Hol lyukas a Fradi? • A Vidi már a BL-re erősíthet

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2014.01.06. 08:52
null
Az FTC-nél elsősorban a védelem szorul erősítésre (Fotó: Fuszek Gábor)
Mint ismeretes, ma hat csapat is megkezdi a felkészülést a labdarúgó NB I tavaszi folytatására, és várhatóan napról napra egyre több hír lát napvilágot a klubok erősítési terveiről.  Jelen körképünkben azt vizsgáljuk meg az őszi idény tapasztalatai, a Nemzeti Sport Online gólelemzéséből leszűrhető következtetések, illetve az eddig kiszivárgott információk alapján, hogy melyik csapatnál milyen változások várhatók, mely posztokon szorul leginkább erősítésre a keret.


 

KAPOSVÁRI VÁGYAK, ERŐSÍTŐ MTK

A tabellán hátulról haladva körképünket kezdjük Kaposváron. A sereghajtónál ma nagy változások reményében, és új vezetőedző, a Prukner Lászlót váltó Selymes Tibor irányításával kezdődik meg a munka. Tekintve, hogy a somogyiak a legkevesebb szerzett (15) és a legtöbb kapott góllal (37) állnak a tabella végén kilenc ponttal, elmondható, hogy a védelem és a támadósor egyaránt jelentős erősítésre szorul. Illés János ügyvezető már előrevetítette, hogy több játékostól elköszönnek, de az óévben még csak a horvát csatár, Bojan Vrucina távozását jelentették be (illetve vélhetően továbbáll Adrian Markus is), ugyanakkor azt is hangsúlyozzák Somogyországban, hogy továbbra is csak szabadon igazolható játékosokban gondolkodnak. A Nemzeti Sport értesülései szerint szóba került a jelenleg klub nélküli, korábban Kaposváron is játszó brazil André Alves visszatérése, de meglepő lenne, ha meg tudnák fizetni az előző szezonban Cipruson, legutóbb pedig Dubaiban futballozó csatárt, akit nem mellesleg volt ciprusi klubja, az Omonia is szívesen látna. Pedig egy gólerős centerre nagy szüksége lenne a Selymes-csapatnak, miképpen irányító középpályásra, illetve rutinos szélső védőkre is. Rossz előjel a Rákóczi számára, hogy amióta a második félévből rendszeresen előrehoznak fordulókat őszre – vagyis az előző három szezonban –, azóta az új esztendőt sereghajtóként kezdő csapat mindig kiesett a szezon végén: 2011-ben a Szolnok, 2012-ben a ZTE, 2013-ban pedig a Siófok.

A 15., szintén kiesést jelentő helyen álló MTK Budapest eladta a holland Heerenveennek 18 éves szélsőjét, Varga Szabolcsot. Azt nem tudni, hogy mennyi pénzt kapott érte, de az egyértelmű, hogy a bevétel egy részét erősítésre szánják a klub vezetői. Amint azt jeleztük, előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Videotontól távozott, szabadon igazolható (a 2003–2004-es szezonban a klubnál már szereplő) csatár, Torghelle Sándor, és a Belgiumban légióskodó védekező középpályás, Vass Ádám szerződtetése ügyében – utóbbi kölcsönbe érkezhetne. Torghellével az új tulajdonossal is erősítő MTK hamar megegyezett, és hétfőn be is jelentette a 42-szeres válogatott szerződtetését, míg a válogatott keretbe behívott Vassal szerdán állapodhatnak meg. Mindkét poszt a kék-fehérek gyenge pontjai közé tartozik azóta, hogy a múlt nyáron a középpályán bevethető Zsidai László, Vadnai Dániel kettős (mindketten Debrecenbe igazoltak), illetve a center Tischler Patrik (Puskás Akadémia) távozott a klubtól.

ALAKULÓ ÚJONCOK, PAKSI KÉRDÉSEK, KICSERÉLŐDŐ KECSKEMÉT

A 14. helyen álló újonc Puskás AFC kerete nagyon későn, a nyár végére állt össze, az igazolási hajrában érkező újaknak pedig még időre volt szükségük a beilleszkedéshez. Ráadásul kulcsemberek egész sora dőlt ki sérülés miatt, mindezek alaposan rányomták a bélyeget az őszi szereplése. A csapat magja azonban az ősz végére kialakult, utolsó hat bajnokijából már csak egyet veszített el a csapat (igaz, egyet sem nyert meg), és ez alapot adhat a folytatásra. Benczés Miklós vezetőedző két-három poszton szeretne erősíteni. Gólstatisztikánk alapján például nagy szüksége lenne a csapatnak egy ütköző, védekező középpályásra, aki idejében meg tudja akasztani a gyors ellentámadásokat, ugyanis eddig a felcsútiak kapták a második legtöbb kontragólt (ötöt). Ugyanakkor a védelem közepét sem ártana acélosítani, ugyanis a PAFC kapta a legtöbb gólt (17-et) középen vezetett támadásból. A szakmai stábban is lehet változás – spanyol erőnléti edző érkezhet.

A szezont jól kezdő paksiak a 2013-as évet már a 13. helyen fejezték be. Ahhoz, hogy ez változzon, elsősorban arra van szükség, hogy a kulcsemberek teljesítménye feljavuljon, illetve sokat lendíthetne a támadójátékon egy kapura is veszélyes irányító középpályás érkezése, aki az eddigieknél jobban tudná mozgatni a csapatot. Azt az alakulatot, amelynél ősszel csak a kieső helyen álló Kaposvár, MTK páros szerzett kevesebb gólt az NB I-ben, holott soraiban tudhatja a bajnokság góllövőlistáját 13 góllal vezető Simon Attilát (a többiek összesen nyolc találatig jutottak). Egyelőre azonban nagyon sok a kérdés a Pakssal kapcsolatban. Egy nappal a felkészülés rajtja előtt például hivatalosan még nem lehetett tudni, ki váltja a Győrbe tartó vezetőedzőt, Horváth Ferencet (Csertői Aurél tűnik a favoritnak), miképpen többek között az is nyitott kérdés, mi lesz a sorsa a 37 éves korábbi gólkirálynak, Tököli Attilának, aki ősszel csak egy meccsen kezdett (tízszer játszott, de egy gólt sem szerzett).

A PAFC-hoz hasonlóan újonc Mezőkövesdnél kimondott cél a keret létszámának csökkentése, ezért több kiegészítő embertől már elköszöntek. Hamar Ádám és Petneházi Márk szerződését már tavaly megszűntették, de Bagi Istvánra, Irhás Ignácra és Lakatos Bélára sem számít Véber György vezetőedző. Ellenben várható erősítés is, hiszen három szlovák játékos (két védő és egy támadó) is érkezik próbajátékra, ugyanakkor a szakvezető azt is elmondta, összesen három labdarúgót igazolna, és elsősorban magyarokat. A védelem sokat javult Vaskó Tamás szezon közbeni érkezésével, de a két szélen még mindig ráfér az erősítés az együttesre, tekintve, hogy az Újpest és a Kaposvár után a kövesdiek kapták a legtöbb gólt szélső akcióból (11-et).

Kecskeméten félévente nagytakarítást tartanak, csaknem egy csapatra való játékos érkezik, és nagyjából ugyanennyien el is hagyják a klubot. Ez ezen a télen sem lesz másképp, hiszen már most kilenc olyan játékosról tudunk, akik távoztak vagy távozhatnak a téli szünetben, mert nem tartanak rájuk igényt. Az ő névsoruk: Antal Botond, Christian Ebala, Koszó Balázs, Mogyorósi József, Rajczi Péter, Borisz Bulajics, Leo, Sidoine Oussou, Pato. A Kecskeméti TE Phoenix-Mecano a leghosszabb nevű csapat az NB I-ben, és ehhez igazodik a távozók és érkezők listájának hossza is, így felesleges is külön posztokról értekeznünk, mert bárhová jöhet új ember, mindenesetre nincs irigylésre méltó helyzetben Bekő Balázs vezetőedző.

ÚJPEST ÚJ JOBBHÁTVÉDRE, PÉCSEN ÚJ TULAJDONOSRA VAN SZÜKSÉG

Arra már fentebb utaltunk, hogy az Újpest kapta a legtöbb gólt szélső akcióból (hatot balról, nyolcat jobbról). Ha ehhez hozzátesszük, hogy a jobbhátvéd Vermes Krisztiánra már nem számít a stáb (ahogy már több mint fél éve a szintén jobbhátvéd Szélesi Zoltánra sem), akkor egyértelmű, hogy a védelem két oldalára szükség lesz erősítésre. A szurkolók alighanem szívesen látnák például újra a csapatban az olasz-svájci balbekket, Alessandro Iandolit, aki nyáron a belga Standardhoz igazolt, de ott már nem számolnak vele. Ugyanakkor a szerb Nebojsa Vignjevics vezetőedző kapcsolatai révén elsősorban délszláv labdarúgók érkezésére lehet számítani. Kérdés még többek között, hogy mi lesz hosszú távon a rutinos kapus, Balajcza Szabolcs sorsa, akinek nyáron lejár a szerződése, de egyelőre nem tárgyalnak vele a hosszabbításról, ugyanakkor a hírek szerint szóba került a kecskeméti kapuvédő Antal Botond szerződtetése.

A Honvédnál nem ígérnek nagy változásokat a téli szünetre, ugyanakkor egy-két, Olaszországból kikopó légiós mindig felbukkanhat (tegyük gyorsan hozzá, nem a csapattal korábban hírbe hozott bolgár Valerij Bozsinovra gondolunk, ő ugyanis Szöulba tart). A piros-feketék az eddigi külföldi sajtóhírek alapján továbbra is csatárt keresnek (ez régóta slágertéma Kispesten), Egyiptomban a Vecsésen játszó Jusszef Abdel-Atey lehetséges kispesti szerződéséről cikkeztek, míg Romániában a Kaposvár csatárát, Adrian Markust hozták kapcsolatba a Honvéddal. A kispestiek tehetséges középpályása, Vécsei Bálint decemberben a török Galatasraynál járt tesztelésen, de most úgy tűnik, marad a Honvédnál.

A 8. helyen telelő Lombard Pápa az előzetes várakozásokat felülmúló ősz után aligha készül nagy bevásárlásra. Két védő, a macedón Jaszmin Mecinovics és a szerb Zoran Supics játékjogát a Magyar Labdarúgó-szövetség felfüggesztette. Az ő helyükre várhatók új játékosok. A legnagyobb erősítést azonban az jelentené, ha teljesen felépülne keresztszalag-szakadásából, és újra a régi formájában futballozna a nyáron megsérült szerb csatár, Goran Marics.

A 7. PMFC-nél jelenleg nem a keret megerősítése a legégetőbb téma, miután Matyi Dezső tulajdonos december végén bejelentette, januártól nem finanszírozza a klub működtetését. Így jelenleg a működési háttér megteremtése az elsődleges feladat, alighanem több lesz majd a távozó, mint az érkező. Mindenesetre Márton Gábor edző még a viharfelhők megjelenése előtt egy-egy védő, középpályás, és csatár lehetséges érkezéséről beszélt. Első ránézésre talán egy bal oldali védő igazolására lenne a legnagyobb szükség, mert a sokat sérült Gaál Miklós Kozármislenybe távozásával nem maradt klasszikus balhátvéd a csapatban. Igaz, ősszel a középpályás Eke Uzoma remekül megoldotta a feladatot, a tulajdonos posztja amúgy is egy fokkal fontosabb, mint a balhátvédé, vagyis Pécsen nem játékost, hanem új befektetőt kell találni.

A Haladás kerete az ősz második felére nagyon összeérett. Szombathelyen az egyetlen lyukas posztot sokáig a center pozíciója jelentette, mígnem az eredetileg szélső támadó Radó András személyében megtalálták az ideális megoldást, a 20 éves játékos tíz gólt szerzett. A tél egyik nagy feladatát éppen az ő megtartása jelentheti, a jelek szerint ugyanis egyelőre nem szívesen engednék el a vasi vezetők. Ettől függetlenül egy klasszikus középcsatár érkezése még tovább lendíthetne a támadójátékon.

HOL LYUKAS A FRADI? KIKET VIHET SZIVICS DIÓSGYŐRBE?

A Ferencvárosnál sok függ majd az új vezetőedző, Thomas Doll elképzeléseitől. Az azonban biztosra vehető, hogy a lyukas jobb oldali védő pozíciójába érkezik majd új játékos, az egyik kiszemelt a montenegrói Cselikből Nemanja Koszovics. Folytatódhat továbbá a „találjuk meg Böde Dániel párját” Üllői úti társasjáték – a Ferencváros ugyanis már nyáron is egy olyan csatárt keresett, aki tehermentesíteni képes az első számú gólfelelőst. Ezen kívül kapusra is szükség lesz a második számú kapuvédő, Kurucz Péter sérülését követően (korábban a csapattal edzett Fülöp Márton, és úgy tudjuk, a pécsi Dibusz Dénes neve is szóba került már). Kérdéses továbbá, mi lesz a korábbi vezetőedző, Ricardo Moniz balul sikerült igazolásaival, például Jack Tuijppal vagy Arsenio Valpoorttal, mint ahogy az is, hogy érkezik-e megfelelő ajánlat a klub legértékesebb játékosának számító bosnyák védőéért, Muhamed Besicért.

A DVTK a gyatra kezdés után nagy sorozatot produkált, ám az őszi hajrában azért látszódtak a csapat gyenge pontjai is. Elsősorban a védelem két szélén adódtak problémák, többször is a védők mögé tudtak kerülni az ellenfelek, illetve több kulcsember teljesítménye időnként hullámzó volt. A klubvezetés három-négy érkezővel, és ugyanennyi távozóval is számol. Utóbbiak között lehet Tisza Tibor és Takács Péter is, míg információink szerint a kiszemeltek között szerepel két paksi szélső védő: a jobb oldalon (akár középpályásként is) bevethető Bori Gábor és a bal lábas Szabó János. Tomiszlav Szivics vezetőedző mindkettejüket jól ismeri, hiszen dolgozott velük Pakson.

A VIDI MÁR A BL-RE ERŐSÍTHET, NEM VÁRHATÓ NAGY MOZGÁS GYŐRBEN ÉS DEBRECENBEN

Győrben nyílt titok, hogy Horváth Ferenc veszi át a szövetségi kapitánynak kinevezett korábbi vezetőedző, Pintér Attila helyét. A játékosok egy része ma orvosi vizsgálaton vesz részt, az első edzést csütörtökön tartják. Az ETO kerete már ősszel is elég bő volt, hiszen olyan játékosok számítottak kiegészítő embernek, mint Lázok János, a salvadori Rafael Burgos vagy az észt Tarmo Kink. Utóbbinak lejárt a kölcsönszerződése, ezért távozik, és ugyanezen gondolkodik Burgos is. A salvadori válogatott támadót azonban Horváth Ferenc még maradásra bírhatja, hiszen nála korábban alapembernek számított Kecskeméten. Győrben, több hazai csapathoz hasonlóan régóta keresnek egy befejező csatárt, ez az egyetlen hiányposzt az ETO-nál, bár a gólerős támadó középpályásokkal eddig többnyire sikerült áthidalni ezt a problémát.

Az éllovas Debrecentől négy ponttal elmaradó, második helyen telelő Videotonnál is a gólszerzéssel akadnak időnként problémák. A 12 találatnál járó Nikolics Nemanja a szezon első felében futószalagon termelte a gólokat, de a legutóbbi hat fordulóban csak kétszer volt eredményes (a csapat hétszer), és ez idő alatt csak egyetlen meccset tudott megnyerni a fehérvári alakulat. A jelenlegi keretben nincs olyan játékos, aki hasonlóan gólerős játékra lenne képes. Torghelle Sándorra nem számított José Gomes vezetőedző, tőle már szezon közben elköszöntek, míg a nyáron érkező zöld-foki-szigeteki Zé Luís a 14 meccsen szerzett négy góljával nem volt meggyőző. Gomes decemberben arról nyilatkozott, hogy továbbra is reális célnak érzi a bajnoki címet, majd a BL-csoportkör elérését, ehhez azonban már most télen erősíteni kell, mert nyáron kevesebb idő lesz az új játékosok beépítésére. A mostani keret az őszinél kiegyensúlyozottabb teljesítménnyel harcban lehet a bajnoki címért, de az tavaly nyáron már a Mladoszt Podgorica ellen is látszott, hogy az itthon erősnek számító csapat a nemzetközi hadszíntéren még könnyen elbukhat. Vagyis ha valóban a BL-csoportkör a cél, akkor jelentős erősítésre lesz szükség.

Hasonlókat mondhatunk az éllovas Debrecenről is. A DVSC-nél nyáron egy nagyon bő keretet alakítottak ki a vezetők, minden posztra jut két-három hasonló képességű játékos (a Verpecz István, Nenad Novakovics, Vukasin Polekszics kapustrióból utóbbi már távozott is kölcsönbe Kecskemétre). Ez itthon bajnoki címet is eredményezhet, de a nemzetközi porond már más kávéház… Ha Debrecenben is szeretnének jó előre felkészülni a BL- vagy El-selejtezőkre, akkor minimum szükség lehet egy olyan csatárra, amilyen a nyáron távozó Adamo Coulibaly, aki évekig a csapat legeredményesebb játékosa volt. Ősszel ugyanis a hétgólos támadó középpályás, Szakály Péter volt a csapat leggólerősebb futballistája. Amúgy igazán nagy mozgás nem várható a Lokinál. A távozó szerb védő, Alekszandar Trninics helyére esetleg érkezhet új játékos, illetve erősítést jelenthetne a győri kiszemelt, Dudás Ádám megszerzése.

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. DVSC-Teva 17 11 4 2 41–19 +22 37
2. Videoton FC 17 10 3 4 33–15 +18 33
3. Győri ETO 17 8 6 3 27–19 +8 30
4. Diósgyőri VTK 17 7 7 3 29–21 +8 28
5. Ferencváros 17 8 3 6 27–26 +1 27
6. Haladás 17 7 6 4 27–21 +6 27
7. Pécsi MFC 17 7 4 6 27–27 0 25
8. Lombard Pápa FC 17 7 2 8 21–24 –3 23
9. Budapest Honvéd 17 6 5 6 23–21 +2 23
10. Újpest FC 17 5 6 6 30–31 –1 21
11. Kecskeméti TE 17 5 6 6 24–31 –7 21
12. Mezőkövesd 17 5 3 9 21–31 –10 18
13. MVM Paks 17 4 5 8 21–29 –8 17
14. Puskás Akadémia FC 17 4 5 8 21–32 –11 17
15. MTK Budapest 17 3 6 8 18–21 –3 15
16. Kaposvári Rákóczi 17 2 3 12 15–37 –22 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik