Futsal: az ETO hosszabbított spanyol vezetőedzőjével

2012.06.20. 14:41
Címkék
A futsal NB I-ben szereplő Rába ETO szerződést hosszabbított spanyol vezetőedzőjével, Marcos Angulóval. A győri klub idén is szeretné megvédeni a bajnoki címét, a Magyar Kupában pedig visszavágna a Berettyóújfalunak a legutóbbi döntőben elszenvedett vereségért.

„Az előző szezonban végzett szakmai munka szerződéshosszabbítást ért – mondta a klub ügyvezető elnöke, Drucskó Zoltán Marcos Angulóval kapcsolatban. – Kedden már alá is írtuk a megállapodást, amely egy plusz egy évre szól. Marcos az első igazolásunk, de remélhetőleg nem az utolsó. Nagyon örülök, hogy sikerült megállapodnunk és folytathatjuk az eddig megkezdett munkát, úgy gondolom, hogy közösen messzire juthatunk."

„Már arról is tárgyaltunk a hét elején, hogy kik alkothatják a következő szezonban a keretet, melyek a hiányposztok, illetve a lehetséges új igazolásokról is esett szó. A felkészülést július 18-án kezdjük, és terveink között szerepel egy olaszországi edzőtábor is. Tárgyalunk a Marca Futsallal, a Luparensével és még egy olasz első osztályú együttessel, de összecsapunk a Slovo-Maticcal és a Slovan Bratislavával is. A célunk, hogy minél erősebb csapatok ellen játsszunk, ugyanis ez lehet a záloga a jó szereplésnek az UEFA Futsal Cupban" – tette hozzá az ETO ügyvezetője.

Mint arról beszámoltunk, a győriek az UEFA Futsal Cupban házigazdák lesznek, és a legutóbbi idényhez hasonlóan idén is be akarnak kerülni a legjobb 16 közé.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
3 órája

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
3 órája

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
4 órája

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
4 órája

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
4 órája

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
4 órája

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
4 órája
Ezek is érdekelhetik