HIRDETÉS
Nemzetisport.hu 2010.06.23 07:56 Frissítve: 2014.06.17 03:36

Kabát kitűzte a célt: a 100. bajnoki gólt

Már javában készül a 2010–2011-es bajnoki szezonra (benne a Levadia elleni BL-selejtezővel) a DVSC-TEVA labdarúgócsapata, és a debreceniek előtt álló feladatok megoldásában nagy segítséget jelenthet Kabát Péter. Az Újpestből igazolt csatártól gólokat várnak, no persze ő is magától: szerződése lejártáig meg akarja szerezni 100. NB I-es találatát. Jelenleg 74-nél tart, így a bűvös százas két idény alatt közel sem tűnik elérhetetlennek.

„Debrecenben adva van a háttér, biztosra veszem, itt csak a futballra kell koncentrálnom – mondta a Nemzeti Sportnak a felkészülés második heténél tartó Kabát Péter. – Többször elmondtam már, a Megyeri úton remekül éreztem magam, barátokat szereztem, a szurkolók szerettek, azonban az élet úgy hozta, hogy igent mondtam annak a csapatnak az invitálására, amely tavaly tarolt idehaza."

Kabát célja a "bűvös százas" (Fotó: Mirkó István)

„A Loki itthon mindent megnyert, bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, túlszárnyalni ezt a teljesítményt szinte lehetetlen. Mindenki láthatja, a hazai riválisok sorra erősítenek, ettől függetlenül hatalmas motivációt jelent nekem a bajnoki cím megszerzésének lehetősége. Bulgáriában már voltam aranyérmes a Levszkivel, Magyarországon is bajnok akarok lenni!"

Hogy a labdarúgó reményei valóra válnak-e vagy sem, még nem tudni, ám az biztos, hogy jól sikerült felkészülés nélkül esély sincs rá. Amíg Kabát Péter korábbi együttese, az Újpest még el sem kezdte az edzéseket, a DVSC-TEVA immár második hete gyakorol.

A korai kezdés nem szorul magyarázatra: Herczeg András együttese július 13- án Tallinnban a Levadia ellen lép pályára a BL-selejtező második körének első mérkőzésén.

„Ez a párosítás kedvezőbb, mint ha az örmény Pjunyik Jerevánt vagy az azeri Inter Bakit sorsolták volna mellénk – mondta a BL-selejtezővel kapcsolatban Kabát Péter. – Az észtországi viszonyok nem ismeretlenek, ráadásul a Loki tavaly kétszer legyőzte a Levadiát. Persze nem szabad elfeledni, bajnokságot sehol sem könnyű nyerni, úgyhogy a Tallinn biztosan jelentős játékerőt képvisel. Debrecenben gólokat remélnek tőlem, azt azonban senki sem várja, hogy ígérgessek. Újpesten két év alatt harmincszor voltam eredményes, bízom benne, debreceni szerződésem lejártakor meglesz a századik NB I-es gólom."

2019.02.19 14:43:54

Labdarúgó NB I PÓR KÁROLY

Riccardo Guffanti márciustól már az edzőképzés hallgatóinak is oktatja a scoutingot.

2019.02.19 21:21:12

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Minden különösebb felhajtás nélkül járták a pályákat, figyelték a kölyköket.

2019.02.19 21:15:17

Labdarúgó NB I BERTA MIHÁLY

ALAPVONAL. Csakhogy akinek a történetéből városi legenda lesz, a nadrágjából divat, a pályafutásából meg példa, annak nemcsak arra kell odafigyelnie, hogy mit tesz, hanem arra is, meddig.

2019.02.18 21:18:24

Labdarúgó NB I CSILLAG PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. A Fradinak lőtt ollózós gólja megvillantotta az ismerős varázst.