Euro 2012: megint a 90. perc után kapott döntő gólt a Fradi-kapus

Vágólapra másolva!
2011.03.26. 22:37
Címkék
Görögország válogatottja a 95. percben szerzett góllal idegenben 1–0-ra legyőzte Máltát a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének szombat késő esti mérkőzésén, és átvette a vezetést az F-csoportban. Izrael a lettek legyőzésével zárkózott.

A hazaiak kettős védőfalat húztak Justin Haber kapuja elé, még a másik ferencvárosi légiósnak, a csatár André Schembrinek is ki kellett vennie a részét a védekezésből, és a kemény munka kis híján meghozta gyümölcsét.

Szokratisz Papasztatopulosz 84. percbeli kiállítása miatt a görögök emberhátrányban fejezték be a mérkőzést, ám ez sem akadályozta meg őket abban, hogy a 95. percben Vaszilisz Toroszidisz fejese révén megszerezzék a győztes gólt.

A máltaiak rövid időn belül a második Eb-selejtezőjüket veszítették el ilyen balszerencsés körülmények között: Grúzia a 91. percbeli góllal gyűrte le őket az ősszel.

A szintén szombaton lejátszott tel-avivii mérkőzésen Izrael Eljaniv Barda góljával vezetett, Kaspars Gorkss a második félidőben egyenlített, ám Beram Kajal a hajrában immár végleg a hazaiak javára fordította az állást. Az izraeliek a nyitó meccsük megnyerése óta először szereztek három pontot, a lettek három forduló óta nyeretlenek.

EURO 2012, F-CSOPORT
MÁLTA–GÖRÖGORSZÁG 0–1 (0–0)
Ta’Qali, Ta’Qali Stadion. V: Weiner (német)
MÁLTA: Haber – Caruana (Pace, 46.), Mamo, Agius, Hutchinson – Schembri (A. Cohen, 91.), Sciberras, Briffa, Bajada (Fenech, 78.) – M. Mifsud, Bogdanovic. Szövetségi kapitány: John Buttigieg
GÖRÖGORSZÁG: Corvasz – A. Papadopulosz, Toroszidisz, Papasztatopulosz, Cavelasz – Karagunisz, Kacuranisz, Ninisz (Kone, 81.) – Szamarasz, Liberopulosz (Mitroglu, 70.), Szalpingidisz (Fetfacidisz, 61.). Szövetségi kapitány: Fernando Santos
G: Toroszidisz (95.)

IZRAEL–LETTORSZÁG 2–1 (1–0)
Tel-Aviv, Bloomfield Stadion. V: Mazsics (szerb)
IZRAEL: Avat – Ziv (Szahar, 63.), Ben-Haim, Gerson, Refaelov (Vermut, 83.) – I. Cohen, Kajal, Tvatha, Damari – Natko, Barda (Buzaglo, 68.). Szövetségi kapitány: Luis Fernandez
LETTORSZÁG: Vanins – Kacanovs, Gorkss, Krjauklis – Ivanovs, Rubins (Pereplotkins, 57.), Rafalskis (Zigajevs, 58.), Lazdins, Lukjanovs – Verpakovskis (Turkovs, 73.), Rudnevs. Szövetségi kapitány: Aleksandrs Starkovs
G: Barda (16.), Kajal (81.) ill. Gorkss (62.)
AZ ÁLLÁS
1. Görögország 5 3 2 5–2 3 11
2. Horvátország 5 3 1 1 8–2 6 10
3. Grúzia 5 2 3 4–2 2 9
4. Izrael 5 2 1 2 7–6 1 7
5. Lettország 5 1 1 3 4–7 –3 4
6. Málta 5 5 1–10 –9 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik