„Isten az úton…” - mit keres egy lelkész fia az NB I közegében?

Kántor BarnabásKántor Barnabás
Vágólapra másolva!
2015.02.10. 14:29
null
Bereczki Dániel (balra) életében nagyon fontos szerepet játszik az Istenbe vetett hit (Fotók: Nyitrai Daniella/dvsc.hu)
Bereczki Dániel a labdarúgó NB I-ben szereplő Debreceni VSC játékosa, valamint az U20-as válogatott keretének tagja. A 19 éves támadó nem csak önmagának és edzőinek akar megfelelni, életében nagyon fontos szerepet játszik a hit, az a törekvés, hogy megfeleljen Istennek. Ebben sok segítséget kap édesapjától, Bereczki Lajostól, aki lelkipásztor. Vajon hogyan éli meg a hitét egy olyan közegben, amelyben mindennapos a trágár beszéd, fogadási csalásokról jönnek hírek, az utánpótlásmeccseken ordítoznak a szülők, s amelyben sokszor teljesen más értékrendet képviselnek a társak?


ISTEN AZ ÚTON..


„Hiszem, hogy ez az az út, amelyet Isten nekem szánt, így nap mint nap érzem az ő irányítását a pályafutásomban – fogalmazta meg hitvallását a DVSC-Teva és az U20-as válogatott 19 éves tehetsége, Bereczki Dániel a Nemzeti Sport Online-nak. – Sok csalódás és nehézség érhet a pályán és azon kívül is, de Isten minden helyzetben ott van mellettem, és nem is jutottam volna el már idáig sem egyedül.”

„Isten az úton fogja a kezem” – szól az Edda együttes egyik dalszövege, amely tökéletesen összecseng Bereczki felfogásával. De vajon hogyan éli meg egy gyakorló hívő a labdarúgás, még inkább a magyar labdarúgás meglehetősen ingoványos közegét?

NÉVJEGY – BERECZKI DÁNIEL

Bereczki Dániel pályafutása során eddig csak a DVSC labdarúgója volt, amelynél három és fél éve, 16 évesen kapott profi szerződést. A támadó a 2013–2014-es szezont kölcsönben az NB III-as Létavértesnél töltötte, a mostani idényben azonban már a DVSC első keretével készült, jelenleg is Törökországban tartózkodik a csapattal.

Az NB I-ben négyszer volt a keret tagja, az élvonalban a Dunaújváros elleni, 2–0-ra megnyert találkozón mutatkozott be (2014. november 8-án). A Ligakupában négy meccsen volt kezdő, és egyszer talált be.

A korosztályos válogatottakba rendszeresen kapott meghívót, ahogy most is: tagja volt az U20-asok Spanyolországban készülő keretének, reményei szerint a vb-re utazó csapatban is lesz helye.

„Hogy milyen érzés például bemenni olyan öltözőbe, ahol káromkodnak? Azt hiszem, ezt nem csak a labdarúgáshoz lehet kötni, ez már más közegben is mindennapos. Szerintem nem lehet ezt erre kihegyezni, a trágár beszéd használata, vagy annak elkerülése sokkal inkább intelligencia kérdése, és nem azé, hogy valaki hívő-e vagy sem. Én azért nem szoktam káromkodni, mert az öltözőben sem felejtem el, hogy milyen közegből jövök.”

Ez a közeg azonban manapság már nem megszokott, sok helyen furcsának találhatják Bereczki hozzáállását, de támadások nem érték.

„Egyáltalán nem volt ilyen, sőt, épp ellenkezőleg. Sokak tiszteletét vívtam ki ezzel a lelkülettel. Hogy miben van leginkább a segítségemre a hit? Sokan nem tudják feldolgozni azt, hogy az életük során egyről nem a kettőre, hanem a tízre jutnak. Egzisztenciálisan és elismerés terén is nagy változás ez, és van, aki fiatalon nem éli meg jól.”

Bereczki karrierjén is sokat lendíthet ez a fajta felfogása, úgy érzi, előny lehet a számára, hogy tudja, honnan kap mindent, ami az övé.

„Tudom, kitől származik és kinek kell érte hálát adni. Ezért nem szállok el magamtól, mert vajmi kevés az én érdemem abban, ahol most tartok, és az lesz akkor is, ha még többet érek el az élet bármely területén.”

NEM AKAR NAGY NEVEKKEL DOBÁLÓZNI

A tűzhöz közel kerülő fiatal labdarúgók gyakran hangoztatják, hogy melyik labdarúgó a példaképük. Egy hívő futballista számára például az egyik követendő utat Gera Zoltán pályafutása jelentheti, aki fiatalon a hit segítségével tudta megváltoztatni korábbi, káros szenvedélyektől sem mentes életmódját és lett belőle profi labdarúgó.

„Természetesen tisztában vagyok az ő életével, azzal, hogy remek példát mutat a világnak, de nem neveznék olyan embert példaképemnek, akinek nem látom az életét nap mint nap. Akit valóban annak nevezhetek, az az édesapám, aki lelkész, a Debreceni Baptista Gyülekezet lelkipásztora is volt, ahová én is járok minden héten. Szüleim példája nagyon fontos az életemben, sokat segít nekem az, hogy láthatom, hogyan kezelik a nehezebb időszakokat. Az ő példájuk alapján tudok én is helyesen dönteni.”

De mennyire összeegyeztethető a rendszeres hitélet a professzionális labdarúgással? Hiszen a bajnokságban rendeznek mérkőzéseket vasárnap is, amikor szíve szerint nyilván az istentiszteleteken venne részt…

„Mivel Istentől kapott hivatásomnak élem meg a futballt, így a pályán ugyanúgy meg tudom élni a hitemet, mintha a gyülekezet padjában ülnék, emiatt nincs lelkiismeret-furdalásom. De amikor tudok, akkor természetesen ott vagyok az imaházban. Sokaknak furcsa lehet, de én minden pillanatban kapcsolatban vagyok Istennel, a pályán játék közben is, tudom, hogy Istennek ez a terve velem.”

Bereczki ebben a szezonban már a felnőttcsapattal készül
Bereczki ebben a szezonban már a felnőttcsapattal készül

ÉDESAPJA NYOMDOKAIN?

Egy korábbi írásban az jelent meg róla, hogy futballkarrierje után lelkész lenne, ez azonban – mint állítja – nem fedi teljesen a valóságot.

„Ezt nem jelenteném ki így, hogy lelkész szeretnék lenni, ha befejeztem a futballt, de azt nem zárom ki, hogy egy nap a teológián tanulok majd. Nem célom az sem, hogy edző legyek, mint a futballisták nagy részének, de szeretnék segíteni a jövő nemzedékének is. Már a saját pályafutásom alatt is tapasztaltam, amit az előbb említettem, hogy sokan nem tudnak mit kezdeni a nagy változásokkal az életükben. Még nekem is van hová fejlődnöm bőven, de már azon az úton is, amit eddig bejártam, sokan elcsúsztak, mert nem tudták jól kezelni a kudarcot vagy a sikert. Ebben szívesen segítenék másoknak, de egyelőre a saját pályafutásomban igyekszem jól megélni ezeket a helyzeteket.”

Beszélgetésünk során jó értelemben véve szerény, képességeivel ugyanakkor megfelelően tisztában lévő fiatal labdarúgót ismerhettünk meg Bereczki Dánielben, aki sok kortársának jó példa lehet hozzáállásával. A lehetőség adott előtte, de még hosszú az út a sikerhez. Célja egyelőre az, hogy az NB I-ben rendszeresen szóhoz jusson, és az U20-as válogatott összetartásain kiharcolja a helyet a végleges keretben, amely a nyári vb-re utazik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik