Haláltánc előtt – Thury Gábor jegyzete

A tizenkét csapatos NB I-ben kis túlzással nagyobb az izgalom a kiesők, mint a bajnok kilétét illetően. Nyilvánvaló, ebben a mezőnyben csak a Ferencváros és a Vidi között dőlhetett el az aranyérem sorsa, az egyik búcsúzó, a Haladás már ismert, az utolsó forduló dönt a másik kiesőről. Tucatnyi együttes esetén a dobogósokat és a szűk középmezőnyt leszámítva a hetedik helytől lefelé az idény során már kiesőzónáról beszélhettünk.

Nyilvánvalóan ezzel a cikkel csak ellenségeket lehet szerezni, barátokat kevésbé... Látszólag egyszerű a helyzet, mert a Kisvárda és a Diósgyőr sorsa a saját kezében van: mindkettőnek hazai pályán nyernie kell a Mezőkövesd, illetve az Újpest ellen.

De mit mondjak a két vetélytársától egyaránt egy pont hátrányban lévő MTK-ra?

A kiesőjelölteket illetően nem bocsátkoznék találgatásokba. Arra sem hivatkozom, mi lenne jó a magyar futballnak. Egyáltalán: egy kiesés kinek, minek jó? De struccpolitikát se folytassunk. Amikor a magyar labdarúgás vezetői a sportág színvonalának felemelésébe jelentős összeget invesztáltak, invesztálnak, meglehetősen disszonáns, ha a túlnyomórészt idegenlégiósokkal a soraiban pályára lépő együttes bentmaradását nagyobb szimpátiával fogadnám, mint azoknak az gárdáknak a küzdelmét, amelyekben – a legutóbbi fordulót alapul véve – fél tucatnál több magyar futballista lépett pályára. Nem feltétlenül az utolsó kör előtt kellene papírra vetnem, de leírom: jobban kötődöm a nagyrészt magyarokat felvonultató csapatokhoz – s akár kimondjuk, akár nem, ezzel a szurkolók többsége is így van. Továbbá: bár egy-egy légióshad ideig-óráig életben tarthat egy-egy klubot, ez mégiscsak pazarló gazdálkodás – nem véletlen, hogy Csányi Sándor elnök az MLSZ múlt pénteki közgyűlésén nem is burkoltan megrótta a klubvezetőket.

A kiesés elleni küzdelem utolsó fázisát, haláltáncát talán nem ildomos összevetni, netán szembeállítani a honi futball stratégiai programjával, ám az sem megy, hogy a sportág hazai változatának képviselői ne próbáljanak megfelelni a központi direktíváknak.

Mindezt figyelembe véve talán kitalálható: élvonalbeli futballunknak a három közül melyik két együttesre lenne nagyobb szüksége a jövőben. Közérthetőbben: vegyék elő az utolsó előtti forduló meccseinek összeállítását, s nézzék meg, a kiesőjelöltek közül melyikben szerepeltek túlnyomórészt nem magyar játékosok.