Ferencváros: Hidvégi Sándor érkezhet az MTK-ból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.08. 12:12
null
Somáliának (jobbra) a jövőben már nem kell tartania Hidvégitől (4), a következő szezonban egy csapatban játszanak majd <br />(Fotó: Korponai Tamás, archív)
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint az MTK-tól távozó Hidvégi Sándor a Ferencvárosban folytathatja a pályafutását.

Múlt héten Hidvégi Sándor egyik menedzsere, Kövesdi Viktor nyilatkozott arról az NSO-nak, hogy a balhátvéd szinte biztosan nem marad az MTK-nál, külföldről és itthonról is vannak megkeresései.

TUYP KEDDEN ÍRHAT ALÁ

Mint arról a Nemzeti Sport Hollandiából származó információk alapján elsőként beszámolt, a holland Jack Tuypot szerződteti a Ferencváros. A csatár péntek este meg is érkezett Budapestre. Az észak-holland regionális televíziónak pedig már arról beszélt, hogy kedden írhatja alá a szerződését.

További részleteket itt olvashat!

A 30 éves Hidvégi 2012-ben tért vissza Zalaegerszegről az MTK-hoz, de lejárt a szerződése, így szabadon igazolható. Ma már el is köszönt a kék-fehérektől, és a Nemzeti Sport Online értesülései szerint legközelebb a Ferencvárosnál fog edzésre jelentkezni, sőt hamarosan szerződést is köt a csapattal.

A Fradi választása nem meglepő, hiszen Sváb Dániel valószínűsíthető távozását (lejárt a szerződése, Cottbusban készül) követően a csapatnak szüksége lesz egy bal oldali védőre, ráadásul Hidvégi kifejezetten jól játszott a két csapat őszi bajnokiján, gólt is szerzett a találkozón, melyet 4–2-re megnyert az MTK, vagyis Ricardo Moniz, a zöld-fehérek vezetőedzője is tisztában lehet a képességeivel.

Hidvégi gólja a Ferencváros ellen 4:35-től látható

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Busai Attila (Szolnok, kölcsönből vissza), Grúz Tamás (Szolnok, kölcsönből vissza), Kurucz Péter (Siófok), Arsenio Valpoort (holland, Heerenveen – Hollandia), Zsivóczky Norbert (Szigetszentmiklós, kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Stanley Aborah (belga-ghánai, ?), Júnior Fell (brazil, ?), Juha Hakola(finn, ?), Martin Klein (cseh,?), Quenten Martinus (holland, Emmen – Hollandia), Máté János (siófoki kölcsön után Haladás?), Orosz Márk (Lombard Pápa), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza), Marko Ranilovic (szlovén, Kaposvár?), Sváb Dániel (Energie Cottbus – Németország ?)
Kiszemeltek: Elek Róbert (szabadon igazolható, próbajáték), Jean Carlos Dondé (brazil, szabadon igazolható, próbajáték), Hidvégi Sándor (MTK), Mirza Halilagic (bosnyák, FK Radnicki Lukavac – Bosznia Hercegovina, próbajáték), Nagy Dominik (Pécsi MFC, próbajáték), Adin Jahic (bosnyák, OFK Gradina – Bosznia-Hercegovina, próbajáték), Nagy Ádám (szabadon igazolható, próbajáték), Jack Tuyp (holland, szabadon igazolható, legutóbb Volendam – Hollandia)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik