Az Eger legyőzésével először döntős a Fradi a Ligakupában

Vágólapra másolva!
2013.03.23. 17:53
null
Gólja után Milan Perics nyakát kis híján kitörték a társak (Fotó: Fuszek Gábor)
A labdarúgó Ligakupa elődöntőjében a Ferencváros hazai pályán, Milan Perics góljával 1–0-ra legyőzte az Egert, így kettős győzelemmel, 4–1-es összesítéssel – története során először – bejutott a fináléba.

A márciusi havazás és a válogatott mérkőzései miatti háromhetes bajnoki szünetben a Ligakupa-elődöntők jelentik a tétmérkőzést a magyar klubfutballban. A Ferencváros szerdán hátrányból fordítva nyert 3–1-re Vácon az Egri FC ellen, s a visszavágó egyértelmű esélyesének számított.

REAKCIÓK
Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője: – Fontos volt számunkra, hogy ne kapjunk gólt. Megérdemelten jutottunk a döntőbe, de a mutatott játékkal elégedetlen vagyok, az ellenfél tizenhatosánál sokkal kreatívabb futballt várok a csapattól.

Mészáros Ferenc, az Egri FC vezetőedzője: – Az első félidőben passzívan futballoztunk a két szélen, a folytatásban ezen változtattunk. Egyre jobbak vagyunk, de korántsem olyan profik, mint a Ferencváros külföldi labdarúgói.

A válogatott mérkőzések következtében a Ferencváros keretéből négyen hiányoznak: Böde Dániel a Románia, illetve a keddi, Törökország elleni világbajnoki selejtezőkre készült és készül, Batik Bence és Jova Levente az U21-es válogatottal edzett a héten Telkiben, míg Muhamed Besic a bosnyák válogatottal a Görögország elleni vb-kvalifikációs erőpróbára kapott meghívót.

A Ferencváros a papírformának megfelelően többet birtokolta a labdát, az első negyedórában szinte csak az egriek térfelén volt a labda. A találkozó első említésre méltó eseménye Vladan Csukics nevéhez fűződött, de a szerb középpályás ezúttal a kapu helyett Jaszmin Mecinovics arcát találta el – könyökkel, „csak” sárgát érően. Csukics röviddel ezután futballtudásából is ízelítőt adott, s remekül hozta helyzetbe Milan Pericset, aki már az átvétellel lerázta magáról védőjét, hogy aztán középről Darko Brljak kapujába bombázhasson. A szerb december óta először volt ismét eredményes klubjában tétmérkőzésen. 1–0

Mint ismert, az 1974-ben átadott Albert Flórián Stadiontól ezzel a találkozóval búcsúztak hivatalosan, a kolozsvári CFR elleni barátságos találkozó előtt a fradisták, de az első félidő hátralévő percei nem sikeredtek igazán emlékezetesre. A zöld-fehérek a Ricardo Moniztól megszokott módon járatták a labdát, helyzeteket viszont elvétve tudtak kidolgozni.

Az Eger játékosain nem látszott igazán az az elszántság, amivel például a Győri ETO-t kiejtették a negyeddöntőben. Egyetlen nagy lehetőségüket az első félidőben les miatt megállította Becséri Dániel játékvezető.

A fordulás után a helyzetek helyett a szabálytalanságok száma nőtt a válogatott meccsek zuhatagában egy kis hazai klubfutballra vágyók legnagyobb bánatára. A Fradiban épp ezen a meccsen először kezdőként lehetőséget kapó, s nem mellesleg elegáns, szép cselekkel fűszerezett futballt nyújtó Leonardo például csúnyán összekapott az egri Vladimir Buaccsal, olyannyira, hogy Ricardo Moniz nem sokkal később jobbnak látta lecserélni a brazilt – bár az indok, lehet, más volt. A holland szakvezető egyébként majd' fél órát adott ezúttal a 17 éves Csilus Tamásnak, aki pályára lépését követően néhány labdaszerzés és jó passz mellett egy szépre sikerült csellel is észrevétette magát.

A hajrában Sváb Dániel távoli lövését Brljak még bravúrral védte, majd az egri Buacs óriási helyzetben a ferencvárosi kapu mellé gurított, így nem sikerült elrontania a Fradi „búcsúbuliját” szeretett otthonától.

A Ligakupa hatéves történetében a Ferencváros először játszhat a fináléban, ahol a Videoton vagy a Pécsi MFC lesz majd az ellenfele. Az egrieknek pedig azok után, hogy a Győri ETO-t sikeresen kiejtették, marad az NB I.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

LIGAKUPA, ELŐDÖNTŐ
Ferencváros–Eger 1–0
(1–0)
Budapest,
Albert Flórián Stadion. Vezette: Becséri D.
FTC:
Ranilovic – Somália, Klein, Gyömbér, Sváb – Csukics (Csilus, 61.), Józsi (Jovanovic, a szünetben) – Jenner, Leonardo (Hakola, 61.), Orosz M. – Perics
Eger: Brljak – Balog Zs., Pavicsevics, Mecinovics, Vidovics – Albert (Horváth Z., 74.), Buacs, Preklet, Koós – Palásthy N. (Németh N., a szünetben), Szabó B. (Zvara D., 83.).
Gólszerző: Perics (16.)
Továbbjutott: a Ferencváros, 4–1-es összesítéssel.

PERCRŐL PERCRE

92. perc: Véget ért a mérkőzés! A Fradi története során először bejutott a Ligakupa döntőjébe, az Eger pedig szép menetelés után búcsúzott a sorozattól.
92. perc:
Somália lőtt középről húsz méterről laposan, Brljak kezébe.
91. perc:
Jenner visszafejelt labdáját Perics próbálta meg kapura lőni, az egyik védő szögletre blokkolt.
90. perc:
Orosz ballal tizenhét méterről a kapu fölé lőtt egy ígéretes szabadrúgást.
88. perc:
Óriási helyzetet hagyott ki az Eger! Buacs szép kényszerítő után a tizenhatoson belül találta magát a ferencvárosi kapuval szemben, de a jobb kapufa mellé gurított.
87. perc:
Sváb lőtt huszonhat méterről ballal, Brljak bravúrral védett a léc alól.
86. perc:
Marko Vidovics ballal huszonöt méterről jócskán a kapu fölé lőtt szabadrúgásból.

83. perc: Zvara Dávid váltotta Szabó Bencét az Egernél.
82. perc:
Csilus hajolt kissé mélyre, Horváth labda felé mozduló lába pedig pont fejbe találta.
77. perc:
Preklet csatlakozott a jobb oldalon a támadáshoz, majdnem harminc méterről a kapu fölé lőtt.
76. perc:
Orosz kocoghatott balról a tizenhatoson belülre zavartalanul, jobbal lőtt, de Brljak megfogta a jobb alsóra tartó labdát.
74. perc: Csere a vendégeknél: Albert Ádámot Horváth Zoltán váltotta.
71. perc:
Gyors hazai kontránál Jenner jobbról laposan tálalt középre, ahol Brljak kivetődött a labdára, mielőtt Perics beleérhetett volna.
64. perc:Balog Zsolt lerántotta Somáliát – sárga lap.
61. perc: Ricardo Moniz lehozza a talán kissé túlságosan is felpörgött Leonardót, valamint Csukicsot. Helyükre Juha Hakola és a fiatal Csilus Tamás állt be.
60. perc:Jovanovic kapott sárgát, a megítélt szabadrúgást Németh Norbert húsz méterről a sorfalba lőtte.
58. perc: Kissé elszabadultak az indulatok! Leonardót rángatta meg Vladimir Buacs, a brazilnak ez annyira nem tetszett, hogy feldöntötte ellenfelét, és hevesen kiabált az arcába. Becséri mindkettejüknek sárgát adott, majd a felek kézfogással zárták le az esetet.
54. perc:
Gyömbér Gábor csípte el a jobb oldalon a labdát egy szöglet után, egyből középre adott, ahol a cseh Martin Klein fejelt jócskán a kapu fölé.
53. perc:
Szép hazai támadást követően Leonardo akár lőhetett is volna, de balról inkább Pericshez akart passzolni, de a szerbnek nem volt jó a labda.
52. perc: Preklet Csaba sárga lapot érően buktatta a lendületből érkező Oroszt.
49. perc:
Jenner jobb oldali beadását lehúzta Brljak. Még ebben a percben Somália a bal oldalon ment el, az alapvonal előtt a kapu fölé lőtt. A brazil Jovanovic beállásával már nem jobbhátvédet játszott.
46. perc: Cserélt mindkét csapat a szünetben: a Fradinál Józsi Györgyöt Aleksandar Jovanovic, az Egernél Palásthyt Németh Norbert váltotta.
46. perc: Elindult a második félidő! Az Eger kezdett!

45. perc: Véget ért az első játékrész! A Ferencváros magabiztosan vezet, az Eger játékosain nem látszik, hogy bíznának a továbbjutásban.
44. perc:
Csukics lövésre szánta el magát ballal 16 méterről, mivel senki nem támadta, a gyengécske löket a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.
41. perc:
Leonardo ballal tizennyolc méterről lőtt középre, Brljak csak kiütni tudta a labdát, megfogni nem.
39. perc:
A korábban Újpest futballozó Szabó Bence szép cselekkel tört be középen, majd amikor a védők kiléptek rá, Palásthyhoz passzolt, aki laposan gyengén kapura lőtt, de les miatt már fújt Becséri Dániel játékvezető.
38. perc:Csedomir Pavicsevics buktatta Leonardót, kapott ezért egy sárgát.
Az Albert Flórián Stadiont hivatalosan ez a mérkőzés búcsúztatja, vasárnap azért még a kolozsvári CFR is pályára lép a zöld-fehérek ellen.

31. perc:
Orosz Márk száguldott el a bal oldalvonal mellet, ballal a kapu elé tekert, ahol Jenner fejjel nem találta el a kaput.
Az Eger nem nagyon tudott mit kezdeni a Ferencváros határozott letámadásával az első félórában.
19. perc: Leonardo kapott a tizenhatos bal oldalán labdát, amit a hosszún érkező Perics felé ívelt, de az átadás kissé magas volt, illetve a szerb támadó lesen is volt.
Összesítésben ezzel már 4–1-re vezet a Ferencváros.
Perics legutóbb december 5-én volt eredményes a Fradiban, akkor az MTK ellen, szintén Ligakupa-meccsen volt eredményes.

16. perc: Vezet a Fradi! Csukics remek labdát adott középen Pericsnek, aki az átvétellel le is rázta magáról védőjét, s jobbal 12 méterről a kapu közepébe bombázott. Brljaknak esélye sem volt. 1–0
15. perc:
Palásthy indult a jobb oldalon, Sváb Dániel szépen előzte meg, az egri lerántotta a balbekket, így szabadrúgás következett kifelé.
13. perc:
Csukics lőtt távolról Brljak kezébe.
13. perc:
Palásthy Norbert Szabó Bencével játszott össze szépen, de a hátra érkező Jenner szerelt.
11. perc:
Leonardo bátran kezd: tizenhét méterről ballal lőtt nem sokkal a bal alsó mellé.
11. perc:
Milan Perics huszonöt méterről a sorfalba rúgott egy szabadrúgást.
8. perc: Vladan Csukics bal könyökével arcon ütötte Jaszmin Mecinovicsot, de a ferencvárosi középpályás megúszta sárga lappal.
5. perc:
Julian Jenner könnyed cselekkel tört be jobbról a tizenhatos felé, ballal lőtt, a labda ugyan megpattant, de nem okozott gondot Darko Brljak kapusnak.
A Ferencvárosban először kap lehetőséget kezdőként a télen igazolt, az Újpest elleni bajnokin debütáló Leonardo.
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Ferencváros indította útjára a labdát!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik