FTC: Bőle Lukács aláírt, a Fradiban folytatja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.12. 17:45
null
Bőle Lukács is a Ferencvárosban folytatja pályafutását (Fotó: <a href="http://www.fradi.hu/hu/labdarugas/nb-i/hirek/bole-a-fradiban-/20170612/c/17059" target="_blank">fradi.hu</a>)
A labdarúgó NB I legutóbbi idényében negyedik helyen végző Ferencváros a hivatalos honlapján bejelentette a CSMP Iasi-tól hazatérő Bőle Lukács szerződtetését.

A szélsőként és támadó középpályásként is bevethető 27 esztendős futballista szerződtetésének lehetőségéről már korábban beszámoltunk. Először Florin Prunea, a CSMP Iasi volt elnöke árulta el, hogy a Ferencváros érdeklődik Bőle iránt, amit a játékos menedzsere, Panicos Makedonas az NSO érdeklődésére megerősített.

A Nemzeti Sport Online ezt követően Izraelből úgy értesült, hogy Bőle elutasította az Ironi Kirjat Smona ajánlatát, mert nemzetközi kupában szeretne szerepelni, illetve trófeákért küzdeni. A futballistának voltak orosz, török, azeri, kazah, lengyel, belga, román és görög lehetőségei is, de végül az FTC ajánlatára bólintott rá.

A zöld-fehérek ingyen szerezték meg Bőlét, akinek a nyáron lejár a szerződése a CSMP Iasi-nál. A Ferencváros hivatalos honlapja azt nem közölte, hogy a legutóbbi bajnoki szezonban 32 meccsen kilenc gólt szerző, hármat pedig előkészítő támadó hány évre írt alá.

„Nagyon örültem a Ferencváros megkeresésének. Amikor a menedzserem szólt, hogy a Fradi érdeklődik, mondtam neki, hogy természetesen érdekel az ajánlat, ezek után már gyorsan lezajlottak az egyeztetések. A Fradi Magyarország legnagyobb klubja és legjobb csapata” – mondta Bőle Lukács a FradiMédiának.

„A többi ajánlatomat egyik sem olyan kaliberű klubtól kaptam, mint a Ferencváros, és mivel magyar vagyok, nekem a Fradi teljesen mást jelent, mint egy külföldi csapat” – folytatta Bőle, aki hazatérésétől azt is reméli, hogy bemutatkozhat majd a magyar válogatottban.

Bőle Lukács Magyarországon a Kaposvárban játszott, mielőtt Romániába igazolt.

Az FTC korábban Priskin Tamás és az uruguayi Fernando Gorriarán szerződtetését is bejelentette, míg Otigba Kenneth átigazolásának ügyében megállapodott a Heerenveennel – legalábbis a holland klub erről számolt be.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Fernando Gorriarán
(uruguayi, River Plate – Uruguay), Otigba Kenneth (magyar-nigériai, Heerenveen – Hollandia, legutóbb kölcsönben Kasimpasa – Törökország), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Bőle Lukács (CSM Politehnica Iasi – Románia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők*: –
*A hivatalosan az FTC játékosának számító, de a Fradiban az NB I-ben nem szereplő, régóta az NB II-es Soroksárnál kölcsönben lévő játékosokat nem tüntettük fel.
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Derekas Zoltán, Gera Dávid, Kundrák Norbert, Mazzonetto Alessio, Mazzonetto Nicoló, Nagy Gábor, Novák Zsombor
Kiszemeltek:
Távozók: Emir Dilaver (osztrák, Lech Poznan – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Michal Nalepa (lengyel, Lechia Gdansk – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Florian Trinks (német, lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria), Kleinheisler László (Werder Bremen – Németország, érdeklődik iránta: Standard Liege – Belgium), Rju Szung Vu (dél-koreai, Bayer Leverkusen – Németország)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Vladan Csukics (szerb, visszavonul?), Hajnal Tamás (lejár a szerződése), Jova Levente (soroksári kölcsön után érdeklődnek iránta: Nyíregyháza, Vasas)

Legfrissebb hírek

Ne zörögjön a haraszt! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
14 órája

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:25

„Szó sincs arról, hogy Varga Barnabás ne játszana többet a Ferencvárosban”

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:28

Robbie Keane nem foglalkozik a kimaradó Varga körüli pletykákkal

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 22:51

Hat perc alatt szerzett két góllal nyert az FTC Felcsúton

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 21:28

Az Újpest légiósát botrányhősként mutatják be Romániában

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 12:29

Naby Keita: Büszke vagyok csapatunk teljesítményére

Európa-liga
2025.11.29. 07:41

A Ferencváros új magyar rekordot állított fel az öt meccsen szerzett 11 ponttal

Európa-liga
2025.11.28. 15:33
Ezek is érdekelhetik