FTC: volt elnöke szerint Bőlének ajánlatot tettek a zöld-fehérek is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.05. 21:50
null
A Fradi is kiszemelte magának Bőlét (Fotó: maszol.ro)
Egyre több román internetes oldalon lehet arról olvasni, hogy a több millió eurós adóssággal küzdő CSMP Iasi futballcsapata egészen biztosan nem tudja megtartani magyar légiósát, Bőle Lukácsot.

 

„Nem hiszem, hogy maradna Romániában, és nem fogja elvinni őt Gigi Becali a Steauába. Nem azért kell elmennie, mert nem tartana rá igényt az edző, Eugen Neagoe, ennek anyagi okai vannak, egyre drámaibb ugyanis a klub helyzete. Bőle a legjobb játékosaink egyike, konkrétumról nem tudunk, de több külföldi csapat is érdeklődik iránta, például a Ferencváros” – nyilatkozta a magyar középpályásról elnöke, Florin Prunea.

Pontosabban csak volt elnöke, mert az igazgatótanács nemrégiben menesztette az egykori remek kapust, aki elárulta, hogy a játékosok utoljára februárban kaptak fizetést.

Egy másik román oldal hozzátette még az ügyhöz, hogy a Ferencváros kifejezetten jó ajánlatot tett Bőlének, aki az idény során kilencszer volt eredményes a bajnokságban, és kiosztott még hat gólpasszt is.

Bőle a két csatár mögött és szélsőként, szélső középpályásként is bevethető, szerződése jelenlegi klubjával július elsejével lejár. A magyar futballista nem lépett pályára klubja hétfői mérkőzésén.

INTERJÚ BŐLE ÜGYNÖKÉVEL ITT!

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Otigba Kenneth (magyar-nigériai, Heerenveen – Hollandia, legutóbb kölcsönben Kasimpasa – Törökország), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők*: –
*A hivatalosan az FTC játékosának számító, de a Fradiban az NB I-ben nem szereplő, régóta az NB II-es Soroksárnál kölcsönben lévő játékosokat nem tüntettük fel.
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Derekas Zoltán, Gera Dávid, Kundrák Norbert, Nagy Gábor, Novák Zsombor
Kiszemeltek: Bőle Lukács (CSMP Iasi – Románia), Fernando Gorriarán (uruguayi, River Plate – Uruguay)
Távozók: Emir Dilaver (osztrák, Lech Poznan – Lengelország, szabadon igazolhatóként), Jova Levente (soroksári kölcsön után lejár a szerződése), Florian Trinks (német, lejár a szerződése), Michal Nalepa (lengyel, Lechia Gdansk – Lengyelország)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria), Kleinheisler László (Werder Bremen – Németország, érdeklődik iránta: Standard Liege – Belgium), Rju Szung Vu (dél-koreai, Bayer Leverkusen – Németország)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Vladan Csukics (szerb, visszavonul?), Hajnal Tamás (lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik