MK: Álvarez büntetőjével előnyben a Videoton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.04. 20:00
Hiába szerzett vezetést a PMFC labdarúgócsapata a Magyar Kupa negyeddöntőjében Székesfehérváron, a Videoton Arturo Álvarez hosszabbításos büntetőjével fordított, és egygólos előnyből várhatja a folytatást.

Rögtön az első percekben vezetést szerezhetett volna a Videoton, Arturo Álvarez remek kiugratásából Feczesin Róbert tüzelt, de közeli lövését Gőcze Gergő fogta, ugyan csak másodjára.

Az első fél órában a Videoton akarata érvényesült, de a Pécs fegyelmezett védekezéssel kevés teret és lehetőséget engedett a hazaiaknak. A baranyaiak játéka megélénkült az első játékrész végére, először Rácz Ferenc bombázott a kapu mellé, majd Frőhlich Roland külsős lövése kerülte el néhány centivel a kapufát. Az utolsó percekben észhez tért a Videoton, Mirko Ivanovszki és Sándor György révén kétszer is veszélyeztetett, de a félidőt jelző sípszónál a vendégek örülhettek: Frőhlich másodszorra már nem hibázott, Frank Richard alapvonali passzát követően magabiztosan a rövid alsóba helyezte a labdát.

A második félidőt is harapósan kezdte a Videoton. Először Feczesin, aztán Pajac és Arturo Álvarez, Ivanovszki pedig négyszer is próbálkozott, de Gőcze mindent hárított. Egészen a 66. percig bírta a nyomást a Pécs, amikor is Feczesin tizennégy méterről a jobb alsó sarokba bombázta a labdát. Tíz perccel később a csereként beálló Kovács István tört be remek csellel a tizenhatoson belülre, Manjrekar James csak szabálytalanul tudta megállítani. Vad II István a büntetőpontra mutatott, Gőcze azonban kivédte Feczesin balra tartó lövését.

A mérkőzés hajrájában Sakla, Feczesin, illetve a pécsi Frőhlich is betalálhatott volna, de mindhárom játékos hibázott a döntő pillanatban. A 94. percben ismét büntetőt kapott a Videoton, ezúttal is Kovács volt a sértett. Álvarez állt a labda mögé, és bár Gőcze érezte az irányt, nem tudott hárítani.

LABDARÚGÁS, MAGYAR KUPA
VIDEOTON–PÉCSI MFC 2–1 (0–1)
Székesfehérvár, 1000
néző. Vezette: Vad II I. (Ring Gy., Szalai D.)
VIDEOTON: Pajovics – Heffler T., Sakla, P. Vinícius, Stopira (Trebotic, a szünetben) – Luijckx (Pajac, a szünetben), Sándor Gy., Álvarez, Maréval – Ivanovszki (Kovács I., 66.) Feczesin. Vezetőedző: Joan Carrillo
PÉCS: Gőcze – Ojdanic, Balogh B., Romic – Kővári, Frank, Horváth A., Heffler N. (Uzoma, 69.), Tadejevic – Rácz F. (Manjrekar, 69.) – Frőhlich (Linka, 91.). Vezetőedző: Robert Jarni
Gólszerző: Frőhlich (0–1) a 44., Feczesin (1–1) a 66., Álvarez (11-esből, 2–1) a 94. percben

Legfrissebb hírek

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
2 órája

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
3 órája

Hornyák Zsolt: Nem létezik, hogy egy NB I-es játékos hat százszázalékos helyzetből nem tud gólt rúgni

Labdarúgó NB I
4 órája

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
16 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
16 órája

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
18 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
19 órája

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
21 órája
Ezek is érdekelhetik