Lisztes visszatér a Fradihoz, Kulcsár a Vasasé

2011.06.17. 09:52
null
Egy majdnem, egy jelenlegi és egy volt Fradi-játékos. Lázok, Lisztes és Kulcsár (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas hivatalos honlapján bejelentette, hogy a tavasszal a csapatnál szereplő Kulcsár Dávidot végleg megszerezte a Ferencvárostól, míg az üzlet részeként – a Nemzeti Sport információit igazolva – Lisztes Krisztián visszatér az Üllői útra.

Erdős László tájékoztatása szerint a Vasas-Híd együttese két és fél éves szerződést kötött Kulcsár Dáviddal, a tavasszal kölcsönben már az angyalföldieknél szereplő futballista így véglegesítette státuszát a Vasasban.

Atranzakció részeként a Ferencvárosban folytatja pályafutását Lisztes Krisztián – ahogy azt korábban beharangoztuk –, aki remek idényt produkált tavasszal Angyalföldön. A Vasas honlapja szerint az FTC vezetői egyfajta imázsépítés részeként szeretnék egykori játékosukatismét a IX. kerületben tudni.

A Ferencvárosnál egyelőre nem hozták nyilvánosságra régi-új játékosuk visszatérésének részleteit, ám a Blikk értesülése szerint valószínűleg 1+1 éves szerződést írnak alá hamarosan.

„Nem árulok el azzal nagy titkot, hogy mennyire kötődöm a Fradihoz. A hírt azonban egyelőre nem szeretném kommentálni" – mondta a Blikknek Lisztes, aki korábban az FTC-vel két bajnoki címet is nyert, sőt az 1995-ös Bajnokok Ligája-szereplés alkalmával gólokat szerzett a legrangosabb kupasorozatban.

A 49-szeres válogatott Lisztes Krisztián 1993-ban, 17 évesen mutatkozott be a felnőtt csapatban az FTC-nél, melytől 1996-ban távozott a VfB Stuttgarthoz. 2008 februárjában ugyan ismét az FTC játékosa lett, néhány hónappal később azonban a REAC-hoz került.

Legfrissebb hírek

Sportfotós szemmel: a Xiaomi 17T Pro, ami nem késik le a pillanatról

Egyéb egyéni
12 perce

Jó reggelt, jó szurkolást! Három mérkőzéssel folytatódik a világbajnokság

Foci vb 2026
30 perce

Mexikóvárosban rendkívüli intéézkedéseket vezettek be a világbajnokság miatt

Foci vb 2026
46 perce

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
5 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
6 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
6 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
6 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik