FTC-Újpest: a zöld-fehérektől csak Marótinak kell kihagynia a derbit

Vágólapra másolva!
2011.03.30. 18:01
A Ferencváros labdarúgócsapatának honlapja, az ftc.hu az Újpest elleni pénteki derbit megelőzően közöl hangulatjelentést az együttes házas tájáról, mely szerint csak az eltiltott Maróti Béla nem léphet pályára a rangadón.

„Csapatunk jó hangulatban készül az Újpest elleni derbire. A hangulat annak is köszönhető, hogy Prukner László gyakorlatilag a teljes csapatra számíthat a pénteki találkozón. Egyedül Maróti Béla nem lesz bevethető, ő sárga lapjai miatt pihen majd. Haberék már korábban visszatértek a máltai válogatott keretétől, a sérülések pedig elkerülték játékosainkat, így Prukner László szakmai igazgatónak ezúttal jobb lehetőségei lesznek a megfelelő kezdőcsapat összeállítására” – fogalmaz helyzetjelentésében a Ferencváros hivatalos honlapja, az ftc.hu.

Mint ismeretes, a Ferencváros két máltai válogatott játékosa, Justin Haber és André Schembri is játszott hazájuk Görögország elleni, 1–0-ra elveszített szombati Eb-selejtezőjén, és mindketten egészségesen tértek vissza a zöld-fehérekhez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik