FTC: a Dinamo Kijev ukrán legendája lesz az új edző

Vágólapra másolva!
2018.08.21. 16:59
null
Szerhij Rebrov edzőként a harmadik csapatát irányíthatja (Fotó: AFP)
A Nemzeti Sport több forrásból megerősített információi szerint a Ferencváros labdarúgócsapatától távozó Thomas Doll helyét a Dinamo Kijev korábbi trénere (és játékosa), Szerhij Rebrov veszi át.

 

Mint megírtuk, Thomas Doll kedden közös megegyezéssel távozott a posztjáról, és az utódját már szerdán bejelentik a zöld-fehérek.

A csakfoci.hu korábban megírta, hogy Rebrov az egyik legnagyobb esélyes. Értesüléseink szerint a portál információi helytállóak, és valóban az ukrán szakember – aki ráadásul már Budapesten tartózkodik – irányítja majd az FTC-t.

Rebrov később az obozrevatel.com kérdésére válaszolva reagált a ferencvárosi szálra.

A jelenleg 44 esztendős szakvezető játékos-pályafutása során szerepelt a Sahtar Doneckben, a Dinamo Kijevben, a Tottenhamben, a Fenerbahcéban, a West Ham Unitedben és a Rubin Kazanyban is. A 75-szörös ukrán válogatott Rebrov 2014 óta edzősködik, korábban Kádár Tamás trénere is volt a Dinamo Kijevnél. Utóbbinál három évet töltött el a kispadon, ezalatt kétszer nyert bajnokságot és hazai kupát, valamint egyszer az ukrán Szuperkupát is elhódította irányításával a klub.

A 2015–2016-os szezonban a Chelsea, Porto, Maccabi Tel-Aviv és Dinamo Kijev alkotta csoportból másodikként juttatta tovább a kijevieket a Bajnokok Ligájában, a nyolcaddöntőben viszont a Manchester City nagy falatnak bizonyult: a hazai 3–1-es vereség után gól nélküli döntetlenre végeztek Angliában. Egy idénnyel korábban az Európa-ligában még tovább menetelt a gárdával, itt a negyeddöntőben a Fiorentinával szemben maradt alul a Dinamo Kijev (1–1, 0–2).

2017-ben szerződése lejártával távozott, majd nem sokkal később aláírt az al-Ahlihoz. A szaúdi csapatnál egy évet sem dolgozott, idén áprilisban menesztették.

A Nemzeti Sport májusban exkluzív interjút készített Rebrovval, melyet ide kattintva olvashat el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik