Ha Rajczi kezd, bizakodhatnak az újpestiek

2010.09.09. 10:00
null
Rajczi Péter (labdával) tavaly ősszel győztes gólt szerzett a Ferencváros ellen (Fotó: Németh Ferenc)
Rajczi Péter ismét győzelemre készül a Ferencváros ellen, s nem érti azokat, akik a zöld-fehéreket tartják a szombati derbi esélyesének. Mint a csatár mondta, a fiatalok nem félnek majd a rangadón, s ő maga is diadalban, gólban reménykedik.

– Kezdő lesz szombaton?
Egyelőre úgy néz ki, hogy a pályán leszek a kezdésnél – mondta Rajczi Péter.

Azért kérdezem, mert ha kezdőként szerepel, akkor az Újpest mindig győz a Ferencváros ellen. Le sem kell játszani a mérkőzést?
Dehogynem, kell az izgalom, de abban biztos vagyok, hogy most sem veszítünk. Nagyon fontos meccs ez, amelyen az utóbbi években többnyire nyerünk, de semmiképpen sem kapunk ki.

Melyik a legemlékezetesebb derbije?
Nem könnyű kérdés, gyakorlatilag lehetetlen választani. Mindegyik fantasztikus élmény, de leginkább arra emlékszem szívesen, amikor a gólommal nyertünk egy nullára, mégpedig kétezer-négy tavaszán. Nagyszerű érzés egy ilyen rangadót eldönteni, ráadásul az volt az első gólom a Ferencváros ellen, szóval dupla volt az öröm.

Általában jól játszik az éles meccseken. Igazi rangadó-specialista?
Kimondottan szeretem a kiemelkedő mérkőzéseket. Már az is feldob, hogy többen vannak, mint egy átlagos találkozón. Nagyobb az érdeklődés, nem is lehet csoda, hogy az ember motiváltabban fut ki a pályára, mint máskor.

Ezen a találkozón is nagy lesz az érdeklődés. Már csak azért, mert sokan úgy vélik, hogy ezúttal a Ferencváros az esélyes.
Már miért lenne az? Szó sem lehet erről, hogy ezt elismerjen, annál kevésbé, mert tényleg nem tudom, mióta nem nyert Újpesten a Ferencváros, de annak is már jó néhány éve, hogy ellentétes pályaválasztásnál kikaptunk volna a rangadón.

Talán arra alapozhatnak, hogy a fiatal játékosok megijednek a vélhetően pokoli hangulatban.
Nem olyanok ők, ráadásul a mi szurkolóink lesznek nagyobb létszámban a lelátón, vagyis nekik drukkolnak majd. Eddig sem ijedtek meg egyetlen éles helyzetben sem, nem hiszem, hogy most félnének.

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA

Legfrissebb hírek

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
16 órája

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33

Ajánlatot kapott a Ferencváros Makreckisért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 10:15

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 19:30

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 09:50

Gróf és Gartenmann is elbúcsúzott – a kapus elmondta, nem tervez felhagyni a labdarúgással

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 21:04

Jesper Jensen: Nagyjából azt kaptuk ebben az idényben, amit megérdemeltünk

Kézilabda
2026.06.04. 14:55
Ezek is érdekelhetik