Nagyról majdnem a bal felsőbe pattan! Mellé, Varga beadása Skvarkáról a kapu mellé pattan.

61. perc Bidzilya lesérült, a házi gólkirály Nikola Pantovics váltja.

57. perc Babinyecz lő ballal Hursán passza után 22-ről nem sokkal a bal alsó mellé. Gróf vetődve biztosított.

56. perc Nagy ment okosan a balon Szihnyevics elől, kirúgás, Uram ívelése Frimpongé.

53. perc Szerető lefutja a jobbon Babinyeczet, beadása Piláné, Szihnyevics elől mentvén. Bőle beadását kifejeli a kapu torkából Hursán. Heister beadja, kirúgás.

52. perc Sárga lap a Civicet felvágó Szalai Dánielnek. Máris Dominik nem sokra rá rátart Gróf lábára, sárga lap neki is.

47. perc Szihnyevics kihagyja ezt is, Civic passzát jobbal, hat méterről nem tudja ellőni a kapus mellett! Uram bal lábbal védeni tudott.

46. PERC CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

Gól. Öröm.



A Békéscsaba jelenleg a 10. helyen az NB II-ben, de feljövőben van: legutóbbi öt bajnokija közül hármat megnyert, legutóbb Ajkán győzött 4–1-re – épp Schindler Szabolcs előző csapatának otthonában.

45. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS ELSŐ FÉLIDEJE!

42. perc Kapufa!
Varga balról jobbal középre ad, Skvarka hétméteres, félmagasan szálló fejese a bal oldali kapufán csattan.

41. perc KIMARAD!
Szerető beadását elvéti Szihnyevics, de Uram és egy védője nem érti meg egymást, Varga jobbal tízről a jobb alsó mellé lő. Pontosabban hatalmasat mentett a kapufa mellett álló Pilán.

39. PERC VEZET AZ ELŐRE! A bal oldali Hursán-szögletet rosszul éri el az ötösön Frimpong, Civic nem figyel, TÓTH DÁNIEL meg öt méterről a bal sarokba lő. Félmagasan, a vetődő Gróf is beleért még: 1–0!

38. perc HELYZET!
Hursán passzát szépen tolja meg középen Szalai, Váradi lő jobbal az ötös jobb sarka elől a túlsó alsó mellé, Frimpong is beleért még.

37. perc
Hursánt szereli Szihnyevics, Bőlét indítja középen, aki eladja.

(H)idegesség



35. perc
Skvarka passzát Varga a 16-os bal sarkán belülről feladja Uramnak. Jobbal.

32. perc
Pilán blokkolja Bőle ballábas, 21 méteres lövését.

Zimankó

29. perc Frimpong szereli a balon kemény becsúszással Pilánt. Ihnatenko nem figyel egy kapuskirúgás után, de aztán szereli a 16-os előtt Hursánt!

28. perc Pilán Márkó
kap sárga lapot Varga visszahúzásáért, visszamenőlegesen.

28. perc
Varga ad be ismét bal oldalról, Szihnyevics magasra ugrik, de még magasabbra és ment is előle fejjel Hursán. Heister bal oldali, lapos beadása már sokkal jobb, nem így Szerető levétele a 11-espont előtt.

25. perc
Hursán bal oldali szabadrúgását kivágja az első arra járó vendégjátékos a 16-os elől. Skvarka indítása sem éppen sikertörténet a túloldalon.

23. perc Varga jobb oldali szögletét középre csúcstatja az ötös jobb, azaz rövid sarkától Szihnyevics, ment mellel Szalai, tovább, nem kéz. Frimpong reklamál, majd felvágja a hazai szélsőt, szabadrúgás.

A hazai oldal



19. perc
Bidzilya visszatér, a 16-os bal sarka előtt felökleli Bőlét. Szabadrúgás, Varga beadását felfejeli a levegőbe Nagy, jő Uram kapus.

Az egyik hosszanti lelátó üres, mert bontás előtt áll, kb. 200 fradista drukker lehet. A sajtókiszolgálás nagyon kedves, zárt, fűtött szobában nézhetjük a meccset, de a szurkolók fáznak, sokan jöttek nagy pokrócokkal – jelenti kollégánk a helyszínről.

17. perc Szerető első villanása, jobblábas beadását azonban rosszul veszi át az ötös rövid oldala előtt Szihnyevics.

16. perc Szerető elrúgja a labdát, Bidzilya testén csattan, ápolás. Meghúzódhatott a hazai játékos, mert hirtelen kifordult a labda elől. 

11. perc Varga bal oldali, jobblábas beívelését az ötös elől a bal alsó mellé fejeli Szihnyevics.

A 2016-os nagy meccsről bővebben ITT olvashat!

9. perc
Heister passzol Szihnyevicshez, aki a 16-oson rálép a labdára, így szereli könnyedén Pilán. Kontra, Tóthot feldönti harcosan Ihnatenko a vendégkaputól 20 méterre.

6. perc Heister eladja, Tóth megindul, Frimpong odalép, Skvarka a nevető negyedik. Szalai megindul, nem mer lőni 16-ról, közbelép Ihnatenko.

5. perc Varga beadása Babinyeczről a kapusához pattan.

2. perc A szabadrúgást Polényi feladja 31-ről a kapusnak.

Máris-kiállítással indult a mérkőzés.

2. perc PIROS LAP MÁRIS! Ihnatenko labdát veszít az ellenfél térfelén, Tóth passzát kapura vinné Máris, Leandro lerántja, még messze a 16-os előtt, de PIROS LAP! A 61. másodpercben.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

Nagy a köd. A hazaiak tiszta lilában, a vendégek tiszta fehérben.

„Az időjárási körülmények az év ezen szakaszában mindig nehezek, a pálya talaja várhatóan hasonlóan kemény lesz, mint vasárnap Kaposváron volt. Kemény mérkőzésre számítok szerdán. Tisztelnünk kell az ellenfelet és megpróbálni a saját játékunkat játszani″ – így a vendégmester Szerhij Rebrov a fradi.hu-n.

MAGYAR KUPA-ADATBANK ITT!

REMEK TÖRTÉNELMI VISSZATEKINTÉS ITT!

„Furcsa érzés volt, és érdekes: az Ajka is egy kupameccsen, a Debrecen ellen játszott kimondottan jól – emlékezett. – Akkor hetvenszázalékos labdabirtoklást értünk el a meccs egyik időszakában. Nem számítok hasonló adatra a Fradi ellen – de bátran játszani egy jobb csapat ellen is lehet. Erre törekszünk.”

Schindler Szabolcs elmondta, hogy az NB I-et és persze a Fradi Európa-liga-mérkőzéseit is folyamatosan figyelemmel követi, tisztában van az esélyekkel. De azzal is, hogy bő kerettel dolgozik Szerhij Rebrov, így kérdés, kik kapnak szerepet a kupameccsen. „Ez ránk is igaz, nekünk is folyamatosan szerda-vasárnap ritmusban jönnek a másodosztályú bajnokik, nálunk is játéklehetőséget kaphatnak olyan játékosok, akik az előző hetekben kevesebbet voltak pályán  mondta a vezetőedző. – A legjobb magyar csapat az ellenfelünk, ettől még nagyon érdekel, melyik fiatal játékosunk képes ilyen szinten is jól teljesíteni, felvenni a Fradi játékának ritmusát, ki az, aki nem ijed meg, s meg meri csinálni a cselt, képes önmagát hozni. Sokat tanulhatunk egy ilyen jó ellenfél elleni tétmérkőzésen, miközben persze az esélyekkel tisztában vagyunk.”

Arról pedig, hogy egy esélytelen csapat mire számíthat a Fradi ellen, a Békéscsaba vezetőedzője, Schindler Szabolcs tudna sokat mesélni. „A Gázszer játékosa voltam, három kettőre győztünk – mondta a 45 éves szakember, aki a Fehérvár, az MTK, a Vasas, a Pécs, a Honvéd és a KTE játékosaként is találkozhatott a ferencvárosiakkal. – Az egy bajnoki mérkőzés volt, de jól emlékszem, előtte semmiféle esélyt nem adtak nekünk, mégis sikerült győznünk. Persze az is eszembe jut, hogy sokszor tízezer vagy annál is több néző volt azokon a meccseken, amikor a Ferencváros volt az ellenfél. Sajnos, ahogy értesültem, szerda este nem lehet az összes szektort megnyitni, pedig érdeklődés van a mérkőzés iránt. A városban is lehet érzékelni a várakozást.”

Talán kevesebben emlékeznek arra, hogy a két csapat nyolc esztendeje is összefutott a kupában. A legjobb tizenhat között két meccsen dőlt el a továbbjutás, akkor is osztálykülönbség volt a klubok között. Papíron, mert az B II-es Békéscsaba a hazai 0–0 után az Üllői úton kiharcolt 2–2-vel kiejtette a Ferencvárost. A csabai futball legendás alakja, Pásztor József volt akkor az edző, aki hosszasan taglalta: az egész csabai keret nem ér annyit, mint a karrierje vége felé járó Lisztes Krisztián, nekik már a Fradi stadionjában fellépni is megtisztelő, az okos nyilatkozatokkal pedig el is altatta a ferencvárosiakat...

Lilák a zöldek ellen – a Ferencváros békéscsabai látogatása sokszor hozott emlékezetes pillanatokat. A hazaiak alighanem a 25 évvel ezelőtti, 1994-es bajnoki találkozóra emlékeznek legszívesebben, amelyen a villámgyors csabai támadók a triplázó Szarvas János vezérletével kiütötték a Fradit: már 5–1 is volt az állás, amikor Zavadszky Gábor beállította az 5–2-es végeredményt.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A BÉKÉSCSABA–FERENCVÁROS MAGYAR KUPA-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

2019.12.10 14:04:13

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A nigériai csatár ilyen gólátlagot még nem produkált. Bódi Ádám 202 napja, Babati Benjámin 202 meccse.

2019.12.09 13:23:46

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az Újpest játékosa Curtis, Ogli G és Majka zenéjét szereti. És sokat köszönhet Nikolicsnak.

2019.12.08 14:52:27

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Zubkov duplájára Henty duplájával válaszoltak a felcsútiak a roppant kemény, olykor igen durva mérkőzésen.

2019.12.07 14:10:04

Labdarúgó NB I KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre), CSERHÁTI ANDRÁS, TŐSÉR NORBERT (összefoglaló)

A lila-fehérek a 2019–2020-as idényben először tudtak úgy nyerni, hogy csak egy gólt szereztek.