KTE: mindenben megegyeztek, Yannick Thaiföldre igazol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.19. 12:33
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE hivatalos honlapján adta hírül, hogy mindenben megállapodtak a thaiföldi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Chainattal Yannick Mbengono átigazolásáról.

A középpályás 2005-ben igazolt Magyarországra, ahol először a Budapest Honvédnél szerepelt, majd 2006-ban a kecskemétiekhez igazolt. Ezt követően 2010-ben a DVSC-Teva szerződtette, és három Debrecenben eltöltött év után 2013-ban újra a KTE játékosa lett, amelynél azonban már nem számoltak vele, és visszatérése után csak egyetlen bajnokin kapott helyet a kezdőben.

A kameruni játékos új csapata 17 forduló után a 10. helyen áll a 18 csapatos thaiföldi élvonalban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KTE-PHOENIX MECANÓNÁL
Érkezők: Borisz Bulajics (montenegrói, Cselik Niksics – Montenegró), Csillag Dárius (Bp. Honvéd), Milan Csokics (szerb, Bajai LSE – kölcsönből vissza), Farkas István (Ceglédi VSE – kölcsönből vissza), Farkas András (Bajai LSE – kölcsönből vissza), Gyagya Attila (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza), Dejan Karan (szerb, FK Vojvodina – Szerbia), Eliomar Correira Silva (brazil, Partizan Beograd – Szerbia, kölcsönbe), Tölgyesi Viktor (Gyirmót FC Győr – kölcsönből vissza), Németh Viktor (Budaörs)
Távozik/távozhat:Bertus Lajos (Puskás Akadémia FC), Mohl Dávid (Pécsi MFC), Rafael Burgos (salvadori, Ried – Ausztria, kölcsönből vissza?), Edgardo Diaz (argentin, ?), Hullám Attila (Paksi FC ?), Givi Joszeliani (grúz, Szioni Bolniszi – Grúzia), Kovács Ádám (Nyíregyháza Spartacus, kölcsönből vissza), Yannick Mbengono (kameruni, Chainat - thaiföldi), Eugene Salami (nigériai, Debreceni VSC, kölcsönből vissza), Sós Márkó (?), Tölgyesi Viktor (Békéscsaba Előre – kölcsönbe), Vaskó Tamás (Videoton, kölcsönből vissza?)
Kiszemeltek: Bene Mihály (MTK Budapest – Sándor Károly Akadémia), Nemanja Csovics (szerb, Szpartak Zlatibor – Szerbia), Mehdi Hamelin (francia, Saint Germain-Laval – Franciaország), Ivancsics Gellért (Bp. Honvéd), Ivan Jakovljevics (szerb, Szigetszentmiklósi TK), Sidoine Oussou (benini, Valerenga – Norvégia, próbajáték), David Poljanec (szlovén, FC Blau-Weiss Linz – Ausztria)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik