„Legyünk dobogón, és győzzük le a Fradit"

Vágólapra másolva!
2009.10.01. 12:06
null
Tóth Norbert (balra) győzelemre készül Lipcseiék ellen (Fotó: Szabó Miklós, archív)<br />
Címkék
A szombati Újpest–Ferencváros mérkőzést felvezető sorozatunkban több korábbi, illetve jelenlegi futballistát is megkerestünk, mit várnak a rangadótól, mitől más ez az összecsapás, mint a többi. Összeállításunk első felében három újpesti, az 1960-as évek meghatározó játékosa, Göröcs János, az 1970-es évek sztárja, Fazekas László, valamint a jelenlegi csapatból Tóth Norbert mondja el a derbivel kapcsolatos várakozásait.

„SOK A FUTÁS, KEVÉS A JÁTÉK"

Göröcs János 1957 és 1972 között 339 bajnokin 109 gólt lőtt az Újpest színeiben, és ma is megnézi egykori együttese összes meccsét.

„Az Újpest és a Ferencváros találkozóit is láttam ebben szezonban, és ez alapján mindenképp az Újpestet tartom a szombati mérkőzés esélyesének, ugyanakkor elmondhatom, hogy mindkét csapat játékát nagyon esetlegesnek érzem" – kezdte esélylatolgatását Göröcs János.

„Hajtás van, küzdelem van, de játék nemigen. Ezek a mai futballisták rengeteget futnak, többet, mint mi annak idején, de a gólok nem tervszerű akciókból születnek, nagyon kevés a tudatosság a mai labdarúgásban" – fogalmazott az Újpest legendája.

„Ettől függetlenül az Újpest–Fradit talán még ma is rangadónak nevezhetjük, bár manapság sajnos a balhékról maradnak emlékezetesek ezek a találkozók. Ezért én ki se megyek szombaton a stadionba, tévén nézem a meccset. Az előző fordulóból láttam a Ferencváros–Videoton és a Paks–Újpest összecsapást is, és a fradisták meg az újpesti szurkolók kórusban szidták egymást, pedig nem egymás ellen játszottak. Nem értem én ezt, régen nem fordult elő ilyesmi."

Göröcs János elmondta, számára a legemlékezetesebb Fradi elleni összecsapás a Megyeri úton lejátszott 1970-es mérkőzés: a 85. percben még 2:1-re vezettek a vendégek, a szurkolók már elindultak hazafelé, amikor előbb ő lőtt egy gólt, majd adott egy gólapsszt Dunai II-nek, amivel 3:2-re győztek.

 

AZ IFIMECCSET IS HÁROMEZREN LÁTTÁK

Fazekas László 1965 és 1980 között volt az Újpest Dózsa profi labdarúgója. Élete legemlékezetesebb meccse a az 1976-os Újpest–Ferencváros mérkőzés, amikor csapata 8–3-ra győzött, többek között az ő öt góljának köszönhetően.

„Az a 8–3-as meccs örökké emlékezetes marad számomra, hiszen a Fradinak öt gólt lőni nem mindennapi teljesítmény. A Népsporttól 10-es osztályzatot kaptam, ami nagyon ritka volt abban az időben, és ez is mutatja a produkcióm értékét" – emlékezett vissza az ominózus találkozóra Fazekas.

„A Ferencváros és az Újpest csatájának százéves hagyománya van, és olyan legendák fémjelzik a két gárda meccseit, mint Albert , Sárosi, vagy a másik oldalon Zsengellér, Szusza, Bene, így ez a párosítás mindig rangadónak számít" – nyilatkozott a szombati derbi kapcsán Fazekas László.

„Annak idején 100 gyerekből 95 a Fradiban akart játszani, ezért a zöld-fehérek ellen minidig hatalmas dolognak számított nyerni. Minden szezon előtt az volt a vezetők elvárása, hogy dobogón végezzünk, és hogy legyőzzük a Ferencvárost" – mondta a közel harminc éve Belgiumban élő Fazekas.

„Emlékszem egy ifimeccsemre a Ferencváros ellen, amelyre 3000 szurkoló látogatott ki. Ez manapság már elképzelhetetlen lenne. Az elmúlt évek nemzetközi sikertelensége elvette az emberek kedvét a labdarúgástól, és szerintem ma már a két ősi rivális összecsapását sem előzi meg akkora várakozás. Persze ez a mostani meccs egy kicsit más lesz, hiszen három év szünet után a szurkolók ki vannak éhezve a derbire."

Fazekas Göröcshöz hasonlóan 2– 1-es hazai sikert vár szombaton.

 

„NEM SZABAD MEGIJEDNI, ÉLVEZNI KELL A DERBIT"

A jelenlegi Újpestből Tóth Norbert már 1997-ben pályára lépett a két gárda mérkőzésén. A középpályás szerint a mostani meccsen döntő lehet, hogy az ő csapatukban több olyan játékos szerepel, akinek van már tapasztalata a Ferencváros elleni találkozókról.

„A Fradi ellen játszani semelyik másik hazai meccshez nem hasonlítható. Hangulatában ez az egyetlen olyan magyar párharc, amely ó a nagy európai derbikhez hasonlítható. A Ferencvárosnál sokkal több olyan futballista van, aki még nem szerepelt az Újpest ellen, ez pedig sokat számíthat" – fogalmazott Tóth Norbert.

„A mi szempontunkból az a legfontosabb, hogy nem szabad megijednünk a pokoli hangulattól. Hazai pályán játsszunk, élveznünk kell a mérkőzést, amelyen természetesen csak a győzelem az elfogadható eredmény. A mostani Ferencváros játékban eddig nem nyújtott kiemelkedőt, de tudjuk, jobb csapat annál, mint amit a tabellán elfoglalt helye mutat" – beszélt az ellenfélről Tóth.

„Az öltözőben már hetek óta a Fradi elleni meccs a téma. Három év szünet után kiszámíthatatlan, mi fog történni, de bízom benne, hogy a játékról szól majd a találkozó és nem a balhéról" – mondta a középpályás.

Az Újpestre három év után idén nyáron visszatérő Tóth Norbert a legemlékezetesebb összecsapását 2004-ben játszotta a Ferencváros ellen, amikor hosszú idő után először nyertek a lila-fehérek az Üllői úton, és éppen az ő góljával.

A hétvégi rangadót felvezető sorozatunk további részeiben foglalkozunk a derbik legendás alakjaival, és megszólalnak majd a Ferencváros korszakos egyéniségei is a szombati erőpróba kapcsán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik