MTK: „Az a gond, hogy hetek óta síri csend van az öltözőben”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.13. 16:03
null
Az MTK-edző Lucsánszky Tamás tanácstalansága többet mond minden szónál (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I 32. fordulóját követő visszapillantónkban fókuszban az élvonaltól búcsúzó Haladás és a kieső helyre visszacsúszó MTK. Emellett szót ejtünk Berke Balázs játékvezető és a Bp. Honvéd különös esetéről (avagy ki sípolt?), no meg Varga Roland gólöröméről – a Fradi szélsője így reagált azokra, a szurkolói körökben terjedő pletykákra, hogy a nyáron távozna az FTC-től.  

A FORDULÓ LECSÚSZÁSA

A fehérvári játékosok már régen elhagyták a stadiont, amikor az MTK Budapest autóbusza még mindig mozdulatlanul állt a helyén. A kék-fehérek labdarúgói csigalassúsággal szállingóztak a kijárat felé, a többség háromnegyed órával a lefújást követően is az öltözőben búslakodott. A Mol Viditől elszenvedett 4–2-es vereséggel kieső helyre csúszott az MTK – jövője immár nem a saját kezében van.

A gond az, hogy hetek óta ilyen síri csend van az öltözőben – értékelt lapunknak Balogh Béla, aki a védelem tengelyében próbálta feltartóztatni a székesfehérvári támadókat. – Sorra mentek el a meccsek, igazából el sem akarom hinni, hogy így alakult. A bajnokság elején még mindenki arról beszélt, vajon beleszólhatunk-e a dobogós helyekért folytatott harcba. Most meg…”


Balogh Béla 257 NB I-es bajnokival a lábában semmiképpen sem nevezhető kezdőnek, ám a mostani lejtmenetre ő sem tud magyarázatot adni. Kétségtelen, hogy a szerencse sem állt csapata mellé, hiszen számtalan sérült van a keretben, Lucsánszky Tamás vezetőedzőnek a szombati mérkőzésen is háromszor kellett kényszerűségből cserélnie, de ez nem magyarázat a kilátástalan teljesítményre.

A kiállítás után egyértelműen eldőlt a mérkőzés – folytatta a hátvéd. – A végén több gólt is kaphattunk volna. A mérkőzés alatt kértük, ne mondják meg nekünk a vetélytársak eredményeit, a lefújás után tudtuk meg, hogy kieső helyre csúsztunk. Pocsék érzés.”

A FORDULÓ BÚCSÚZÓJA – HALADÁS

Lélekromboló, önbizalomrabló, elkedvetlenítő 2–1-es vereséget szenvedett a sereghajtó Haladás a Mezőkövesd Zsórytól. Ezt nem most, hanem még február 19-én írtuk, miután a szombathelyiek hazai pályán fogadták Kuttor Attila együttesét. Lapunk tudósítója akkor megkérdezte Horváth Ferenc vezetőedzőtől: az a csapat, amelyik addig csak két meccset nyert meg (ne feledjük el, ez már a 21. forduló volt…), vajon hányszor győzhet a hátralévő tizenkét bajnokiból.

A szakvezető válaszában többek között sportemberi tartásról, remélt talpra állásról beszélt, de a helyzet valójában az volt, hogy a Haladás menthetetlenül sodródott a kiesés felé. A statisztika és a múlt is ellene szólt. A legutóbbi tíz idényben egyetlen csapat sem volt az NB I mezőnyében, amely tizenkét fordulóval a zárás előtt olyan tetemes hátrányból – 14 pontos lemaradással – figyelte a még bennmaradást érő helyen álló együttest, mint a zöld-fehér sereghajtó.


Ehhez képest csak most szombaton dőlt el, hogy a Haladás 11 évnyi élvonalbeli szereplés után búcsúzni kényszerül az NB I-től. Egészen május 11-ig esélye volt megkapaszkodni a legjobbak között. Meglévő két győzelméhez ugyanis további hatot gyűjtött, és dicséretes tavaszi szereplésének köszönhetően hétről hétre faragott hátrányából, pedig elmaradt többhavi bérről és visszatartott prémiumról szóltak a hírek. A Haladás kapcsán sokan a legrosszabbat vizionálták március végén, mondván, a kiesés mellé anyagi csőd társulhat. Az öltözőből érkező hírek szerint a futballisták úgy készültek a március 30-i, Puskás Akadémia elleni bajnokira, hogy aktuális bérük nem érkezett meg a bankszámlájukra. Mégis nyertek 3–0-ra.

Mintha a lesajnált vasiak lábáról lekerült volna a béklyó, és mintha szép lassan összeállt volna Horváth Ferenc javarészt légiósokra alapozó együttese, amely a rövid téli felkészülés után sokszor még kilátástalanul, esetlegesen futballozott. Ettől még persze az lett volna a csoda, ha maga mögé utasít két csapatot. Aligha meglepő tehát, hogy nem sikerült.

Az is csoda, hogy csak szombat este húzták meg felette a vonalat. Mert lássuk be, már a nyáron tudni lehetett, borzasztóan nehéz idény vár a Haladásra. Michal Hipp vezetőedző – aki a 2017–2018-as idény végén éppen csak az élvonalban tartotta a társaságot… – nem ígérhetett mást, csak vért és verejtéket. De a háttérben arról lehetett hallani, nincs meg az összhang a vezetők és a szakmai stáb, a játékoskeret és a stáb között. A nyári erősítések körül sem volt teljes az egyetértés. A 2018-ban kieső Vasasból Gaál Bálint és Vít Benes, Balmazújvárosból Jurij Habovda, valamint Tamás László érkezett. Stef Wils, David Williams és a kölcsönben szereplő Myke Bouard Ramos a jelek szerint hiányzott a Haladásból, amelynek teljesítménye az ősszel egyre gyengült. Szeptember 15-én, Kisvárdán már hitehagyottan, elképzelés nélkül, figyelmetlenül futballozott (1–4), meg is lett a következménye: menesztették Michal Hippet. A helyére Horváth Ferenc érkezett Balmazújvárosból, no meg menet közben – és a télen – számos játékos: többek között Saláta Kornél, Murtaz Dausvili, Oleh Holodjuk, Reagy Ofosu, Rui Pedro és Galin Ivanov. Amíg matematikai esélye volt a szombathelyi csapatnak, harcolt – mert ezt diktálta a fair play, valamint a sportemberi hozzáállás.

Csak közben kiürült a kassza. Az MLSZ elsőfokú licencadó bizottsága április 25-én az élvonalbeli együttesek közül a Diósgyőri VTK és a Mezőkövesd Zsóry mellett a Haladásnak sem adta meg az NB I-es licencet. Ezek után Szombathely megyei jogú város önkormányzata olyan döntést hozott, hogy a Haladás 150 millió forintos támogatást kap, így a klubnak lehetősége nyílt orvosolni a licencadó bizottság által feltárt hiányosságokat.

A licenc megszerzéséhez a stadion bérleti szerződését, valamint a saját tőkét is rendezni kellett. Május 8-án a csapatot működtető gazdasági társaság élvonalbeli rajtengedélyt kapott – amely „természetesen” érvényes az NB II-re is. Mert szombaton a sereghajtó Haladás a jövőjét eldöntő 1–0-s vereséget szenvedett.

A sors fintora, hogy a Mezőkövesdtől.

SZAVAZÁS

Melyik csapat esik ki a Haladás mellett az OTP Bank Ligából?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Élet-halál harc lesz

Mezőkövesdi vereségével (0–1) eldőlt, hogy az utolsó forduló eredményeitől függetlenül a Haladás búcsúzik el az élvonaltól. A másik, szintén kieséssel fenyegető 11. helyre még hárman „pályáznak”, nézzük, milyen reményekkel várja a Kisvárda, a Diósgyőri VTK, valamint az MTK Budapest a vasárnapi játéknapot.

Bent marad az MTK Budapest, ha…
…az utolsó fordulóban több pontot szerez a Bp. Honvéd ellen, mint a Diósgyőr az Újpest vagy a Kisvárda a Mezőkövesd ellen (mindkettőnél több győzelme van)

Bent marad a Diósgyőr, ha…
…nyer hazai pályán az Újpest ellen, vagy legalább annyi pontot szerez, mint az MTK Budapest hazai pályán a Bp. Honvéd ellen. Ha az MTK kikap a Honvédtól, akkor a DVTK – függetlenül attól, hogy mit játszik az Újpesttel – bent marad az NB I-ben.

Bent marad a Kisvárda Master Good, ha…
…nyer hazai pályán a Mezőkövesd ellen, vagy legalább annyi pontot szerez, mint az Újpestet fogadó Diósgyőr. Ha az MTK kikap a Honvédtól, akkor a Kisvárda – függetlenül attól, hogy mit játszik a Mezőkövesddel – bent marad az NB I-ben.

A FORDULÓ PLETYKÁJA ÉS GÓLÖRÖME

Győzelemmel búcsúzott a Groupama Arénától a bajnok Ferencváros, a zöld-fehéreknél meggyőző teljesítményt nyújtott a győztes gólt szerző Varga Roland. A korábban stabil kezdőnek számító futballistának Szerhij Rebrov érkezése után meg kellett küzdenie a helyéért, olykor a kezdőcsapat tagjaként, máskor a kispadon ülő cserejátékosként várta a kezdő sípszót. A statisztika alapján viszont összességében nem lehetett panasz a teljesítményére, 28 bajnokin tizenkét gólig és hét gólpasszig jutott.

A konkurenciaharc mindenkiből mást váltott ki, én arra összpontosítottam, hogy amikor lehetőséget kapok, éljek az eséllyel, és érzésem szerint nem is okoztam csalódást – folytatta a 29 esztendős szélső, aki az esetleges távozásáról szóló hírekre is kitért. – Miért futballoznék máshol? A múlt héten hallottam egy valótlan pletykát, nem is értettem, hogy terjedhetett el. Ha valaki az internetes hírek miatt esetleg aggódni kezdett volna a jövőm miatt, azt megnyugtatom, engem ugyanúgy megleptek ezek a cikkek, mint a Fradi-szurkolókat. Szeretek a Ferencvárosban futballozni, nem vetődött fel bennem a klubváltás gondolata. A gólörömömnél a földre mutogattam, ezzel is azt akartam kifejezni, hogy itt maradok, nem megyek sehová. Továbbra is keményen dolgozom, és a következő idényben is a Ferencváros sikeréért hajtok majd.”

A FORDULÓ VITATOTT ÍTÉLETE – BERKE BALÁZS ÉS DANILO ESETE

Mindenki értetlenül állt, nem hitt a szemének meg a fülének Az Új Hidegkuti Nándor Stadion sajtóhelyéről annyit lehetett érzékelni a Bp. Honvéd–Diósgyőri VTK (4–4) bajnoki 49. percében, hogy miután a diósgyőri Vernes Richárd elvégezte a szabadrúgást, felharsan a sípszó, s a labda már a levegőben száll.

Ezután a kispesti Danilo kézzel megfogta a labdát, majd gyorsan el is dobta. A brazil nyilván azt hitte, újra el kell végeznie a DVTK csatárának a szabadrúgást. Persze, hinni nem a futballpályán kell, így mindenki megdöbbenésére következhetett a tizenegyes, s Vernes Richárd egyenlített (2–2).


Fontos kiemelni, hogy egy sípszót hallott mindenki a sajtóhelyen, mert az M4 Sport szombat esti gólösszefoglalójában kikockázták, hogy Berke Balázs csak a szabadrúgás elvégzése után emelte szájába a sípját, vagyis elképzelhető, hogy a lelátóról sípolt valaki. A játékvezetők nem nyilatkozhatnak, így nem ismerhetjük meg Berke Balázs véleményét.


Az viszont már tudjuk, hogy a Diósgyőr egy helyet feljebb lépve a tizedik, így ha az utolsó fordulóban odahaza legyőzi az Újpestet, biztosan benn marad az NB I-ben – lehet, a lila-fehérek ellen már kezdőként lép pályára a kispestiek ellen a második féleidő kezdete előtt beálló, remek teljesítményt nyújtó, végül három gólig jutó támadó, Vernes Richárd.

Az első gólomat az a hihetetlen szituáció előzte meg, amikor Danilo kezezett a tizenhatoson belül – mondta lapunknak Vernes Richárd, a DVTK támadója. – Nem kértem sorfalat, vagyis nem vártam a sípszóra, elvégeztem a szabadrúgást. Én is csak egy sípszót hallottam. Nagy lehetőség adódott előttünk, így bár csak kétszer értem bele a labdába a beállításom után, elvállaltam a tizenegyest. Tisztában voltam azzal, hogy Gróf Dávid jól védi a tizenegyeseket, de nekem is van egy jól bevált módszerem, hogyan rúgom őket, szerencsére túljártam az eszén, így egyenlítettem.”

A támadó az első gólját követően szabadrúgásból is betalált – Fernando Fernández a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón kiemelte, Vernes Richárd sokszor kint marad gyakorolni a szabadrúgásokat és a tizenegyeseket.

Az idényben eddig csak háromszor lőttem szabadrúgást, a Paks ellen a kapufát találtam el, a Mezőkövesd ellen pedig rossz megoldást választottam – emlékezett. – A meccs előtti edzésen Sütő Szilárd asszisztensedző és Andrusch József kapusedző látta, ahogyan hatból öt szabadrúgást belőttem, mondták is, becsapom őket, mert csak az edzéseken dicsekedhetek ilyen remek mutatókkal. A meccsen, amikor odaálltam a labda mögé, összenézett a kispadon Szilárd és Józsi bá, és azt mondták, ez bizony gól lesz. Igazuk lett! Sajnos ezután fordított a Honvéd, de örülök, hogy a hajrában egyenlítettem, igaz, négy góllal illett volna nyerni a Honvéd otthonában. Örülök az első triplámnak az NB I-ben, de a legfontosabb, hogy odahaza legyőzzük az Újpestet – és kivívjuk a bennmaradást.”

MIT MOND A VOLT FIFA-BÍRÓ?

Most akkor ki sípolt? És egyáltalán minek? Szabó Zsolt korábbi FIFA-játékvezető, aki az NB I-ben 321 mérkőzést vezetett, elmondta, a szabály úgy szól, ha Vernes Richárd szabadrúgásánál valóban a nézőtérről jött a sípszó, és az hatással volt a játékra – márpedig jelen esetben döntő mértékben –, akkor a játékvezetőnek labdaejtéssel kellett volna folytatnia a találkozót. Az eset azonban Szabó Zsolt szerint ennél összetettebb.

Arról megy a vita, honnan jött a sípszó – magyarázta. – Ennél a szituációnál fontos, hogy a játékvezető a szabadrúgás megítélése után odament-e intézkedni, kimérte-e a kilenc métert, és jelezte-e, sípszó lesz, vagy ilyen nem történt. Ha így tett, ebben az esetben két sípszót kellett volna hallani. Ha az ő sípszava előtt végezték el a szabadrúgást, akkor is egyszerűbb lett volna a történet, meg kellett volna ismételni a beívelést.”

Szabó Zsolt tapasztalatból mondta, hogy a bajnoki hajrában kizárólag olyan döntéseket érdemes hozni, amelyek egyértelműek. Ha Berke Balázs játékvezető visszafújta volna a szabadrúgást, senki sem szól egy szót sem. Így azonban a bennmaradás, esetleg a Honvéd bronzérme múlhat a történteken.

HARC A BRONZÉREMÉRT

A DVSC a bronzérmes, ha…
…legyőzi a Paksot, vagy ha nem győzi le, de legalább ugyanannyi pontot szerez, mint az Újpest Diósgyőrben, miközben a Honvéd nem veri meg az MTK-t.

Az Újpest a bronzérmes, ha…
…több pontot szerez, mint a DVSC, de ha csak ikszel Diósgyőrben, akkor a DVSC veresége mellett a Honvéd pontvesztésére is szüksége lesz a bronzéremhez.

A Honvéd a bronzérmes, ha…
…győz az MTK vendégeként és a DVSC, Újpest duó egyike sem tud nyerni az utolsó fordulóban.

NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!
NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!
NB I, 2018–2019, 32. FORDULÓ
MÁJUS 11., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Újpest FC–Puskás Akadémia 0–1Budapest,
Szusza Ferenc Stadion
Iványi Zoltán
2717
Bp. Honvéd–Diósgyőri VTK 4–4
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Berke Balázs2393
Mol Vidi–MTK Budapest 4–2
Székesfehérvár,
Mol Aréna Sóstó
Bogár Gergő
3113
Mezőkövesd–Haladás 1–0
Mezőkövesd,
Városi Stadion
Solymosi Péter
1500
Paksi FC–Kisvárda 1–0
Paks,
Városi Stadion
Andó-Szabó Sándor1702
Ferencváros–Debreceni VSC 2–1
Budapest,
Groupama Aréna
Pintér Csaba
10 857
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC3223 4 571–26+4573
2. Mol Vidi FC3218 6 852–36+1660
3. Debreceni VSC3213 91040–38 +248
4. Újpest FC321212 838–25+1348
5. Budapest Honvéd3212101042–37 +546
6. Mezőkövesd Zsóry FC3212 81244–38 +644
7. Puskás Akadémia FC3211 61535–44 –939
8. Paksi FC32 9121132–42–1039
9. Kisvárda32 9 81534–47–1335
10. Diósgyőri VTK32 9 81533–57–2435
11. MTK Budapest3210 41841–52–1134
12. Szombathelyi Haladás32 8 51930–50–2029
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik