FTC: így halad a sérült Böde Dániel rehabilitációja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.31. 10:21
Böde Dániel, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros csatára az Újpest elleni őszi idényzáró mérkőzésen (0–1) szenvedett bokasérülést. A magyar válogatott csatár gőzerővel készül a visszatérésre, ám egyelőre kevés az információ az állapotáról.

Egyelőre csak az biztos, hogy a válogatottat a feröeriek elleni két góljával megmentő centernek nem kell megműteni a bokáját, ám lábadozása még mindig csak ott tart, hogy a duzzanatot próbálják eltüntetni.

Miután a szalagok részlegesen beszakadtak, ez nem gyors folyamat, de a ferencvárosi csatár mindent megtesz a mielőbbi felépülés érdekében. A különböző kezeléseket rendre megkapja, egyebek mellett uszodába is jár, és vízi tornával igyekszik lerövidíteni a felépülés idejét.

A körülményekhez képest jól halad a regeneráció, a héten is folytatódik a sérült testrész gyógyítása. Amint azt megírtuk, részleges szakadás esetén két, két és fél hónappal a sérülést követően szokás teljes értékű munkát végezni.

Böde Dániel tehát a tavaszi szezon rajtjára felépülhet – a góljaira mindenesetre szüksége van a Ferencvárosnak. A 29 éves támadó az ősszel tizenkét gólt szerzett, amivel vezeti a góllövőlistát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik