A Ferencváros „szétbombázta” az Újpestet - képek, videók

Vágólapra másolva!
2013.03.10. 16:26
null
A hazai szurkolók ezúttal is készültek (Fotó: Havran Zoltán)
Újra derbit rendeztek az NB I-ben: Ferencváros a „stadionbúcsúztatón" fogadta az Újpestet, és 2–1-re legyőzte riválisát. A többet támadó zöld-fehérek az első félidőben Somália bombagóljával vezetést szereztek, de a lila-fehérek Kabát Péter révén a fordulás után egyenlíteni tudtak, és amikor már mindenki azt hitte, döntetlen lesz a vége, jött Vladan Csukics, és hatalmas góllal eldöntötte a mérkőzést.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

Hol vannak már a Wágner Károlyok? – merengtünk el a 212. Ferencváros–Újpest bajnoki mérkőzés előtt. Hogy ki volt a fent nevezett úriember? Nos, Wágner úr az 1922-es Magyar Kupa-döntő megismételt mérkőzésén állt be a csapatba (szó szerint, mert a zöld-fehérek csak 10 emberrel álltak ki a sérülések miatt, a labdarúgót később, már a kezdés után kerítették elő), és ő szerezte a mérkőzés egyetlen találatát.

Bár akadnak fiatal tehetségek a jelenlegi Fradiban is, de Ricardo Moniz csapatában a Jova Levente, Gyömbér Gábor, Józsi György, Böde Dániel tengelyen a légiósok alkotják a felépítményt – és szögezzük le gyorsan, egyre jobb, egyre inkább minőségi és kiegyensúlyozottabb légiósok.

Légiósok akadnak szép számmal Újpesten is – no meg problémahegyek. A Paks elleni hazai 0–6-ot követően lemondott az edző, Jos Daerden, az ultrák egy része még a bajnokság előtt „felmondott", másokat állításuk szerint kutyákkal kergettek el a vereség után a stadion elől, valakik pedig fejfát formázó keresztekre rótták a bajnokin pályára lépő játékosok mezszámát.

A derbire (az örökrangadó kitétel ugyebár az FTC–MTK-nak dukál, de a II. világháború után a két legnépesebb szurkolótáborral rendelkező fővárosi csapat, az anno a belügy által támogatott Újpest és a valaha a kommunisták által üldözött Ferencváros párharca zajlik a legnagyobb érdeklődés mellett) a lila-fehéreket már Marc Leliévre készítette fel, aki volt Daerden előde, majd segítője, immáron pedig utóda.

Telt ház fogadta a csapatokat, 16 ezren foglalnak helyet az Albert-stadionban. Csak a két szurkolótábort elválasztó szektor üres – biztonsági okokból. A Ferencváros szurkolói szép koreográfiával készültek.

A vendégszurkolókat petárdazápor fogadta. Tekintse meg az eseményről készült képeket!

Rengeteg könnygáz „folyt” (Fotó:Veres Viktor) – további fotókért kattintson a képre!
Rengeteg könnygáz „folyt” (Fotó:Veres Viktor) – további fotókért kattintson a képre!
Kovács Nóra népdalénekes adta elő a magyar himnuszt (Fotó: Havran Zoltán)
Kovács Nóra népdalénekes adta elő a magyar himnuszt (Fotó: Havran Zoltán)

A MÉRKŐZÉS

Elkezdődött a találkozó. Az első lehetőségre nem is kellett sokat várni: Vladan Csukicsnak csak egy sikeres csel kellett volna, hogy ziccerbe kerüljön. A következő percben pedig már Kabát Péter szabadrúgását kellett védenie Jova Leventének. Jól indult a meccs!

Olvasóink 76 százaléka Ferencváros-győzelmet vár a mai találkozótól, amiben nagyban közrejátszhat, hogy a hazai csapat az előző fordulóban 3–0-ra győzött Pápán, míg a lila-fehérek 6–0-s vereségbe szaladtak bele a Paks ellen – a Megyeri úton.

Az Újpest az első tíz percben bátran futballozott, többször lesen állította meg a játékvezető a lila-fehér támadásokat, míg a Ferencváros a középpályán próbált fölénybe kerülni.

Óriási volt a harc, lüktető volt az iram – persze, ez alapszinten elvárható volt már a mérkőzés előtt is (Fotó: Havran Zoltán)
Óriási volt a harc, lüktető volt az iram – persze, ez alapszinten elvárható volt már a mérkőzés előtt is (Fotó: Havran Zoltán)

A 12. percben a találkozó legnagyobb helyzetét hagyta ki a Ferencváros, egy bal oldali szabadrúgást követően Balajcza Szabolcs ellegyintett a labda alatt, Csukics pedig három méterről az üres kapu mellé fejelt kiszorított helyzetből.

Az első húsz percben nem lehetett panasz az iramra és a hangulatra sem. A Ferencváros valamelyest fölényben játszott, de gólszerzési lehetőségek nagyjából egyforma számban voltak mindkét oldalon.

A 29. percben Böde Dániel szépen megindult a középpályán, és 22 méterről nem sokkal a jobb alsó sarok mellé lőtt.

Ez történt a meccs előtt:

A vendégek kapusa, Balajcza Szabolcs rengeteget volt munkában (Fotó: Korponai Tamás)
A vendégek kapusa, Balajcza Szabolcs rengeteget volt munkában (Fotó: Korponai Tamás)

A 35. perchez érve egyértelműen kijelenthettük, hogy a Ferencváros akarata érvényesült a pályán – leszámítva természetesen, hogy a zöld-fehér helyzetek kimaradnak. Somália például remek passzt adott Julian Jennernek, aki elvitte a labdát Balajcza mellett, de a kapusában eleső Szélesi Zoltán a földön fejjel hárította a Fradi-játékos gurítását.

Vezet a Ferencváros! Az ezúttal jobbhátvédként fungáló Somália vezette keresztbe a labdát az őt csak szemmel követő újpesti védelem előtt a 41. percben, majd bődületes erővel, ballal, mintegy 20 méterről a kapu jobb felső sarkába bombázott (a labda a lécet érintve vágódott a hálóba). Hatalmas gól volt. 1–0

A 41. percben Somália balja elsült Vasziljevics mellett... (Fotó: Korponai Tamás)
A 41. percben Somália balja elsült Vasziljevics mellett... (Fotó: Korponai Tamás)
...és ünnepelhetett is a Fradi (Fotó: Korponai Tamás)
...és ünnepelhetett is a Fradi (Fotó: Korponai Tamás)

SZÜNET

A szünetben pirotechnikai bemutatót tartott a Ferencváros közönsége. A stadion újra füstbe borult, szép kompozíció volt – biztos, sokba került. És valószínűleg sokba fog kerülni a Ferencvárosnak is...

Elkezdődött a 2. félidő.

Egyenlített az Újpest! Iandoli húzta meg a bal oldalon, majd Somáliát lehagyva középre lőtte a labdát, az érkező Kabát Péter pedig az 51. percben közelről, bevetődve egyenlített. 1–1


A füsttől alig lehetett látni a második félidő kezdésekor (Fotó: Korponai Tamás)
A füsttől alig lehetett látni a második félidő kezdésekor (Fotó: Korponai Tamás)

A gól megzavarta a Fradit, öt perccel később ugyanis Jova Leventének hatalmasat kellett védenie, hogy ne kerüljön előnybe az Újpest. Egy vendégszabadrúgásnál érthetetlenül helyezkedtek a hazai védők, így Dusan Vasziljevics szabadon fejelhetett tíz méterről. Jova a helyén volt.

Azért rendezte sorait a Ferencváros, ezt bizonyítja, hogy újabb hatalmas helyzetet hagyott ki a hazai csapat. Ezúttal a korábban harci sebesülést szerző Gyömbér Gábor fejelhetett közelről a 66. percben – de csak a lécet találta telibe.

Kabát agilis volt, itt is helyzetbe került, de ebből a lehetőségből nem lett gól (Fotó: Havran Zoltán)
Kabát agilis volt, itt is helyzetbe került, de ebből a lehetőségből nem lett gól (Fotó: Havran Zoltán)

Na, egy kis botrány azért „kell": tíz perc volt hátra a mérkőzésből, amikor egy újpesti szögletnél egy petárda robbant Kabát Péter mellett, az újpesti csatár nem kicsit rémült meg.

Az utolsó negyedórára Leonardót is pályára küldte Ricardo Moniz, a Ferencváros mestere. A korábbi brazil U20-as válogatott játékos remekül lépett be a játékba, két Fradi-helyzet kialakításában is főszerepet vállalt. Az elsőnél Böde elöl mentettek az utolsó pillanatban az újpestiek, a második lehetőségnél pedig fél pályán keresztül vezethette a labdát, majd a kapu fölé lőtt.

Úgy tűnt, döntetlen lesz a derbi végeredménye, de egy újabb bombagól eldöntötte a három pont sorsát!

A ráadás harmadik percében Sváb beadása után a meccsen egyébként jól futballozó Iandoli középre, Vladan Csukicshoz fejelte a labdát, a középpályás pedig nem sokat vacakolt, jobbal 19 méterről a bal felsőbe bombázott. 2–1

A ferencvárosi játékosok boldogan mentek ki a közönséghez a meccs után (Fotó: Korponai Tamás)
A ferencvárosi játékosok boldogan mentek ki a közönséghez a meccs után (Fotó: Korponai Tamás)

VÉGE!

Összegzés: Az első húsz perc kiegyenlített játéka után a Ferencváros került fölénybe, s az első félidő hajrájában megérdemelten szerezte meg a vezetést. A szünet utáni első negyedóra az Újpesté volt, ennek is köszönhető Kabát Péter egyenlítő találata. A találkozó hajrájában a ferencvárosiaknak volt több lehetőségük, a meddő fölény pedig számukra a legjobbkor, a 93. percben érett góllá.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

LABDARÚGÓ NB I
19. FORDULÓ

FERENCVÁROS–ÚJPEST FC 2–1
(Somália 41., Csukics 93., ill. Kabát 51.)

NB I, 19. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
IdőpontMérkőzésJátékvezető
Március 8., péntek MVM Paks–Bp. Honvéd 0–3 Iványi Zoltán
Kaposvár–KTE-Phoenix Mecano 2–3 Kassai Viktor
Március 9., szombat Diósgyőr–Haladás 1–1
Andó-Szabó Sándor
Eger–Videoton 0–4 Szilasi Szabolcs
MTK–Lombard Pápa 2–0
Berger József
Győri ETO–Siófok 2–1 Radványi Ádám
Március 10., vasárnap Ferencváros–Újpest 2–1

Solymosi Péter

DVSC-Teva–Pécsi MFC 4–1 Németh Ádám

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 19 13 5 1 39–17 +22 44
2. MTK Budapest 19 10 5 4 31–20 +11 35
3. DVSC-Teva 19 10 2 7 28–19 +9 32
4. Videoton FC 19 9 5 5 29–15 +14 32
5. Ferencváros 19 8 7 4 31–24 +7 31
6. Budapest Honvéd 19 8 4 7 30–29 +1 28
7. Diósgyőri VTK 19 7 7 5 19–20 –1 28
8. MVM Paks 19 6 8 5 30–22 +8 26
9. Haladás 19 6 7 6 25–20 +5 25
10. KTE-Phoenix Mecano 19 6 6 7 24–28 –4 24
11. Kaposvári Rákóczi 19 6 5 8 20–25 –5 23
12. Újpest FC 19 5 7 7 26–30 –4 22
13. Pécsi MFC 19 5 7 7 20–26 –6 22
14. Lombard Pápa FC 19 5 5 9 16–30 –14 20
15. Egri FC 19 2 5 12 15–35 –20 11
16. Siófok 19 2 3 14 17–40 –23 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik