A DVTK jól erősített, bajba kerülhet a Honvéd

Vágólapra másolva!
2010.02.16. 18:29
null
A Honvéd és a DVTK tavasszal a bennmaradásért harcolhat (Fotó: NS-archív)
Címkék
Bár a bajnoki rajt a Magyar Labdarúgó-szövetség hétfői döntése értelmében egy hetet csúszik, a Nemzeti Sport Online mától négy napon keresztül bemutatja az NB I-es csapatok téli felkészülését. Az első részben a Nyíregyházával, a Diósgyőrrel, a Budapest Honvéddal és a Kecskeméti TE-vel foglalkozunk.

NYÍREGYHÁZA – ÚJ MÓDI: NEM AZ EDZŐNEK, A JÁTÉKOSOKNAK KELLETT MENNIÜK

Nyíregyházán szakítottak a szokásjoggal: a gyenge őszi eredmények után nem az edzőnek, hanem a játékosoknak kellett menniük.

Szentes Lázár őszi csapatából kilencen távoztak, tizenegyen pedig érkeztek, így a szakembernek fél év alatt másodszor kell új csapatot építenie (a nyáron 16 új futballista érkezett az együtteshez). A klub vezetősége bízik benne, hogy ezúttal az őszinél nagyobb sikerrel jár Szentes, és bent tudja tartani a jelenleg utolsó helyen álló, a még bennmaradó Honvédtól négy ponttal lemaradó Nyíregyházát.

Szentes Lázár a Nemzeti Sportnak korábban elmondta, hogy a legutóbbi kezdő tizenegyéből egy-két játékos lehet ott a tavaszi idénynyitón. Ezt alátámasztják a felkészülési meccsek is, bár kissé árnyalja a képet, hogy ezeken a találkozókon a Nyíregyháza sokszor az NB III-as együttes játékosaival kiegészülve alkotott csapatot (a Stadion Diner-kupa felkészülési torna keretében).

Összesen 11 felkészülési meccsen lépett pályára a Nyíregyháza, hétszer győzött két vereség és két döntetlen mellett, de a jegyzettebb ellenfelek közül csak a szlovák élvonalbeli 1. FC Tatran Presov fölött arattak sikert Andorka Péterék (a korábbi szombathelyi csatár öt góljával a felkészülési meccsek legeredményesebb nyíregyházi játékosa volt), míg az egyaránt román másodosztályú FC Bihortól és az FC Branesti-től vereséget szenvedtek.

A támadósorban a Franciaországban született, algériai válogatott csatár, Fuad Bugerra lehet meghatározó a tavaszi szezonban, a középpályán a korábban Zalaegerszegen is megforduló Milan Davidovnak szánhat fontos szerepet Szentes Lázár. A védelemből viszont nehéz lenne egy embert kiemelni, ugyanis az őszihez képest szinte teljesen kicserélődött ez a csapatrész, az észt Martin Hurt, a két szerb, Zeljko Kovacsevics és Predrag Bosnjak, a montenegrói Petar Sztanisics és a brazil-olasz Diego Balbinot is új ember. Többek között az ő teljesítményükön is múlik majd, hogy meghosszabbítja-e első osztályú tagságát a Nyíregyháza.

DIÓSGYŐR –  A KERET MÁR MEGVAN…

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy őszi keretéhez képest a Diósgyőr erősödött a legtöbbet a tél folyamán, hiszen többek között Bajzát Péter, Bojan Brnovics és Zoran Supics megszerzésével olyan labdarúgók szerződtek a tabellán 15. helyen álló csapathoz, akik korábban már bizonyítottak az NB I-ben.

Az erősítésekről tárgyaló sportigazgató, Tóth László tehát megtette a magáét, 13 új játékossal kötött szerződést. „Lassan többet tárgyalok a különböző menedzserekkel, mint a barátnőimmel. Egymás után kötöm a megállapodásokat: egy év, két év, életfogytiglan…” – jellemezte viccesen egy nyilatkozatában az igencsak mozgalmas átigazolási időszakot a sportigazgató.

Most már a télen kinevezett vezetőedzőn, Tornyi Barnabáson a sor, hogy egységes csapatot faragjon a DVTK-ból. A Kuvaitból hazatérő mesternek azonban nincs könnyű dolga, hiszen elég későn alakult ki a csapat kerete, és a felkészülési meccseken is látszott, még korántsem nevezhető összeszokott együttesnek a diósgyőri alakulat.

A DVTK a mai Eger elleni találkozóig tíz felkészülési meccsen lépett pályára, és két-két győzelem, illetve döntetlen mellett hatszor kikapott.

BUDAPEST HONVÉD – BAJBA KERÜLHET A CSAPAT

A Budapest Honvédnál a keret összetétele nem változott olyan mértékben, mint Nyíregyházán és Diósgyőrben, hat játékos távozott, és ugyanennyi érkezett. Az alapemberek közül az MTK-tól kölcsönbe érkező Hrepka Ádám és az elefántcsontparti Benjamin távozása érzékenyen érintheti Massimo Morlaes együttesét.

Kispestre olyan légiósok érkeztek (a Diósgyőrből kölcsönbe megszerzett Gohér Gergő mellett), akik korábban még nem játszottak Magyarországon, így nem tudhatjuk mire képesek, de az biztos, hogy ha Angelo Vaccaro, Gary Tavars, Pavlo Jancsuk, Pablo Coira és Fernando Cuerda nem hoz látványos javulást az ősszel nagyon hullámzóan teljesítő Honvéd játékában, akkor nagy bajba kerülhet a csapat, hiszen riválisai jelentősen bevásároltak.

Ráadásul a felkészülési meccseken az új fiúk eddig nem nyújtottak igazán meggyőző teljesítményt, az Eintracht Frankfurt II-től érkező csatár, Vaccaro például még egy gólt sem lőtt, pedig mindegyik felkészülési meccsen játszott. Massimo Morales együttese hét találkozón lépett pályára a téli szünetben, de a Dunaszerdahelyen kívül csak az alacsonyabb osztályú magyar gárdák ellen tudott győzni. A szlovák élvonalbeli Kosicétől, az MFK Ruzomberoktól és az osztrák első osztályú Mattersburgtól vereséget szenvedett.

Ráadásul az sem a legjobb előjel a Honvéd számára, hogy ma a Ligakupában csak 1–1-es döntetlenre volt képes hazai pályán a bajnokságban sereghajtó Nyíregyháza ellen, úgy, hogy Palásthy Norbert a 92. percben egyenlített…

KECSKEMÉT – KEVÉS GÓL, SOK DÖNTETLEN

Kecskeméten a kulcsjátékosok a Debrecenbe szerződő Yannick Mbengono kivételével maradtak, míg az Újpesttől megszerzett védő, Mladen Lambulics és az MTK-től kölcsönbe érkező középpályás, Bori Gábor erőssége lehet Csertői Aurél gárdájának.

A támadósorban viszont lehetnek problémái a KTE-nek, ugyanis a nyolc felkészülési meccsén csak kétszer rúgott egynél több gólt: az NB III-as Veszprémnek és  a román másodosztályú UTA Aradnak, ráadásul az utóbbi meccset így is elveszítette 4–2-re.

Csordásék a nyolc meccsből egyébként csak kétszer kaptak ki, de győzni is csak kétszer tudtak.

A KTE az elmúlt másfél évben kétarcú csapat benyomását keltette: az előző szezonban remekül szerepelt, ősszel viszont látványosan visszaesett, aminek hatására távozott Tomiszlav Szivics vezetőedző. Az ő helyét Csertői Aurél vette át, ám ő egy korábbi büntetése miatt még nem ülhetett le a kispadra.

A szurkolók így abban bízhatnak, hogy tavasszal – immár Csertőivel a kispadon – ismét a szebbik arcát mutatja a csapat. Ellenkező esetben még kiesési gondjai is lehetnek a lila-fehéreknek, ugyanis a Honvédhoz hasonlóan csak két ponttal előzik meg a 15. helyen álló DVTK-t.

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC 15 10 3 2 36–19 +17  33
2. DVSC-TEVA 15 10 1 4 29–20 +9  31
3. Újpest FC 15 9 2 4 25–18 +7  29
4. ZTE FC 15 8 2 5 29–24 +5  26
5. Győri ETO FC 15 7 5 3 18–10 +8  26
6. MTK Budapest 15 7 4 4 28–18 +10  25
7. Lombard Pápa Termál FC 15 7 1 7 24–20 +4  22
8. Kaposvári Rákóczi 15 6 4 5 23–21 +2  22
9. Paksi FC 15 5 5 5 16–18 –2  20
10. Vasas 15 6 1 8 23–36 –13  19
11. Ferencvárosi TC 15 4 5 6 17–21 –4  17
12. Szombathelyi Haladás 15 4 3 8 21–30 –9  15
13. Kecskeméti TE-ERECO 15 4 2 9 27–35 –8  14
14. Budapest Honvéd 15 3 5 7 16–22 –6  14
15. Diósgyőri VTK 15 3 3 9 18–25 –7  12
16. Nyíregyháza Spartacus 15 2 4 9 19–32 –13  10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik