„Koeman sokat profitálhat az NB I tavaszi szezonjából"

KORMANIK ZSOLT, PÓR KÁROLYKORMANIK ZSOLT, PÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2010.02.25. 16:56
null
Rudolf Gergely a Soproni Ligából lett stabil válogatott (Fotó: Czagány Balázs, archív)
Címkék
A Nemzeti Sport Online három szakaszban vezeti fel a labdarúgó Soproni Liga tavaszi szezonkezdetét: múlt héten a 16 csapattal foglalkoztunk részletesen, az elmúlt napokban a téli átigazolásokat boncolgattuk, ma pedig két, a válogatottaknál dolgozó szakembert kértünk meg arra, mondja el, mit vár a bajnokság tavaszi folytatásától. Erwin Koeman szövetségi kapitány segítője, Aczél Zoltán szerint az NB I színvonala emelkedhet a tavasszal, ebből a válogatott is sokat profitálhat. Egervári Sándor szövetségi edző úgy véli, a légiósdömping nem szolgálja a magyar futball érdekeit, szakmailag egyáltalán nem indokolt a külföldi labdarúgók szerződtetésének erőltetése.


A VÁLOGATOTT PROFITÁLHAT A SOPRONI LIGÁBÓL  

„Az átigazolási időszakban a csapatok többsége jelentősen megerősödött, és nem hallani panaszkodó, az életben maradásért küzdő klubról, így nagyon éles, színvonalas tavaszi folytatást várok, ami a válogatott számára is hasznos lehet" – kezdte a tavaszi szezonnal kapcsolatos értékelését Aczél Zoltán, a magyar válogatott másodedzője, aki az ősszel még az NB I-ben is dolgozott a DVTK vezetőedzőjeként.

Bár a Nemzerti Sport Online fórumozói között általánosan elfogadott véleménynek tűnik, hogy a Videoton, Debrecen kettősből kerül ki a bajnok, Aczél Zoltán szerint háromesélyes a bajnoki cím.

„A DVSC nem gyengült, a Videoton erősödött, de az Újpestet is figyelembe kell vennünk, amikor a bajnoki címről beszélünk, szerintem ennek a három csapatnak van esélye. A kiesőkre nem tippelnék, de volt csapatomnak, a Diósgyőrnek nagyon szurkolok, hogy jövőre is NB I-es legyen" – latolgatta az esélyeket Aczél, aki megjegyezte, nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy a százéves fennállását ünneplő DVTK-nál dolgozhatott.

A válogatott másodedzője elmondta, úgy véli, az eddigieknél többen kerülhetnek be a magyar bajnokságból a nemzeti csapatba.

„Fontos, hogy azok a válogatott játékosok, akik külföldön nem kaptak elegendő lehetőséget klubjukban, itthon játsszanak, így a nemzeti csapatban is jobb teljesítményt nyújthatnak, hiszen játékban vannak" – célzott Aczél Halmosi Péterre, aki a télen tért haza az angol Hull Citytől fél évre a Haladáshoz.

A szakember hozzátette, a tavasszal jó esélyt lát arra, hogy olyan fiatalok is meghívót kapjanak az NB I-ből, akik korábban nem, ugyanis Erwin Koeman szövetségi kapitány egyre nagyobb figyelmet fordít az itthon játszókra.

NIKOLICSRA MÁR ERWIN KOEMAN IS FELFIGYELT

Aczél Zoltán értékelésében kitért a Magyarországra érkező légiósokra, és elmondta, a szerb Nemanja Nikolics játékára már Erwin Koeman szövetségi kapitány is felfigyelt. 

„Nagyon sok légióssal találkoztam már az NB I-ben, aki nem üti meg a Soproni Liga színvonalát, ennek ellenére nem féltem a magyar tehetségeket, mert aki igazán jó játékos, az előbb-utóbb biztosan helyet követel majd magának a csapatában. Olyan légiósokra van szükség, akik példát mutatnak a magyar játékosoknak."

Utóbbiak közé tartozik a szerb Nemanja Nikolics, aki a télen szerződött Kaposvárról a listavezető Videotonhoz. A 22 éves támadóval kapcsolatban korábban felvetődött, hogy a közeljövőben magyar állampolgár lehet, és Aczél Zoltán szerint abban az esetben a válogatottba is bekerülhet, ugyanis a szövetségi kapitány már felfigyelt rá.

„A gólerős csatárok számát illetően nem állunk igazán jól, vagyis minden bevethető játékosra szükség van. Erwin Koemannal már beszélgettünk Nikolicsról, és úgy vélem, ha magyar állampolgár lesz, minden esélye meglesz arra, hogy bekerüljön a válogatottba" – mondta Aczél.

„A VIDEOTON NINCS BIZTONSÁGBAN"

Egervári Sándor manapság szövetségi edzőként az utánpótlás-válogatottakkal foglalkozik – az ősszel az U20-as nemzeti csapat élén vb-bronzot nyert Egyiptomban, jelenleg az U21-esekkel az Európa-bajnoki döntőért és az olimpiai kvótáért küzd –, ám korábban több mint egy évtizeden át vezetőedző volt a magyar élvonalban, azaz pontosan tudja, mit érez a tavaszi rajt előtt egy bajnokesélyes klub szakmai irányítója.

„Az a biztos, ami már megvan – teszi le voksát a vezetőedzőként három bajnoki címmel (1999, 2003 – MTK; 2000 – Dunaferr) büszkélkedő, további két klubot (BVSC, Győr) a dobogóra vezető Egervári Sándor abban a dilemmában, vajon üldözöttnek vagy üldözőnek lenni jobb-e. – Ezzel együtt úgy vélem, az éllovas Videoton nincs biztonságban, hiszen a Debrecen mellett az Újpestnek is van esélye a bajnoki cím megszerzésére. Kovács Zoltánék nagyon jól használták ki az átigazolási időszak utolsó napjait, a középpályára és a csatársorba is hoztak embert, a támadóerőt tekintve bárkivel felveszik a versenyt. Abszolút háromesélyes versenyfutást várok, amelynek végkimenetele olyan apróságokon múlik majd, mint hogy kinek hány sérültje lesz, kinek hányszor pattan befelé a labda a kapufáról."

Az említett Újpest Demjén Gábor és Varga Roland mellett a szerb Dusan Vasziljevicset és az angol Gary Martint igazolta a napokban, ugyanez a stratégia („végy hazait és külföldit is!") jellemezte a Vidit, míg a Loki jobbára a régi erőire számít – Yannick Mbengono személyében egy „fontos" külföldivel azért gazdagodott. Ismervén a légiósok magas magyarországi arányát, illetve klubjaink nemzetközi eredményességét, rendre megfogalmazódik a kérdés: jó-e, hogy ezen a télen is ilyen sok külföldit vásároltak élvonalbeli klubjaink?

LÉGIÓSDÖMPING KONTRA MAGYAR FIATALOK

„Nem lesz meglepő a válaszom: a légiósdömping nem szolgálja a magyar futball érdekeit, már csak azért sem, mert szakmailag egyáltalán nem indokolt a külföldi labdarúgók szerződtetésének erőltetése – vallja Egervári Sándor. – Ezzel nem azt mondom, hogy ne érkeznének jó képességű légiósok is a magyar bajnokságba, inkább csak jelezni akarom, hogy a szerződtetésekkor nem feltétlenül azok mondják ki a döntő szót, akik szakmai szemmel figyelik az eseményeket. Azt hiszem, a Sepp Blatter FIFA-elnök által favorizált hat plusz ötös szabályt, a légiósok számának hivatalos korlátozási szándékát itthon is illene szem előtt tartani."

Szövetségi edzőként Egervári Sándornak korántsem mindegy, hogy a „légiós–magyar fiatal csatában" ki kerekedik felül. Friss példa: az utánpótlás-válogatottal vb-bronzot nyerő Dudás Ádám sem saját klubja, a Győr, sem más élvonalbeli csapat keretébe nem fér be.

„A versenyhelyzet alapvetően jót tesz egy fiatal labdarúgónak, úgyhogy én mindig mindenkit biztatok, hogy ne csüggedjen, vegye fel a harcot, küzdjön meg a helyéért – üzeni a tapasztalt tréner a szamárlétra megmászására készülő ifjaknak, majd friss, igaz, külföldi példát említ. – Tanulságos Koman Vladimir esete, aki nem tört össze attól, hogy a Barinál nem kapott lehetőséget; megmutatta tudását a válogatottban, az utánpótlás-világbajnokságon, s lám, ma már Bariban is tudomásul veszik, hogy nem érdemes őt félreállítani."

FŐVÁROS KONTRA VIDÉK         

Visszatérve a Soproni Liga tavaszi idényére, a „külföldi–hazai" törésvonal után említsünk egy másikat: a főváros–vidék rivalizálást. A korábban egyértelműen fővároscentrikus magyar bajnokságot az utóbbi öt évben négyszer vidéki csapat, a Debrecen nyerte meg, és az idén is inkább a vidékieknek áll a zászló. Vajon mire lehetnek képesek a tradicionális fővárosi nagycsapatok?

„Az Újpest jó kilátásairól már beszéltem – folytatja Egervári –, de azt gondolom, hogy a Ferencváros és az MTK is jó tavaszt futhat. Kérdés persze, hogy a Fradinál milyen gyorsan és hogyan tudják kezelni az adminisztratív gondot, a megfelelő edzői papírok hiányát. Őszintén szólva ennek nem lenne szabad hatással lennie a játékra. Ami az MTK-t illeti, a szakmai munka alaposságát ismerve legfeljebb a sérülések vehetik ki a csapatot az éremért folyó versenyfutásból."

A zöld-fehéreken és a kék-fehéreken kívül Egervári Sándor két klubot említ, amikor arról faggatjuk, kik lehetnek a tavasz meglepetéscsapatai: a ZTE-t és a Győrt. A két nyugati fellegvár versenyfutása már csak azért is ígérkezik érdekesnek – véli a tavaly még a győrieket irányító szakember –, mert az egerszegiek pillanatnyilag az állandóság, a győriek az állandóan frissülő légióskontingens hívei, azaz ha úgy tetszik, két iskola küzd meg egymással.

MI VÁRHATÓ A TABELLA ALJÁN?

„Odafent három csapatot említettem aranyesélyesként, azt mondom, lent ötös fogat küzd majd a bennmaradásért – jósolja a tréner. – Az az öt, amelyik pillanatnyilag a Ferencváros mögött helyezkedik el. Ne várják, hogy megjósoljam, ki lesz közülük a leggyengébb. Egyvalamiben viszont biztos vagyok: a bajnoki címért és a bennmaradásért is hosszú, izgalmas csatát vívnak majd a csapatok, remélhetőleg a szurkolók nagy megelégedésére!"

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC 15 10 3 2 36–19 +17  33
2. DVSC-TEVA 15 10 1 4 29–20 +9  31
3. Újpest FC 15 9 2 4 25–18 +7  29
4. ZTE FC 15 8 2 5 29–24 +5  26
5. Győri ETO FC 15 7 5 3 18–10 +8  26
6. MTK Budapest 15 7 4 4 28–18 +10  25
7. Lombard Pápa Termál FC 15 7 1 7 24–20 +4  22
8. Kaposvári Rákóczi 15 6 4 5 23–21 +2  22
9. Paksi FC 15 5 5 5 16–18 –2  20
10. Vasas 15 6 1 8 23–36 –13  19
11. Ferencvárosi TC 15 4 5 6 17–21 –4  17
12. Szombathelyi Haladás 15 4 3 8 21–30 –9  15
13. Kecskeméti TE-Ereco 15 4 2 9 27–35 –8  14
14. Budapest Honvéd 15 3 5 7 16–22 –6  14
15. Diósgyőri VTK 15 3 3 9 18–25 –7  12
16. Nyíregyháza Spartacus 15 2 4 9 19–32 –13  10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik