NB I: Három hónapig veretlen volt, majd ment hozzá a Fradi…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.12. 15:21
null
Legutóbb nem bírt egymással a két csapat Pakson (Fotó: Földi D. Attila)
Hétközi fordulót rendeznek a labdarúgó NB I-ben. Kedden már két meccset lejátszottak – a DVTK pályaválasztóként legyőzte a Honvédot, az Újpest idegenben megverte a Vasast –, míg szerdán négy mérkőzés lesz a 26. fordulóban. Mikor volt a Paksnak a mostaninál is hosszabb veretlenségi sorozata, és melyik csapat vetett véget annak a remek szériának? Megtudhatja ezt is alábbi cikkünkből.

 

MTK BUDAPEST–SZOMBATHELYI HALADÁS, 18.00

♦ Már az előző fordulókban is írtunk arról, hogy az MTK a téli szünet óta „sorminta” szerint játssza meccseit, felváltva veszít és győz, 2017-ben még nem ikszelt. Ha marad ez a tendencia, akkor ma este szomorúak lesznek a fővárosi csapat szurkolói, mert vereség következik…

Nemcsak az MTK, hanem a Haladás sem játszott még döntetlent a 2017-es mérkőzésein (pedig ebben az idényben az átlagosnál is több az iksz az NB I-ben, errőlebben a cikkünkben olvashatnak bővebben). A tavaszi hat fordulóban a szombathelyiek ugyanúgy háromszor nyertek és háromszor veszítettek, mint szerdai ellenfelük. Három sikerük közül kettő idegenbeli győzelem volt, a Gyirmót (2–1) és a Vasas (3–2) vendégeként gyűjtötték be a három pontot.

Az MTK legutóbbi három mérkőzésén mindig kizárólag az egyik csapat szerzett gólt. Ebből két találkozón csak a kék-fehérek voltak eredményesek – 1–0-ra legyőzték a Vasast és 2–0-ra a Mezőkövesdet –, míg egy meccsen csak az ellenfelük talált be: 1–0-ra kikaptak Gyirmóton.

Előző hat idegenbeli fellépésén mindig szerzett gólt a Haladás (igaz, csak kétszer győzött, négyszer vesztett). Legutóbb a Mezőkövesd otthonában maradt gólképtelen a szombathelyi együttes, az október 22-i találkozón 3–0-ra kapott ki.

♦ Még mindig aktuális az a statisztika, amire már az MTK legutóbbi hazai mérkőzése előtt felfigyeltünk: a kék-fehérek pályaválasztóként hosszabb-rövidebb sorozatokat építenek. Az MTK az első három hazai meccsét elvesztette, majd zsinórban négyszer győzött, aztán egymás után kétszer ikszelt, majd kétszer kikapott. Most ott tart, hogy az előző két otthoni fellépésén nyert – nagy kérdés, hogy ezt a szériáját folytatja-e.

♦ A két csapat őszi mérkőzései közül az MTK pályaválasztásával – Dunaújvárosban – lejátszott meccset a Haladás nyerte meg 2–0-ra, míg a soproni összecsapásuk 1–1-re végződött. Ebben az idényben először találkoznak úgy, hogy nem valamelyik csapat albérletében van a meccsük.

 

MEZŐKÖVESD–DEBRECENI VSC, 18.00

♦ A Mezőkövesd (31) három, a Debrecen (30) két ponttal előzi meg a már kieső helyen álló, de az utóbbi három fordulóban hét pontot gyűjtő Diósgyőrt (28), így mind a két csapatnak nagyon kellene a győzelem. A kövesdieknek mostanában csak a Magyar Kupában volt sikerélményük (bejutottak az elődöntőbe), a bajnokságban öt forduló óta nyeretlenek, előző öt NB I-es mérkőzésükből négyet elvesztettek, egy iksz lett.

„Herczeg András nyomdokain Leonel Pontes!” Akár ez is lehetne – jó erős túlzással… – a felütése az alábbi bekezdésnek, hiszen a DVSC megnyerte legutóbbi két mérkőzését, s a mostani idényben korábban csak egyszer fordult elő, hogy a Loki egymás után két bajnokin győzött: az ősszel odahaza a Gyirmótot, majd idegenben a Mezőkövesdet verte meg. E két mérkőzésen a Kondás Elemér távozása után vezetőedzőnek ideiglenesen kinevezett Herczeg András irányította a debrecenieket. A DVSC az előző négy mérkőzésén a lehetséges 12 pontból kilencet begyűjtött, csak a Pakstól kapott ki, a DVTK-t, a Vasast és a Gyirmótot legyőzte.

♦ Hazai pályán ötmeccses győzelmi sorozata volt a Mezőkövesdnek, az őszi szezon második felében a Haladást, az MTK-t, a Videotont és az FTC-t verte meg a csapat, majd az első tavaszi fordulóban a DVTK-t múlta felül. Azóta viszont otthon nem nyert, előbb 2–0-ra kikapott a Vasastól, majd 1–1-et játszott a Gyirmóttal.

Ebben az idényben négy idegenbeli fellépésén győzött a Loki. Első sikerét éppen Mezőkövesden aratta, majd nyert a DVTK, a Gyirmót és a Vasas vendégeként is. Az angyalföldiek elleni 3–2-es győzelem hárommeccses idegenbeli vereségsorozatnak vetett véget.

♦ Eddig négy NB I-es bajnokit játszott egymással a Mezőkövesd és a Debrecen, kétszer a DVSC győzött, két meccs döntetlen lett, a kövesdiek még nem nyertek.

♦ Huszonhat órán belül két bajnoki mérkőzést játszanak Mezőkövesden. A DVTK kedden 2–0-ra legyőzte a Honvédot, a kövesdiek abban bíznak, hogy a szerdai találkozó is a pályaválasztó sikerét hozza.


GYIRMÓT FC GYŐR–VIDEOTON FC, 18.00 (M4 SPORT)

Az előző két fordulóban a Gyirmót több pontot szerzett, mint a Videoton. A kisalföldiek otthon 1–0-ra legyőzték az MTK-t, majd 2–1-es vereséget szenvedtek Debrecenben, a két meccsen tehát összesen három pontot gyűjtöttek. A Videoton előbb Pakson ikszelt 0–0), majd Felcsúton 2–1-re kikapott a Vasastól, tehát csak egy ponttal gazdagodott.

Az NB I-ben pályaválasztóként háromszor nyert a Gyirmót. Az újonc a DVTK-t, a Vasast és az MTK-t verte meg, e három ellenfelét egyaránt 1–0-ra győzte le.

Két meccs óta nyeretlen a Videoton. Ennél hosszabb negatív szériája csak az idény legelején volt, az első három fordulóban nem sikerült győznie. Akkor a DVTK-tól és a Vasastól odahaza kikapott, Pakson ikszelt.

Előző három idegenbeli fellépésén döntetlent játszott a Videoton, előbb a Haladással 1–1-re, majd a Ferencváros és a Paks otthonában 0–0-ra végzett. Látogatóként 254 játékperce nem szerzett gólt, legutóbb Sopronban, a Haladás elleni meccs 16. percében Marko Scsepovics volt eredményes a fehérvári játékosok közül.

♦ A két csapat eddig két bajnokit játszott egymással, és mind a kettőt a Videoton FC nyerte meg 4–0-ra. Augusztus 7-én a gyirmóti találkozón Juhász Roland, Danko Lazovics, Pátkai Máté és Feczesin Róbert szerzett gólt, november 5-én a felcsúti mérkőzésen Feczesin Róbert és Marko Scsepovics is duplázott. 2011 őszén a Ligakupában találkoztak, a C-csoport mérkőzésein mind a kétszer a Vidi győzött 4–2-re. A két találkozó nyolc fehérvári góljából négyet Nikolics Nemanja, kettőt André Alves és szintén kettőt Dusan Vasziljevics szerzett. 2006. október 18-án volt egy Magyar Kupa-mérkőzésük is Gyirmóton, a 16 közé jutásért lejátszott találkozón a Hannich Péter irányította hazaiak hosszabbítás után 5–4-re megverték fehérváriakat, akiknek akkor Csertői Aurél volt a vezetőedzőjük. Nosztalgiázásként íme, a két csapat összeállítása. Gyirmót: Sánta – Földes K., Pék, Radics, Tóth A. – Nagy L., Török Z. (Németh L.), Polyák (Tóth N.), Horváth R. – Oross, Károlyi S. (László T.). FC Fehérvár: Sebők Zs. – Csizmadia, Kuttor, Mohl, Vincze Z. – Bozsics, Dvéri (Julinho), Schwarcz, Farkas B. (Lattenstein) – Sitku, Horváth F. (Alumona). A hazaiaktól Nagy László (2), Oross Márton, Török Zoltán és a jelenleg is a gyirmóti csapatban futballozó Tóth Norbert talált be az akkor a fehérváriaknál, míg most a Gyirmótban védő Sebők Zsolt kapujába. A vendégek góljait Kuttor Attila (2), Julinho és Sitku Illés szerezte.

 

PAKSI FC–FERENCVÁROS, 18.00

Nyolc forduló óta veretlen a Paksi FC, jelenleg ez a leghosszabb ilyen pozitív sorozat az NB I-ben. A paksiak a Diósgyőr vendégeként elszenvedett 2–0-s vereség (2016. november 26.) óta ötször győztek, háromszor ikszeltek, a megszerezhető 24 pontból 18-at bezsebeltek. Legutóbb 2015 őszén volt még ennél is hosszabb pozitív szériájuk, tíz fordulón keresztül nem találtak legyőzőre (hat siker, négy döntetlen), majd a Ferencvárost fogadták Pakson, és 5–0-ra kikaptak tőle. Szerdán megint a Fradit látják vendégül…

Hazai pályán – az NB I-ben egyedüliként – ebben az idényben még veretlen a Paksi FC, 12 otthoni bajnokijából négyet megnyert, nyolc iksz lett. A paksiak egyébként 2015 decemberében, a már említett, 0–5-ös meccsen is úgy fogadták az FTC-t, hogy abban a szezonban addig veretlenek voltak odahaza.

Legutóbbi három tétmérkőzésén nem sikerült nyernie a Ferencvárosnak. A DVTK elleni Magyar Kupa-visszavágón az idegenbeli 0–0 is elég volt a továbbjutáshoz, míg a bajnokságban az előző két mérkőzésén csupán egy pontot szerzett a Fradi: a Honvéd ellen Kispesten 2–1-re kikapott, a Diósgyőrrel az Üllői úton 1–1-es döntetlent játszott.

Előző öt idegenbeli bajnokijából csak egyet nyert meg a Ferencváros, Újpesten győzött 1–0-ra. Emellett kétszer ikszelt, kétszer kikapott.

♦ A Paks 2006 nyarán jutott fel az élvonalba, éppen akkor, amikor a Ferencvárost a szövetség visszasorolta a másodosztályba. A két csapat így csak évekkel később, 2010 márciusában találkozott először Pakson, azon a bajnokin 2–1-re a Ferencváros győzött: Anthony Elding góljára Vayer Gábor még válaszolt az első félidőben, míg a szünet után csak a vendégek csatára, Ferenczi István talált be a kapuba. Apropó, Ferenczi! A keddi Vasas–Újpest mérkőzésen a hazai szurkolók óriási ovációval fogadták a támadót, amikor a 69. percben Michael Hubert Johannes Oenning vezetőedző (az MLSZ adatbankjában így szerepel a német szakember neve) beküldte őt Mahir Saglik helyére. Zúgott a „Pista, Pista, Pista!” biztatás a center pályára lépésekor. Az újpesti szurkolók természetesen nem felejtették el, hogy Ferenczi korábban játszott a Ferencvárosban is, így ők egy Fradi-gyalázó nótát kezdtek el énekelni – ennek szövegétől eltekintenénk, s nem csak azért, mert éppen kedden volt A magyar költészet napja…

♦ A Paks és a Ferencváros eddig nyolc bajnoki mérkőzést játszott egymással a tolnaiak pályaválasztásával. Kétszer a hazaiak győztek – legutóbb 2012. május 26-án, azóta tehát a Fradi veretlen Pakson –, két meccs iksz lett, négyszer a Ferencváros nyert. Az ősszel a paksiaknak négy és fél év után sikerült megverniük az FTC-t, ráadásul idegenben, a Groupama Arénában győztek 2–1-re.


NB I, 2016–2017, 26. FORDULÓ
ÁPRILIS 11., KEDD
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Vasas FC–Újpest FC 2–3
Budapest, Bozsik József StadionAndó-Szabó Sándor
Diósgyőri VTK–Bp. Honvéd 2–0
Mezőkövesd, Városi StadionBognár Tamás
ÁPRILIS 12., SZERDA
18.00: MTK Budapest–HaladásBudapest, Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
18.00: Mezőkövesd–Debreceni VSC
Mezőkövesd, Városi StadionVad II István
18.00: Gyirmót FC Győr–Videoton FC(Tv:M4 Sport)
Győr, Alcufer StadionSzőts Gergely
18.00: Paksi FC–FerencvárosPaks, Városi StadionKassai Viktor
TABELLA •MENETREND •GÓLLÖVŐLISTA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik