FTC: akár március közepéig is kint maradhat a tábor?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.08. 12:12
null
Márciusig kint maradhat a Fradi-tábor? (Fotó: Szabó Miklós)
Érdekes helyzetet szülhet a Magyar Labdarúgó-szövetség keddi fegyelmi határozata, amelyben az MLSZ három hazai meccsre bezáratta az FTC stadionjában, a Groupama Arénában a B1, B2, B3 és C1 szektorokat. Ez ugyanis azt jelentheti, hogy március közepéig ismét a stadionon kívül ragadhatnak a ferencvárosi szervezett szurkolói csoportok, hiába tértek vissza a DVSC ellen hosszú idő után.

 

A Ferencváros labdarúgócsapata és a vénaszkenneres beléptetés ellen évek óta tiltakozó szurkolói csoportokat tömörítő SZSZJN október végén jelentette be, hogy megállapodtak: a B-szektorok teljes egészébe és a C1 szektorba vénaszkennelés nélkül is be lehet lépni egy új, B-típusú szurkolói kártyával.

Azzal a kártyával viszont csak azokba a szektorokba lehet belépni, márpedig az MLSZ a DVSC elleni meccs után – amelyen 1252 nap után tértek vissza az ultrák –, a találkozón tapasztalt rendezési szabálysértés és rendbontás okán éppen a fent említett lelátórészt záratta be három hazai bajnokira.

Márpedig a Ferencváros ebben az évben már csak egyszer, a Videotonnal játszik otthon, majd február 24-én ugyanott kezd a Honvéd ellen, aztán két héttel később a Balmazújvárossal szembeni hazai meccsel telik le a hárommérkőzéses szektorzár. Vagyis ha az első fokú döntés jogerőre emelkedik, legközelebb március 17-én, a Puskás Akadémia elleni bajnokin engedhetnek be drukkereket a lezárt szektorokba.

SZAVAZÁS

NB I: ön egyetért azzal, hogy az MLSZ hárommillió forintos pénzbüntetéssel, valamint szektorbezárással büntette a Ferencvárost?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Nemzeti Sport Online az MLSZ-büntetés kapcsán megkereste a Ferencvárost azzal a kérdéssel, elképzelhető-e alternatív megoldás, vagy ez a büntetés automatikusan azt is jelenti, hogy a fanatikusoknak kint kell maradniuk, illetve arra is kíváncsiak voltunk, mit tehetnek azok, akik elővételben már megvásárolták a Videoton elleni találkozóra szóló belépőjegyeiket a most lezárt szektorokba (a Vidi ellen telt ház volt várható).

Az FTC válaszul a kedd este kiadott közleményét küldte el, amiben ez áll:

„Az FTC a mai napon felfüggesztette az érintett szektorokba történő jegyértékesítést. A C2, C3, C4, C5, C6, D1, D2, D3 és D4 szektorokba továbbra is megválthatóak a belépők. A bezárt szektorokba már megvásárolt jegyek, bérletek ügyében a jogerős döntés megszületését követően határoz a klub. Az FTC tárgyalás megtartását fogja kérni az MLSZ-től.”

Jelen állás szerint tehát – ha az MLSZ nem változtat az első fokú döntésén – a szervezett szurkolói csoportok a március 17-i, PAFC elleni meccsig ismét a stadionon kívül ragadhatnak. Persze az MLSZ-szankció csak a hazai bajnokikra vonatkozik, így a Paks, a Haladás, a Vasas, majd jövő márciusban a DVTK elleni idegenbeli meccsre elkísérhetik a fanatikusok a csapatukat.

A FERENCVÁROS NB I-ES MECCSEI A SZEKTORLEZÁRÁS IDEJÉN*
16. forduló, november 18., 15.30: Paks–Ferencváros
17. forduló, november 25., 19.30: Haladás–Ferencváros (Tv:M4 Sport)
18. forduló, december 2., 19.30: Ferencváros–Videoton
(Tv:M4 Sport)
19. forduló, december 9., 19.30: Vasas–Ferencváros (Tv:M4 Sport)
20. forduló, február 24.: Ferencváros–Budapest Honvéd**
21. forduló, március 3.: DVTK–Ferencváros
22. forduló, március 10.: Ferencváros–Balmazújváros
23. forduló, március 17.: Ferencváros–Puskás Akadémia***

*Táblázatunkban az összes bajnoki szerepel, vastaggal szedtük a büntetésben érintett hazai meccseket.
**A 20. fordulótól a kezdési időpontokról és a közvetítések rendjéről még nem született döntés.
***Ezt a találkozót már nem érinti a szektorlezárásos büntetés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik