A Ferencváros nem bírt a meggyengült Kecskeméttel

2012.07.28. 20:47
null
Hatalmas küzdelem, kevés látványosság (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
A labdarúgó NB I 1. fordulójában a Ferencváros a Kecskemétet fogadta, és egy-egy rúgott góllal egy-egy pontot szereztek a csapatok. A hazaiakat az egykori kecskeméti Alekszandar Alempijevics előnyhöz juttatta ugyan, de a második félidőben Jorginho egalizált, Vladan Szavics pedig a lécre tekert egy szabadrúgást.


A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A bajnokság előtt az aranyérem megszerzését tűzte ki célul Détári Lajos, a Ferencváros mestere (Legyen a Hold a célod! Ha elvéted, még akkor is a csillagok között fogsz landolni – mondta már Les Brown is), aki teljesen új középpályát épített. Böde Dániel mellett főleg a szerb Alekszandar Alempijevics, Vladan Csukics kettősre, amely éppen az Üllői útra látogató Kecskemétet hagyta el a nyáron, több más alapember mellett. A mérkőzés egyik nagy kérdése így éppen az volt, hogy a több szerb és brazil játékost igazoló KTE tudta-e pótolni húzóembereit.

A mérkőzés első tíz perce hazai, de voltaképpen hasztalan mezőnyfölénnyel telt, a vendégek letámadása és kemény, elszánt védekezése szemmel láthatóan nem volt a fővárosiak ínyére.

Az első negyedóra végéig kellett várni az első helyzetre, ekkor Alempijevics emelt pimasz lezserséggel, vagy inkább hanyag eleganciával a kapufára tíz méterről.

Az esetet követően visszacsendesedett medrébe a mérkőzés, amely egyáltalán nem hozta lázba a nézőket, a távoli kísérletek is pontatlanok voltak, a „húngaro tiki-taka" pláne az.

A 33. percben aztán vezetést szerzett az FTC: Bödét a bal oldalon négyen sem tudták szerelni, középre adása után Alekszandar Alempijevicsnek nem volt nehéz dolga, két lépésről kellett az üres kapuba találnia. 1–0

A Kecskemétről érkező játékos szimpatikus módon nem csapott nagy ünneplést találata után.

A szünetig újabb érdekes, élvezhető esemény nem történt a pályán, és a második félidő sem indult éppen parádésan.

A 63. percben aztán szinte a semmiből egyenlített a Kecskemét: Bori Gábor beívelését az ötösről a védőktől elszabaduló Jorginho a kapuba fejelte. 1–1

NEM A LEGSZEBB ÖRÖM

Érdekes módon a fordulás után leginkább akkor tapsolt a hazai közönség, amikor Détári lecserélte Pölöskey Pétert...

Ráült és belefásult a mérkőzésbe a Ferencváros, ezért is egyenlíthetett a KTE, Jorginho találata pedig válasz némiképpen a cikk elején feltett kérdésre is. A hazaiak olyannyira nem tudtak felpörögni, hogy Vladan Szavics a lécre tekert egy szabadrúgást a tizenhatos előteréből, a kipattanót pedig nem sokkal fejelte fölé Jorginho.

A 75. percben Balogh Béla, a vendégek védője sietett a zöld-fehérek segítségére, mert teljesen fölöslegesen kiállíttatta magát. Ettől aztán felélénkült a Ferencváros, jelentkezett pár veszélyes lövéssel, majd a hajrára fordulva Gyömbér Gábor közeli fejesét kapta ki a léc alól a nagyon jó helyen álló Németh Gábor. A vendégek mestere, Török László kettős cserével frissítette csapatát az utolsó tíz percre, de az is sokat számított, hogy nem sokkal a vége előtt Mark Otten is piros lapot kapott.

Az eredmény már nem változott: a nyáron meggyengült Kecskemét elvitt egy pontot a nyáron megerősödött FTC-től.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

DÉTÁRI LAJOS KIÁLL PÖLÖSKEY PÉTER MELLETT

Legfrissebb hírek

Németh Anett a harmadik helyen végzett az olasz röplabdabajnokság pontlistáján

Röplabda
22 perce

Niké Liga: Kovács Mátyás és Tuboly Máté a forduló válogatottjában

Légiósok
28 perce

Benczur Márton: Győzni akarás volt a játékosokban, nem félsz

Vízilabda
1 órája

Nem játszhat az elődöntő ötödik meccsén a BJA cseh légiósa

Jégkorong
1 órája

Kovács István vezeti a PSG–Monaco francia derbit a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
1 órája

Zsóri Dániel: Az edző elkezdett üvöltözni velem, hogy mit képzelek magamról, szétveri a fejemet

Labdarúgó NB II
1 órája

Téli olimpia: Olaszország, köszönjük! – sajtóvisszhang

Téli olimpia 2026
2 órája

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik