FTC: profi szerződést kötöttek a tinivel, ő lehet Nagy utódja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.07. 17:58
null
Csernik Kornél és Orosz Pál (Fotó: fradi.hu)
Csernik Kornél profi szerződést kötött a Ferencvárosi Torna Clubbal – adta hírül hivatalos honlapján a zöld-fehér labdarúgóklub.

 

Az 1998. július 2-án született Csernik Kornél a nyári felkészülés során mind a négy eddigi edzőmeccsen pályára lépett – a Cigánd ellen gólt is szerzett –, és bátor, lendületes játékával kiváló benyomást tett a szakmai stábra.

A fiatal középpályás fél éve, 2016 telén került a Népligetbe; korábban a Pénzügyőrben, majd a Kelen SC-ben játszott, utóbbi klubban tagja volt a strandlabdarúgó- és a futsalcsapatnak is.

Az elmúlt bő egy évben villámkarriert befutó Nagy Ádám óta a futsalos múlt mindenképpen remekül mutat egy fiatal labdarúgó önéletrajzában, de Kornél már azt is megmutatta, hogy a nagypályán sem jön zavarba. Tavasszal, 17 évesen alapembere volt U19-es együttesünknek, és a felkészülés során a felnőttek között is jól mozgott – írja a fradi.hu.

„A Kelen SC-ben, amelyben az édesapja edzőként dolgozott, felnőttbajnokságban szerepelt, és ez a javára szolgált: gyorsan gondolkodik, a termetéhez képest bátran, jól használja a testét a párharcokban. Thomaséknak az tetszett meg Kornélban, hogy bátran próbál kiemelkedni a csapatból. Nemcsak úgy »elvan«, hanem a legjobb is akar lenni” – jellemezte a fiatal labdarúgót a Ferencváros utánpótlásában dolgozó Lisztes Krisztián egy közelmúltbeli interjúban.

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
3 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
21 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik