M. Nikolics: Labdarúgóim hozzáállását nem érheti kritika

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.12. 10:36
null
A fehérváriak csütörtökön megverték a PAOK-ot, de a mezőkövesdi bajnoki után vesztesen kellett elhagyniuk a pályát (Fotó: Török Attila)<br />
A labdarúgó NB I 14. fordulója vasárnap, a Mezőkövesd–Mol Vidi meccsel zárult (1–0) mely után most összegyűjtöttük a hétvége összes edzői értékelését, jöjjenek a mestermérlegek!

 

MEZŐKÖVESD ZSÓRY–MOL VIDI 1–0

KUTTOR ATTILA, a Mezőkövesd Zsóry vezetőedzője:

– Nyilván elégedett az eredménnyel.
– Jelentős fegyverténynek tartom, hogy sikerült legyőznünk a bajnoki címvédőt, amely ráadásul remekel a nemzetközi porondon. Hozzátenném, hogy jól futballoztunk, igyekeztünk megalkuvást nem tűrően a saját játékunkat játszani. Jól ismert erényeinket csillogtattuk, úgy gondolom, hogy a munkánk ezúttal meghozta a gyümölcsét.

– Mire gondolt, amikor a tizenkettedik percben Koszta Márk óriási helyzetben hibázott?
– Azt a lehetőséget kétségkívül elpuskázta, ugyanakkor örültem, hogy egyáltalán sikerült ziccerbe kerülnie. Bíztam benne, hogy ha még lesz lehetősége, azt már nem hibázza el. És tessék: játékosunk győztes gólt szerzett.

– Gondolta volna, hogy legyőzhetik a Vidit?
– Természetesen gondoltam, hiszen minden mérkőzésen győzelemre készülünk. Nem volt ez másként most sem, de a sikerért jelentős erőfeszítéseket kellett tennünk.

MARKO NIKOLICS, a Mol Vidi vezetőedzője:

– Ilyen mérkőzésre számított?
– Nem kezdtünk rosszul, az első percekben volt három nagy helyzetünk, ezeket azonban elhibáztuk. Az nem lehet kifogás, hogy négy-öt stabil játékos hiányzott, nem ez volt a gond, sokkal inkább az, hogy hiányoztak a jó beadások és átlövések. A Mezőkövesd jó napot fogott ki, s egy kontrából győztes gólt ért el.

– Hitte volna, hogy a Mezőkövesd nehézséget okozhat?
Veszélyes csapat vendégei voltunk. Egyébként érdekes, hogy amikor nemzetközi kupamérkőzést játszottunk, az utána következő bajnoki találkozókon eddig tizennégy pontot veszítettünk. Mintha kevesebb energiánk maradt volna, ráadásul nem mi szereztük az első gólt, és ez döntőnek bizonyult.

– A frissesség hiányzott, vagy a nemzetközi kupa-meccs után nehezebb felpörgetni a játékosokat? – Labdarúgóim hozzáállását nem érheti kritika, nyerni akartak, ráadásul négy friss ember is bekerült, de ha nem jön gól, akkor törvényszerű, hogy az ellenfél egyszer betalál. A hazaiak góljánál egyébként legalább három esetben szerelhettünk volna, de elmulasztottuk.

PAKSI FC–BP. HONVÉD 0–0

CSERTŐI AURÉL, a Paksi FC vezetőedzője:

– Nem sok helyzetet hozott a találkozó, ennek ellenére volt lehetőségük rá, hogy mindhárom pontot otthon tartsák.
– Nem szabad elfelejteni, az előző heti, Vidi elleni nulla négy hatással volt ránk. A védekezésünket jól megszerveztük, az első félidőben tulajdonképpen a támadójátékunk is működött, ugyanakkor harcos, kemény Honvéd volt az ellenfelünk. Sajnos most ennyi volt bennünk, ezt el kell fogadni.

– Mi lehet az oka, hogy bár remek rúgótechnikájú futballisták játszanak Pakson, mostanában nem jönnek be a szögletek, szabadrúgások?
– Nem emlékszem rá, hogy mostanában szabadrúgásból gólt szereztünk volna. Igaz, fejeltünk már gólt ilyen játékhelyzetet követően, ezúttal ezek a próbálkozásaink nem voltak eléggé veszélyesek.

– Hazai pályán a dobogó második fokán álló csapattal szemben jó eredmény a döntetlen?
– Nem jó! A korábban elkövetett hibáinkat nagyjából kiküszöböltük, és ha pontosabbak vagyunk, talán lehetett volna esélyünk a győzelemre. Reális végeredmény született.

SUPKA ATTILA, a Bp. Honvéd vezetőedzője:

– Sorozatban a negyedik idegenbeli bajnokijukat játszották, egyszer sem szenvedtek vereséget, ugyanakkor nyolc pontot gyűjtöttek...

– Nem tudtuk azt a játékot nyújtani, amire készültünk. Ellenfelünk nem követett el olyan hibákat, mint az előző mérkőzésen, mi pedig támadásban nem voltunk eléggé hatékonyak. Több mélységi passzra lett volna szükség, és középen is jobban érkezhettünk volna a beadásokra.

– Több alapemberét is nélkülözte. Ilyen megközelítésből elégedett a döntetlennel?
Nem vagyok az. A három pontért jöttünk Paksra és ha valamit el akarunk érni, az ilyen meccsekből többet kell kihoznunk. Ugyanakkor valóban hiányzott négy alapemberünk, és persze Pakson sem sikerül sok csapatnak nyernie.

– Az első félidőben sárga lapot kapó Fousseni Bambát azért cserélte le a félidőben, nehogy kiállítsa a játékvezető?
– Igen, benne volt a játékában, hogy esetleg piros lapot kap. Ezért volt szükség váltásra, hozzáteszem, hogy David N'Gogot sérülés miatt kellett lehozni.

MTK BUDAPEST–PUSKÁS AKADÉMIA 3–2

Feczkó Tamás, az MTK vezetőedzője: – Jól feltérképezett minket ellenfelünk, mely kevés gólt kap, több csapat sem tudott ellene betalálni, nem gondoltam volna, hogy a győzelemhez három gólt kell szereznünk. Két egyenlítés után harmadszor is vezetést szereztünk, ez jelzi, erősek vagyunk mentálisan. Szurkolóinknak köszönjük, hogy csodás koreográfiával készültek.

Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője: – Próbáltuk az MTK-t megfékezni, játékosai mögé kerülni, de az első félidő az ellenfelünké volt. Az MTK második gólja szerintem szabálytalan volt, Baki Ákos előbb lesen volt, majd ellökte a védőmet. Továbbra sem megy idegenben, nem tudom a lelki okát, de jó lenne, ha átszakadna a gát. Otthon sokszor egy nullára nyerünk, idegenben meg két gól is kevés a pontszerzéshez.

KISVÁRDA–ÚJPEST 1–4

DAJKA LÁSZLÓ, a Kisvárda vezetőedzője: – A meccs elején fegyelmezetten zártuk le a területet, lehetőségeink is voltak, nem érdemtelenül szereztünk vezetést. Aztán hozzásegítettük az Újpestet az egyenlítéshez és a vezető gólhoz. Az előrelépéshez végre meg kellene találnunk azt a stílust, amely illeszkedik a keretünkhöz

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – Az első félidőben magunk ellenfelei voltunk azzal, hogy azt játszottuk, amit szerettünk volna, nem pedig azt, amit kellene. A második félidőben előbb saját magunkat kellett legyőznünk, onnan kezdve nagyon szépen futballoztunk. Nemcsak a győzelem, hanem Novothny Soma góljai miatt is nagyon boldog vagyok.

TOVÁBBI MESTERMÉRLEGEK

DVTK–DVSC 1–0 – „Ennyire még sosem voltunk veszélytelenek”

HALADÁS–FTC 1–0 – „A katicát már megelőztük, neki hét pontja van, nekünk nyolc”

NB I, 2018–2019, 14. FORDULÓ
NOVEMBER 10., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
DVTK–DVSC 1–0
Miskolc, DVTK StadionIványi Zoltán
MTK–Puskás Akadémia 3–2
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionBerke Balázs
Kisvárda–Újpest 1–4
Kisvárda, Várkerti SporttelepNémeth Ádám
Paks–Honvéd 0–0 Paks,
Városi Stadion
Szőts Gergely
Haladás–Ferencváros 1–0
Szombathely, Haladás StadionFarkas Ádám
NOVEMBER 11., VASÁRNAP
Mezőkövesd–Mol Vidi1–0Mezőkövesd,
Városi Stadion
Solymosi Péter
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 14 9 3 2 27–11 +16 30
2. Budapest Honvéd 14 8 3 3 18–8 +10 27
3. MTK Budapest 14 7 3 4 21–20 +1 24
4. Mol Vidi FC 13 6 4 3 24–13 +11 22
5. Újpest FC 13 6 4 3 16–10 +6 22
6. Mezőkövesd Zsóry FC 14 6 4 4 22–17 +5 22
7. Debreceni VSC 14 5 6 3 20–18 +2 21
8. Paksi FC 14 5 5 4 19–18 +1 20
9. Puskás Akadémia FC 14 4 2 8 16–22 –6 14
10. Diósgyőri VTK 14 2 3 9 11–24 –13 9
11. Kisvárda 14 2 3 9 13–32 –19 9
12. Szombathelyi Haladás 14 2 2 10 12–26 –14 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik