Haladás: ismét visszautasították a Fradi Radó-ajánlatát

Vágólapra másolva!
2014.08.25. 10:44
null
Megy vagy marad? Továbbra is kérdéses, hol folytatja a pályafutását Radó András (Fotó: Grnák László, archív)
Mikor ír alá a háromszoros olasz válogatott Tommaso Rocchi? Elfogadja-e a klub a Radó Andrásért tett legutóbbi Fradi-ajánlatot? A Haladás labdarúgócsapatával kapcsolatos kérdéseket Tóth Miklósnak, a klub ügyvezetőjét tettük fel.

 

A Nemzeti Sport Online egy hete számolt be arról, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata megtette a második nyári ajánlatát is a Haladás játékosáért, a hivatalosan jelenleg sérült Radó Andrásért. A klub akkor nem nevezte meg a vásárlójelöltet, és azt sem, hogy a tulajdonosok elfogadták-e az írásos megkeresést.

„Az érdeklődő klubot továbbra sem árulhatom el, de annyit mondhatok, hogy a Radó Andrásért tett újabb ajánlatot sem fogadta el a tulajdonosi kör” – nyilatkozta ma a Nemzeti Sport Online kérdésére Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője.

A sportvezető azt is elmondta, hogy a háromszoros olasz válogatott, a 36 éves Tommaso Rocchi a pénteki megállapodás után szerdán írja alá a szerződését. A csatár múlt héten kapott ugyan egy rúgást a bokájára, de a héten már újra edz a csapattal, a hétvégén a Paks elleni hazai bajnokin pedig már pályára is léphet a szombathelyiek színeiben.

Értesüléseink szerint egyébként nemcsak a Haladástól, hanem a Honvédtól is keresték a korábbi Inter- és Lazio-játékost, aki a kispestieknek jelezte, megállapodott a Haladással. A kispestieknek így maradhat Alessandro Del Piero, bár a hírek szerint a világbajnok (ő lehetne az első vb-győztes az NB I-ben) mérlegeli a magyar bajnokság színvonalát, így erősen kérdéses a döntése...

Az viszont szinte biztosra vehető, hogy Szombathelyre újabb olasz játékos nem érkezik. Tóth Miklós cáfolta az olasz sajtóban megjelent hírt, amely szerint Gianmarco Falasca szóba került volna a Haladásnál, elmondása szerint több olasz nem szerepel a kiszemeltek között. Ettől függetlenül az nem zárható ki, hogy érkezik még új futballista. A korábban tesztelt algériai Szalim Arras már biztosan nem lesz a vasiaké, az ukrán Andrij Jefremov sorsa azonban még nem dőlt el, és még további labdarúgók is képbe kerülhetnek.

A kiszemelteket természetesen befolyásolhatja az is, hogy lesznek-e még távozók. Radó András mellett Németh Márióért is érkezett olyan ajánlat, amit visszautasítottak a tulajdonosok, ám nem zárható ki, hogy az átigazolási határidő augusztus 31-i zárásáig akad még jelentkező az említett játékosokért.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Gaál Bálint (Sopron), Hanzl Máté (Ajka – kölcsönből vissza), Katona Máté (Sopron), Nagy Olivér (Paks), Tommaso Rocchi (olasz, szabadon igazolható, legutóbb Padova – Olaszország), Skriba Máté (Ajka – kölcsönből vissza), Varga Gábor (Sopron), Városi Viktor (PMFC), Zamostny Balázs (Újpest – kölcsönbe). Profi szerződést kaptak: Angyal Zsolt, Gyurján Márton, Jancsó András, Rácz Barnabás, Tihanyi Olivér és Tóth Martin
Távozott/távozhat: Beliczky Gergő (Gyirmót FC Győr – kölcsön után végleg), Bosnjak Predrag(Ferencváros), Guzmics Richárd (?), Halmai Ramon (MTK), Hanzl Máté (Mezőkövesd), Hrepka Ádám (MTK), Kalász Milán (Ajka – kölcsönbe), Nagy I Gábor (Újpest), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, kölcsönből vissza, majd Videoton), Tóth Péter (Pinkafeld – Ausztria)
Kiszemeltek: Andrij Jefremov (ukrán, legutóbb Dinamo Kijev – Ukrajna)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik