Ferencváros: klubot vált a védő, távozó támadók

Vágólapra másolva!
2018.06.03. 11:17
null
Könnyen lehet, hogy Batik (7) mellett Pedroso (5) és Paintsil (28) is a Balmazújváros ellen játszott utoljára a Fradiban (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a nyáron biztosan elhagyja a Ferencváros labdarúgócsapatát Batik Bence, aki iránt több NB I-es klub is érdeklődött, továbbá a védő mellett több támadó is távozhat.

 

Információink szerint Batik Bence szombaton, a Balmazújváros ellen játszotta az utolsó mérkőzését az ezüstérmes Ferencváros színeiben. A transfermarkt.de adatai alapján június végén lejár a szerződése, újabbat pedig nem kötött. A védő 2012-ben igazolt Szegedről a Fradiba, de egy évet töltött kölcsönben az MTK-nál is, két bajnoki szezont pedig nagyon súlyos sérülés miatt ki kellett hagynia. Az NB I-be ebben az idényben tért vissza, 13 mérkőzésen lépett pályára.

„Bence szeretett volna maradni, de nem született egyezség a klubbal, így távozik. Külföldről és Magyarországról is van iránta érdeklődés, még nem dőlt el, hol folytatja” – erősítette meg értesülésünket a védő menedzsere, Fülöp Ferenc.

Úgy tudjuk, hogy az NB I-ből a Paksi FC és az MTK is érdeklődött a 24 éves futballista iránt, a játékosügynök azonban nem kívánt csapatnevekről beszélni.

A védelemből Batik és a Kaiserslauternhez távozó Janek Sternberg mellett Marcos Pedroso is elhagyja a Ferencvárost, hiszen ő a brazil Figueirense kölcsönjátékosaként szerepelt Magyarországon és nem vásárolják ki a szerződéséből, másik balhátvédet keresnek a helyére.

Ugyanakkor a támadósorban és a középpályán szintén több változás várható a zöld-fehéreknél. Thomas Doll a szombati meccs után az NSO-nak elmondta, Hajnal Tamás valószínűleg nem folytatja a pályafutását, míg Gera Zoltán még nem döntött. A ghánai Joseph Paintsilről pedig köztudomású, hogy lejár a kölcsönszerződése – kérdéses, a Fradinak van-e, lesz-e lehetősége a végleges szerződtetésére.

Információink szerint a csatársorból elmegy a tavaly nyáron Bulgáriából igazolt portugál támadó, Rui Pedro, aki a 8. forduló, vagyis tavaly szeptember óta egyszer sem játszott és nem tervez vele a szakmai stáb. Ugyanez a helyzet Priskin Tamással, aki tavasszal csak három bajnokin szerepelt. Amadou Moutarival kapcsolatban az osztrák sajtó számolt be korábban az Austria Wien érdeklődéséről, de vele számol a szakmai stáb, így érte alighanem jelentősebb átigazolási díjat kellene fizetni.

Ami az érkezési oldalt illeti, mint már jeleztük, több külföldi kiszemeltje is van a Fradinak, ám egyelőre kérdés, hogy közülük kap-e valaki szerződést az Üllői úton.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Geferson (brazil, CSZKA Szófia – Bulgária), IvanGoranov (bolgár, Levszki Szófia – Bulgária), Abraham Frimpong (ghánai, Crvena zvezda)
Távozók: Batik Bence (szabadon igazolható), Janek Sternberg (német, Kaiserslautern – Németország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Joseph Paintsil (ghánai, Tema Youth – Ghána, ?), Marcos Pedroso (Figueirense – Brazília)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Amadou Moutari (nigeri, Austria Wien – Ausztria), Hajnal Tamás (visszavonul?), Priskin Tamás, Rui Pedro (portugál)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik