Újpest–Ferencváros múltidéző

MARTONOSI ÁRPÁDMARTONOSI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2009.09.28. 12:44
null
A két csapat legutóbbi rangadóját eldöntő tizenegyest megelőző pillanat: Sorin Botis kézzel ment a gólvonalon (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Az elmúlt három évben a zöld-fehérek NB II-es „pokoljárása” miatt nem csapott össze a Ferencváros és az Újpest labdarúgócsapata, az azt megelőző több mint száz évben viszont megannyi nagy csatát vívott egymással a két ősi rivális. A két legnagyobb szurkolótáború magyar csapat szombati rangadóját felvezető sorozatunk első részében – a héten további cikkeket olvashatnak majd a derbivel kapcsolatban – a felek legemlékezetesebb mérkőzéseit elevenítjük fel.

1933. május 25., Ferencváros–Újpest 11:1 (6:0) – Magyar Kupa, döntő

Az első világháború alatti és azt megelőző években a Ferencváros több nagy különbségű vereséget is mért az első osztály légkörével akkor még csak ismerkedő Újpestre, amely viszont 1933-ban már a harmadik bajnoki címe küszöbén volt, amikor a két csapat a Magyar Kupa döntőjében találkozott egymással. Ezért okozott általános döbbenetet, hogy a Fradi valósággal lemosta a pályáról ellenfelét. Már a félidőben 6–0 volt az állás, a Sárosi György és Takács József vezette zöld-fehérek pedig végül 11:1-re nyertek.

A Magyar Kupa-döntők történetének legnagyobb különbségű győzelméről van természetesen szó (a második helyen a 2008-as finálé első felvonása áll, amelyen a Debrecen 7–0-ra verte meg idegenben a Bp. Honvédot).

„Úgy érzem, hogy fennállása óta ma viselte el a legnagyobb, legsúlyosabb vereséget az Újpest. Fáj ez a vereség, de meghajlunk a jobb előtt, s gratulálunk legyőzőnknek, a Ferencvárosnak. Kiáltsatok újpesti fiúk a Ferencváros csapatára háromszoros éljent!” – mondta a találkozó után Langfelder Ferenc, az Újpest ügyintézője. Hiába, más idők voltak még akkor…

Az Újpest egyébként három nappal később megnyerte a bajnokságot.

Ferencváros–Újpest 11:1 (6:0)
Hungária krt., 10 000 néző. Vezette: Klein Árpád
FERENCVÁROS: Háda – Korányi, Papp – Laky, Turay, Lázár – Táncos, Takács II, Sárosi, Toldi, Kohut
ÚJPEST: Aknai – Sternberg, Futó – Szalay, Szűcs, Sáros – Sas, Avar, P. Szabó, Kiss, Déri
Gólszerző: Takács II. 4, Sárosi 3, Táncos 2, Toldi, Kohut, ill. P. Szabó.



1939. július 23., Ferencváros–Újpest 1:4 (0:2) – KK-döntő, 1. mérkőzés

A két csapat 1939-ben is döntőt játszott egymással, mégpedig a Közép-Európa Kupában. Az első fordulóban a Mussolini-diktatúrában Ambrosiana-Internek nevezett Internazionalét búcsúztató újpestiek játszották a fináléban az első mérkőzést idegenben, de nem lehet azt mondani, hogy az Üllői úti stadion béklyót tett volna a lábukra, hiszen Zsengellér Gyula és Kocsis Géza duplájának köszönhetően 4:1-re nyertek.

A visszavágón a Ferencváros ugyan közel volt hátránya ledolgozásához, ám 2:0-s vezetését követően csak 2:2-es döntetlenre volt képes a Megyeri úton, így az Újpest 1929-et követően másodszor is megnyerte a KK-t.

Ferencváros–Újpest 1:4, (0:2)
Üllői út, 12 000 néző. Vezette Krist (csehszlovák)
FERENCVÁROS: Háda – Tátrai, Szoyka dr. – Magda, Sárosi III, Lázár – Táncos, Kiss, Sárosi dr., Toldi, Gyetvai. Edző: Hlavay György
ÚJPEST: Sziklai – Futó, Fekete – Szalay, Szűcs, Balogh – Ádám, Vincze, Zsengellér, Kállai, Kocsis. Edző: Guttmann Béla
Gólszerző: Sárosi dr. 73., ill. Zsengellér 9., 74., Kocsis 10., 53.



1947. október 19., Újpest–Ferencváros 5:1 (1:1) – NB I

Az Újpest játékosaként 303 bajnokin 368 gólt termelő, ötszörös magyar gólkirály Zsengellér Gyula utolsó mérkőzése volt ez lila-fehér színekben. Az AS Romához távozó, Ábel becenevű csatár búcsúja pompásra sikerült, hiszen 5:1-re legyőzték a Fradit, hiányérzet legfeljebb csak amiatt maradhatott benne, hogy ő maga nem talált be a meccsen.

Újpest–Ferencváros 5:1 (1:1)
Megyeri út, 30 000 néző. Vezette: Molnár
ÚJPEST: Tóth Gy. – Balogh II, Laborcz – Kirádi, Szűcs, Nagymarosi – Egresi, Szusza, Bódis, Zsengellér, Várnai. Edző: Vincze Jenő
FERENCVÁROS: Henni - Rudas, Kispéter – Hernádi, Kéri, Lakat – Mike, Szabó, Deák I, Sárosi dr., Hlavács. Edző: Urbancsik Gábor
Gólszerző: Bódis 2., 75., 80., Szusza 60., Egresi 87., ill Deák 30.



1950. május 21., ÉDOSZ–Bp. Dózsa 8:1 (3:1) – NB I

Először játszott egymás ellen ilyen néven a két együttes, és bár Szusza Ferenc már a második percben vezetést szerzett a vendégeknek, végül mégis ÉDOSZ-siker született, méghozzá nem is akármilyen. Persze a 8:1-es győzelem nem az új névnek, hanem sokkal inkább az Aranycsapat két tagjának, az egyaránt háromszor beköszönő Czibor Zoltánnak és Kocsis Sándornak volt köszönhető. Érdekesség, hogy a Fradi „maradék” két gólját szerző Deák Ferenc fél évvel később már a Dózsa színeiben szerzett győztes gólt a két csapat mérkőzésén.

ÉDOSZ–Bp. Dózsa 8:1 (3:1)
Üllői út, 38 000 néző. Vezette: Kamarás
ÉDOSZ: Henni – Kéri, Kispéter, Szabó – Lakat, Dékány – Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor. Edző: Lyka Antal
BP. DÓZSA: Tóth – Halasi, Nagymarosi, Balogh II – Horváth, Kirádi – Egresi, Szusza, Szűcs, Fejes, Tóth. Edző: Kemény Tibor
Gólszerző: Czibor 5., 20., 89., Deák 35., 73., Kocsis 55., 71., 83., ill. Szusza 2.



1976. május 15., Újpesti Dózsa–Ferencváros 8–3 (4–3) – NB I

Az Újpest történetének egyik legfényesebb diadala volt ez. Az első félidő még egyenlő erők küzdelmét hozta, a szünet után viszont már csak egy csapat volt a pályán. Fazekas László nagy napja volt ez, a 92-szeres válogatott csatár ötször vette be Hajdú József kapuját. Ha a lefújás után nem is, a bajnokság végén az FTC játékosai lehettek boldogabbak, hiszen az ő nyakukba aranyérem került, míg az újpestiekébe csak bronz.

Újpesti Dózsa–Ferencváros 8–3 (4–3)
Népstadion, 50 000 néző. Vezette: Petri
ÚJPESTI DÓZSA: Rothermel – Kellner, Dunai III, Sarlós, Tóth J. – Kolár (Zámbó, a félidőben), Nagy L., Tóth A. – Fazekas, Törőcsik, Fekete. Edző: Várhidi Pál
FERENCVÁROS: Hajdú - Martos, Bálint, Rab (Vépi, 60.), Viczkó (Juhász, 65.) – Nyilasi, Ebedli, Mucha – Pusztai, Szabó, Magyar. Edző: Dalnoki Jenő
Gólszerző: Fazekas 5., 14., 24., 64., 88. – a harmadikat tizenegyesből, Fekete 34., 50., Törőcsik 83., ill. Szabó 11., 16., Nyilasi 30.



1979. szeptember 22., Ferencváros–Újpesti Dózsa 7–1 (4–1) – NB I

Ezt a mérkőzést vehetjük úgy is, mint a ferencvárosiak válasza a három évvel korábbi 8–3-as zakóra. A Népstadionból ezúttal a IX. kerületiek szurkolói mehettek haza fölényes mosollyal az arcukon. Az újpestiek becsületére legyen mondva, a tavaszi idényben egy 4–1-es sikerrel vágtak vissza a hatgólos fiaskóért, és a bajnokság végén a Bp. Honvéd mögött ezüstérmesként zártak (a Fradinak be kellett érni a hatodik hellyel).

Ferencváros–Újpest 7–1 (4–1)
Népstadion, 40 000 néző. Vezette: Kuti
FERENCVÁROS: Zsiborás – Tepszics, Judik, Vépi, Jancsika – Nyilasi, Ebedli (Szokolai, 75.), Takács – Pusztai, Mészöly, Pogány. Edző: Friedmanszky Zoltán
ÚJPESTI DÓZSA: Rothermel – Jurácsik, Dunai III, Sarlós (Kolár, 62.), Tóth J. – Kardos, Nagy L., Tóth A. – Bodnár (Kiss, 62.), Fazekas, Fekete. Edző: Várhidi Pál
Gólszerző: Pogány 12., 88. Takács 24., Nyilasi 26., Mészöly 38., 75., Ebedli 73. – tizenegyesből, ill. Fazekas 43. – tizenegyesből



1990. augusztus 18., Újpesti Dózsa–Ferencváros 0–5 (0–4) – NB I

Aki látta, valószínűleg nem felejti el ezt a meccset, két személy számára pedig egész biztosan örök életre szóló élményt jelent. Szenes Sándor és Lipcsei Péter is első NB I-es találkozóján lépett pályára, ráadásul a legnagyobb rivális otthonában, amely ennek tetejébe még bajnoki címvédő is volt ekkor. Szenes már az első percben betalált, majd a 37. percben még egyszer, ezzel pedig már 4–0-ra vezettek a vendégek. A második félidőben csak egyet lőtt a Fradi, ám az Újpestnek így is hatalmas pofon volt ez a nyitó fordulóban.

Újpesti Dózsa–Ferencváros 0–5 (0–4)
Megyeri út, 12 000 néző. Vezette: Molnár
ÚJPESTI DÓZSA: Brockhauser – Huszárik, Varga, Szabó Gy., Szlezák – Miovecz, Fitos, Rubold, Zsivótzky – Bácsi (Oroszki, a szünetben), Eszenyi. Edző: Kovács Ferenc
FERENCVÁROS: Józsa – Lipcsei, Pintér, Keller (Keresztúri, 64.) – Simon, Limperger, Bánki, Szenes – Páling (Topor, a szünetben), Fischer, Fonnyadt. Edző: Nyilasi Tibor
Gólszerző: Szenes 1., 37., Fonnyadt 20., 75., Bánki 33.



1994. augusztus 29., Ferencváros–Újpest 0–3 (0–2) – NB I

Az Újpest a régi idők fociját idéző játékkal és eredményességgel kezdte a szezont, úgy érkezett az Üllői útra, hogy az első három fordulót három győzelemmel és 18–5-ös gólkülönbséggel zárta. Garami József ihletett formában futballozó csapatát a Ferencváros sem tudta megállítani, a sima vendéggyőzelemnek pedig az adott külön pikantériát, hogy a három újpesti gólból kettőt Wukovics László lőtt, aki az előző idényben még a Fradit erősítette.

Ferencváros–Újpest 0–3 (0–2)
Üllői út, 16 000 néző. Vezette Kiss G.
FERENCVÁROS: Szeiler – Kuznyecov, Telek, Szekeres – Páling, Lisztes (Nagy, 46.), Lipcsei, Keller (Szűcs, 69.), Czéh – Christiansen, Neagoe. Edző: Novák Dezső
ÚJPEST: Praj – Molnár, Füzesi (Tomka, 33.), Bérczy – Jenei, Kozma, Véber, Túri, Szlezák – Wukovics, Egressy (Belvon, 19.). Edző: Garami József
Gólszerző: Wukovics 7., 53., Belvon 40.



1995. április 3., Újpest–Ferencváros 1–3 (0–2) – NB I

Az Újpest lendülete a későbbiekben alábbhagyott, a Ferencváros elleni hazai mérkőzés előtt pedig már csak jobb gólkülönbségének köszönhetően állt ősi riválisa előtt. Szinte ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlottak az események, mint az őszi mérkőzésen, azzal a különbséggel, hogy Kozma István a 90. percben szépíteni tudott. A lényegen azonban ez sem változtatott, a zöld-fehérek visszavágtak az őszi 0–3-ért, átvették a vezetést a tabellán, és végül hét ponttal megelőzve az Újpestet, megnyerték a bajnokságot.

Újpest–Ferencváros 1–3 (0–2)
Megyeri út, 22 000 néző. Vezette: Puhl
ÚJPEST: Praj – Füzesi – Bérczy, (Szanyó, 63.), Molnár – Jenei (Belvon, a szünetben), Kozma, Urbán, Véber, Szlezák – Wukovics, Egressy. Edző: Garami József
FERENCVÁROS: Balogh – Telek – Hrutka, Szekeres – Páling, Lisztes, Albert, Lipcsei, Keller (Kecskés, 75.), – Kopunovics, Neagoe (Nagy Zs. 88.). Edző: Novák Dezső
Gólszerző: Kozma 90., ill. Keller 7., Lisztes 22., Páling 67.



2006. április 16., Ferencváros–Újpest 1–2 (1–0) – NB I

A két csapat legutóbbi mérkőzése nem akármilyen végjátékot hozott. A Ferencváros Lipcsei első félidőben értékesített tizenegyesével 1–0-ra vezetett, ráadásul a 90. percben az Újpestből Böjte Attila piros lapot kapott. A vendégek azonban a csereként beállt Kovács Zoltán révén a 92. percben tíz emberrel is egyenlítetni tudtak, sőt, a 95. percben Rajczi Péter büntetőjével a győztes gólt is megszerezték. A találkozó kisebb csetepatéval ért véget, amelynek eredményeként Kovács Zoltánt is kiállította a játékvezető, ám az újpestiek kedvét érthetően ez sem tudta elvenni.

Ferencváros–Újpest 1–2 (1–0)
Üllői út, 8 000 néző. Vezette: Saskőy
FERENCVÁROS: Kemenes – Bognár, Botis, Tímár, Balog – Szalai (Fitos, 73.), Lipcsei, Leandro (Budovinszky, 49.), Laczkó, Tőzsér – Bajevszki (Bartha, 87.). Edző: Gellei Imre
ÚJPEST: Vlaszák – Vermes (Kőhalmi, 64.), Böjte, Vanczák, Füzi Á. – Hullám (Kovács Z., 59.), Tóth B., Sándor Gy. (Cariati, 79.), Tóth N. – Rajczi, Tisza. Edző: Mészöly Géza
Gólszerző: Lipcsei 19. – tizenegyesből, ill. Kovács Z. 92., Rajczi 95. – tizenegyesből
Kiállítva: Botis 95., ill. Böjte 90., Kovács Z. 96.

 

EZEK SEM VOLTAK ROSSZ MECCSEK

Természetesen a fent felidézett tíz mérkőzésen kívül még számos nagy csatája volt a két csapatnak. Nézzünk ezekből néhányat röviden!

1935. szeptember 1., Ferencváros–Újpest 2:3 (2:0)
A félidőben még a Fradi vezetett két góllal, a fordulás után azonban a vendégek a duplázó Kocsis vezérletével fordítottak.

1941. november 30., Újpest–Ferencváros 6:2 (2:0)
A Zsengellér, Szusza elsőkerék-meghajtású Újpest nem kegyelmezett az FTC-nek, ám az idény végén a Csepel mögött csak a második lett.

1942. május 10., Ferencváros–Újpest 3:3 (3:3)
A 18. percben már 2:0-s vendégvezetést mutatott az eredményjelző, a Fradi azonban három perc alatt fordított. A 3:3-as végeredményt Zsengellér állította be a 37. percben.

1942. december 6., Újpest–Ferencváros 4:5 (2:3)
A mikulás szép győzelemmel ajándékozta meg a Ferencvárost – írnánk, ha nem tudnánk, hogy inkább a Sárosi testvérek tettek róla, hogy vendégsiker szülessen a gólgazdag rangadón.

1948. december 26., Újpest–Ferencváros 3:5 (2:2)
Hogy fehér karácsony volt-e 1948-ban, azt nem tudjuk, az viszont biztos, hogy nem Fehéri karácsonya volt, az újpesti kapus ugyanis ötöst kapott a szent ünnep második napján a Deák, Czibor, Kocsis fémjelezte ferencvárosi gárdától.

1949. május 14., Ferencváros–Újpest 0:5 ( 0:2)
Talán Szenes Sándoréknak 41 évvel később ez a mérkőzés jutott eszükbe, amikor úgy döntöttek, hogy visszaadják a kölcsönt? Nem valószínű.

1953. április 12., Bp. Kinizsi–Bp. Dózsa 3:5 (1:5)
Mátyás király valószínűleg sosem gondolta volna, hogy egyszer majd így lenyomják (a) Kinizsit. Hadvezére a malomkővel elbánt, a nevét viselő csapat azonban a Deák, Szusza kettőssel nem bírt – legalábbis 1953 tavaszán.

1966. október 16., Ferencváros–Újpest 5:3 (1:2)
A régi néven már jobban ment a zöld-fehéreknek, a Varga, Albert duót nem volt könnyű kordában tartani.

2001. május 12., Ferencváros–Újpest 2–2 (1–1)
Hatalmas összecsapás volt. A mérkőzés előtt és után, a szurkolók és a rendőrök között…

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik