Haladás: az idény végéig aláírt a 40-szeres szlovák válogatott

2019.01.17. 16:33
null
Saláta Kornél Szombathelyen folytatja (Fotó: AFP)
A Slovan Bratislavától szerződése lejárta után távozó Saláta Kornél az idény végéig a Haladáshoz szerződött. Ezt a 40-szeres szlovák válogatott játékos mondta el a Nemzeti Sportnak, nem sokkal később pedig a klub a hivatalos honlapján megerősítette a megállapodás tényét.

 

Mint megírtuk, a 2010-es labdarúgó-világbajnokságon a szlovák válogatott tagjaként szereplő Saláta Kornél szerződése december 31-én járt le a Slovannál.

A klub nem hosszabbított vele, így az év első napjaiban egyéni edzésmunkát végzett, majd a napokban a szombathelyiekhez érkezett próbajátékra.

Saláta a Nemzeti Sportnak elmondta, a megérkezése pillanatában biztosra vette, hogy sikerül megállapodniuk, és így is történt.

„A maribori edzőmérkőzésen jól éreztem magam a csapatban, jól is játszottunk, gólokkal nyerhettünk volna – idézi Salátát a gárda a hivatalos honblapján. – Úgy láttam, a Haladás nem egy kiesőcsapat, több van benne, mint amit ősszel produkált.Priskin Tamást régóta ismerem, tőle korábban már informálódtam a klubról, s mivel jókat mondott, úgy döntöttem, első körben fél évre aláírok. Számomra is egy kihívás, de hiszek benne, hogy kiharcoljuk a bentmaradást.”

„Noha a maribori edzőmérkőzésen csak egy félidőt játszott Saláta, ennyi idő alatt is jó benyomást tett a szakmai stábra, jól futballozott, és remekül irányította a védelmet – mondtaTóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Tapasztalt, rutinos, sok nagy csatát megélt játékos, aki nagy segítségünkre lehet tavasszal. Rajta kívül még egy belső védőt szeretnénk igazolni.”

A Haladás az NB I utolsó, 12. helyéről várja a februári folytatást.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL**
Érkezők: Holdampf Gergő (Budapest Honvéd, szabadon igazolhatóként), Saláta Kornél (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Rui Pedro (portugál, Ferencváros)
Távozók:
Emil Lyng (dán, Valur Reykjavík, Izland – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kovalovszki Máté (Mosonmagyaróvár), Pinte Patrik (Komáromi FC/KFC Komárno – Szlovákia)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Vít Benes (cseh, Vasas, onnan FK Sigma Olomouc, Csehország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Petró Balázs

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
19 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08