Mi lesz veled, Videoton? Kecskeméten is kikaptak a fehérváriak

Vágólapra másolva!
2014.04.05. 17:55
null
Kecskeméten kikapott a Videoton (Fotó: Grnák László)
A labdarúgó NB I 23. fordulójában a Kecskemét hazai pályán 3–1-re legyőzte a tavasszal igen gyenge formát mutató Videotont.

LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ

KTE-Phoenix Mecano–Videoton 3–1 (Eninful 43., Bebeto 63., Szécsi 88., ill. Nikolics 65.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Hármas nyomás alatt lépett pályára Kecskeméten a Videoton, ugyanis az előtte lévő Győr, a mögé szorosan felzárkózó Haladás és legfőképpen saját, a mostani szereplés miatt elégedetlen szurkolói miatt mindenképpen győzni akart a fehérvári klub. Nem is kezdett rosszul, az első öt percben három helyzetet is kialakított az egykori Vidi-játékos Bekő Balázs vezette hazaiak ellen, majd egy negyedórás üresjárat után Arturo Álvarez lőtt kétszer is rosszul kecsegtető helyzetből.

A kecskemétiek közül Gréczi Gábor és Dejan Karan sem célzott pontosan, és már úgy tűnt, nem láthatunk gólt az első félidőben, amikor a vendégvédelem totális zárlatát kihasználta a togói Henriste Eninful. 1–0!

Hamarosan tovább növelhette volna előnyét a KTE, de Balázs Zsolt hiába vezette a kapusra a labdát, rossz megoldást választott. Álmos hangulatban, szórványos Videoton-támadásokkal indult a második játékrész, így cserére szánták el magukat a mesterek, Bebeto, illetve a Zé Luís, Filipe Oliveira kettős lépett pályára. Fel is pörgött a mérkőzés: Bebeto első három helyzete közül a középsőt értékesítette (2–0), Nikolics Nemanja viszont hamarosan szépített (2–1).

Mindkét csapat nagy erőkkel rohamozott az újabb gólért, izgalmassá varázsolva a bajnokit, Juhász Roland előrement középcsatárnak – miután megúszta sárga lap nélkül, hogy buktatta a kapura törő Bebetót –, beállt Kleinheisler László is. A középpályás tekerését kikapta a bal felső előtt Vukasin Polekszics, Bebeto ellenben csodás passzal lepte meg Szécsi Márkot, aki eldöntötte a mérkőzést (3–1)!

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!


LABDARÚGÓ NB I, 23. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Április 4., péntek
17.00
Puskás Akadémia FC–Szombathelyi Haladás 1–2
Vad II István
19.00
Újpest FC–Ferencváros 1–2
Farkas Ádám
Április 5., szombat
14.00
Budapest Honvéd–Diósgyőri VTK 1–2 Erdős József
16.00Lombard Pápa–Pécsi MFC 1–0Fábián Mihály
16.00
MVM-Paks–MTK Budapest 1–3Iványi Zoltán
18.00KTE-Phoenix Mecano–Videoton 3–1Andó-Szabó Sándor
20.00Debreceni VSC-Teva–Győri ETO FC 2–2Kassai Viktor
Április 7., hétfő
20.45Kaposvári Rákóczi–Mezőkövesd(Tv: m2)
Szabó Zsolt
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 23 14 7 2 50–24 +26 49
2. Győri ETO 23 11 8 4 38–28 +10 41
3. Videoton FC 23 11 5 7 40–25 +15 38
4. Haladás 23 10 8 5 32–25 +7 38
5. Ferencváros 23 10 6 7 37–32 +5 36
6. Diósgyőri VTK 23 9 9 5 37–30 +7 36
7. Budapest Honvéd 23 9 6 8 33–27 +6 33
8. Pécsi MFC 23 9 6 8 34–32 +2 33
9. Kecskeméti TE 23 7 9 7 29–34 –5 30
10. Lombard Pápa FC 23 8 5 10 26–33 –7 29
11. Újpest FC 23 7 7 9 37–38 –1 28
12. Puskás Akadémia FC 23 7 6 10 31–41 –10 27
13. Mezőkövesd 22 6 4 12 23–38 –15 22
14. MTK Budapest 23 5 7 11 25–30 –5 22
15. MVM Paks 23 4 8 11 26–38 –12 20
16. Kaposvári Rákóczi 22 2 7 13 18–41 –23 13

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik