FTC: a támadót kölcsönadhatják; nyilvános Ramírez vételára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.08. 22:08
Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója a Gazdasági rádiónak adott terjedelmes interjújában nyilvánosságra hozta Cristian Ramírez vételárát, valamint elmondta, Ugrai Roland a több játéklehetőség reményében kölcsönben távozhat az együttestől.

Az elöljáró a Sport, Marketing, Gazdaság című műsorban elmondta, az ecuadori balhátvédért 180 ezer eurót (körülbelül 56.5 millió forintot) fizettek a német másodosztályú Fortuna Düsseldorfnak, tehát a vételár meg sem közelíti a dél-amerikai sajtóban felröppent híreket, melyek 707 ezer eurós átigazolási díjról szóltak.Sport, Marketing, Gazdaság című műsorban elmondta, az ecuadori balhátvédért 180 ezer eurót (körülbelül 56.5 millió forintot) fizettek a német másodosztályú Fortuna Düsseldorfnak, tehát a vételár meg sem közelíti a dél-amerikai sajtóban felröppent híreket, melyek 707 ezer eurós átigazolási díjról szóltak.

Orosz Pál elmondta, a legutóbbi idényben 14 bajnoki, két Magyar Kupa- és tíz Ligakupa-mérkőzésen összesen hat gólt szerző Ugrai Rolandot a több játéklehetőség reményében kölcsönadhatják a zöld-fehérek.

Az FTC Zrt. vezérigazgatója azt is elárulta, hogy Máté Csaba másodedző nemrégiben Norvégiában járt, ahol a Fradi egyik kiszemeltjének játékát élőben tekintette meg.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők: Leandro de Almeida (Omonia Ciprus, szabadon igazolható), Cristian Ramírez (ecuadori, Fortuna Düsseldorf – Németország, kölcsön után végleg)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, Nyíregyháza, ?), Csilus Tamás (Lombard),Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár, ?) Simita Gergő (Soroksár, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Csiki Norbert (MTK), Kitl Miklós (KTE), Leandro Martínez (Haladás), Pátkai Máté (Győri ETO)

Távozók: Philipp Bönig (német, szabadon igazolható), Buzsáky Ákos (szabadon igazolható), Vladan Csukics (szerb, szabadon igazolható), Stjepan Kukuruzovic (horvát, FC Vaduz – Svájc*), Jack Tuijp (holland, helmondi kölcsön után FC Volendam – Hollandia)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – Németország)

Távozhatnak:Bosnjak Predrag (szerb-magyar) Tomislav Havojic (horvát, szabadon igazolható), Hidvégi Sándor (Dunaújvárosi kölcsön után szabadon igazolható), Nagy Dániel, Tarczy Pál (szabadon igazolható), Ugrai Roland
* Liechtensteini csapat, de a svájci élvonalban szerepel.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik