FTC–Vidi: Magunkban is érzem az erőt – Lanzafame

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2018.09.02. 12:00
null
Lanzafame csak azon töri a fejét, hogyan lehet hasznára a csapatnak (Fotó: Török Attila)
A Vidi kellemetlen védőiről, a múlt héten kinevezett Szerhij Rebrovról, valamint a rangadók feszültségéről is beszélt a Ferencváros olasz csatára, Davide Lanzafame a Nemzeti Sportnak.

Melyik csapat az esélyes?
– Nagyon nehéz meccs lesz, a bajnokság egyik legerősebb együttesével találkozunk – mondta Davide Lanzafame, a Ferencváros 31 esztendős olasz csatára. – Minden szónál többet mond, hogy a Vidi az Európa-liga csoportkörére készül – miután egy hajszállal lemaradt a Bajnokok Ligája főtáblájáról. Ugyanakkor magunkban is érzem az erőt, a hazai pálya előnye mellettünk szól, ráadásul úgy tartják, a tabella nem hazudik. Ott pedig jelenleg a Ferencváros az első.

Ha szóba kerül a vasárnapi meccs, milyen emlékek jutnak eszébe a soros ellenfélről?
– Elsőként kétezer-tizenhét májusa, amikor a Honvéddal legyőztük a Vidit, és megnyertük a bajnokságot. Feledhetetlen nap volt, gyakorlatilag bajnoki döntőt nyertünk, a hármas sípszó után elkezdődött az ünneplés. Karrierem egyik legszebb pillanata volt, de a nosztalgiázás helyett inkább a jelenre koncentrálok. Azt a meccset a bajnokság utolsó fordulójában rendezték, és bár most még az idény elején járunk, a vasárnapi meccsen megszerezhető három pont rendkívül sokat érhet a végelszámolásnál. Egyébként is listavezetőként képzeljük el a folytatást, ehhez pedig győznünk kell.

Mennyit számíthat, hogy a Vidi kedden az AEK Athén otthonában játszott?
Ez nem befolyásolja a vasárnapi rangadót. Ilyenkor a megfelelő mentalitás többet számít, mint a fizikai állapot, a Vidi pedig bebizonyította, hogy egyik téren sincsenek gondjai. Sok tapasztalt játékos van a keretében, akik tudják, hogyan kell egy héten belül két fontos meccsre felpörögni. Nem építhetünk arra, hogy fáradt ellenféllel találkozunk.

Mire lehet elég a múlt héten, Mezőkövesden látott teljesítményük?
– Az nem sokra, annál sokkal jobban kell játszanunk. Persze érhető, hogy akkor gyengébben futballoztunk: az volt Szerhij Rebrov első meccse a kispadon, más szerkezetben léptünk pályára, mint korábban. Időre van szükségünk a fejlődéshez, de sokat számít, hogy ezúttal egy teljes hetet dolgoztunk együtt.

Önök másfél hetet készültek a rangadóra, miközben a másik oldalon Marko Nikolics tökéletesen ismeri a saját csapatát. Ez mekkora hátrányt jelent?
– Marko Nikolics remek munkát végez a Vidinél, ugyanakkor a pillanatnyi formánk miatt bizakodhatunk. Veretlenül, öt győzelemmel és egy döntetlennel várjuk a rangadót, vélhetően tömött lelátók előtt lépünk pályára, a lövéseknél, a cseleknél, valamint az egy az egy elleni párharcoknál pedig egyetlen játékos sem arra gondol, hogy melyik szakvezető dolgozik régebb óta a csapattal.

Milyenek az eddigi benyomásai Szerhij Rebrovról?
– Már az első megnyilvánulásai is határozott szakemberről árulkodtak. Elmondta, hogy mit gondol a futballról, és milyen játékot vár tőlünk. Pontosan tudja, mit és miért tesz, s bár időre van szükségünk, hogy teljesen elsajátítsuk az elképzeléseit, az egész öltöző mögötte áll.

Arról beszéltek már, hogy hosszú távon melyik poszton számít önre?
– Egyelőre nem. Mindenki tudja, hogy jobban kedvelem a kétcsatáros felállást, a Honvédban is akkor élveztem igazán a játékot, amikor Eppel Márton mellett játszottam. Készen állok a harcra akkor is, ha a Vidi ellen egyedüli középcsatárként kell pályára lépnem, de szerintem hatékonyabb a játékom, ha ketten vagyunk elöl. Ugyanakkor most nem az a legfontosabb, hogy az egyéni kívánságok teljesüljenek, hanem, hogy csapatként lépjünk előre.


Juhász Roland vagy Vinícius ellen nehezebb csatárként érvényesülni?
– Más stílusban játszanak. Juhász Roland elsősorban a testi ereje miatt kellemetlen ellenfél, nagyon nehéz párharcot nyerni ellene, Vinícius pedig magyar szinten gyors hátvédnek számít. De Miha Blazic és Botka Endre ellen az ellenfél csatárai is szenvednek majd, ebben biztos vagyok.

A legutóbbi Fradi–Vidi meccseken a gólok mellett színészkedésekből, vitákból, és lapokból sem volt hiány. Ez megint benne van a pakliban?
Minden fontos meccshez hozzátartozik a feszültség, ami egy-egy megmozdulás után felszínre tör a játékosokból. Ez a világ összes bajnokságában így van, de remélem, hogy a meccs a gólokról, és a szép cselekről marad emlékezetes, nem pedig a durva belépőkről.

Mi dönthet vasárnap?
– A legfontosabb, hogy végig egységesek maradjunk, és jobban teljesítsünk, mint a Mezőkövesd ellen. A modern futballban a védekezés és a támadás egyformán fontos, meg kell találni az egyensúlyt. Ennek eléréséhez sokat dolgoztunk a héten, bízom benne, hogy ennek vasárnap a pályán meglesz az eredménye. A tabella mellett ugyanis az eredményjelző sem hazudik.

NB I, 2018–2019, 7. FORDULÓ
SZEPTEMBER 1., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Debreceni VSC–Haladás 1–1
Debrecen, Nagyerdei StadionErdős József
3203
Mezőkövesd Zsóry–Puskás Akadémia 2–0
Mezőkövesd, Városi StadionBogár Gergő
2155
Újpest FC–Bp. Honvéd 0–0 Budapest, Szusza Ferenc Stadion Iványi Zoltán
3561
MTK Budapest–Kisvárda 0–1 Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
Solymosi Péter
1632
Diósgyőri VTK–Paksi FC 0–0
Miskolc, DVTK-stadion
Andó-Szabó Sándor 3872
SZEPTEMBER 2., VASÁRNAP
18.00: Ferencváros–Mol Vidi FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama Aréna
Berke Balázs
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 6 5 1 15–4 +11 16
2. Budapest Honvéd 7 5 1 1 12–5 +7 16
3. MTK Budapest 7 4 1 2 11–10 +1 13
4. Debreceni VSC 7 2 4 1 9–9 0 10
5. Mol Vidi FC 4 2 2 9–2 +7 8
6. Mezőkövesd Zsóry FC 6 2 2 2 7–5 +2 8
7. Újpest FC 6 1 4 1 5–6 –1 7
8. Paksi FC 7 1 4 2 7–9 –2 7
9. Diósgyőri VTK 7 1 3 3 5–10 –5 6
10. Szombathelyi Haladás 7 1 2 4 9–13 –4 5
11. Kisvárda 7 1 2 4 3–13 –10 5
12. Puskás Akadémia FC 7 2 5 7–13 –6 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik