A Fradi szinte már készülhet a Ligakupa döntőjére

Vágólapra másolva!
2013.03.20. 17:54
null
Somalia olykor ellenállhatatlanul iramodott meg (Fotó: Fuszek Gábor)
A labdarúgó Ligakupa elődöntőjének első felvonásán az Egri FC Vácon fogadta a Ferencvárost. A vendégek egy rövid időszakot leszámítva végig jobbak voltak, biztosan nyertek 3–1-re.

A Ferencváros szakmai stábja nem számíthatott két alapemberére, Böde Dánielre és Jova Leventére. A támadó a válogatott kerettel készült a pénteki, Románia és a jövő hét keddi, Törökország elleni világbajnoki selejtezőre, míg a kapusnak az U21-es válogatottnál volt jelenése.

A meccs előtt Ricardo Moniz arról beszélt, hogy nem szeretné, ha a csapata átesne a ló másik oldalára az Újpest elleni győzelem után. Figyelmeztetett arra, hogy legutóbb a szép győzelem után nagyon rossz meccset játszottak Pápán. A Ferencvárosnál fontosnak tartják a Ligakupát, és meg is akarják nyerni. Moniz kifejtette, hogy nagyon tisztelik az Egert, és hogy nem feledhetik, amikor ősszel 2–0-ról egyenlítettek ellenük.

Rögtön a mérkőzés elején a Ferencváros szinte rárontott az Egerre. Tíz perc alatt mindössze egyszer jutott el a „vendégek" kapujáig az Eger, de abban sem volt sok köszönet. A Ferencváros azonban elsősorban a meglehetősen aktív Orosz révén többször is kiválóan húzta meg a bal oldalon a labdát, veszélyes beadásait azonban nem sikerült jól megjátszani. Bár a pálya szinte felborult, azért igazán nagy gólhelyzete a Fradinak sem volt ezekben a percekben.

Az első negyedóra élénk játéka után leült a találkozó. Most már az Eger is bárabban támadt, és a 22. percben Szabó Bence 9 méteres, bal sarokra tartó lövését ütötte ki Raniloviic, majd a szöglet után vezetést szerzett az Eger!

A 23. percben a jobb oldalról érkezett a szöglet, Mecinovics 7 méterről kapura fejelt. A gólvonalon álló Sváb kivágta a labdát, de egy kicsit elkésett, mert addigra a labda átjutott a gólvonalon. 1–0. A ferencvárosiak egy kicsit vitatták, hogy tényleg bent volt-e, de a bíró – jogosan – megadta a gólt.

Az egriek vezető gólja után a Ferencváros megzavarodott, hosszú percekig nem talált magára, az érthetően fellelkesült hazaiak pedig akár újra betalálhattak volna. Történt ugyanis, hogy a 27. percben Szabó fejelte középre a labdát, Németh továbbcsúsztatta, az egyedül érkező Koós pedig ajtó-ablak-helyzetben, 5 méterről fölé vágta a labdát. Az első félóra úgy ért véget, hogy az Eger uralta a meccset.

Aztán nem is olyan soká, két perc alatt minden megváltozott. A lassan lábra kapó Ferencváros a 35. percben gyönyörű góllal egyenlített. Aborah szerzett labdát a félpályánál, a bal oldalon meglóduló Oroszt indította, aki kiválóan ívelt középre, és az érkező Jenner teljesen egyedül, 5 méterről nagy erővel fejelt a léc alá. 1–1.

Orosz Márk megérdemelte, hogy a sokadik jó beadását valaki gólra váltsa. És miközben az egriek talán még azon tanakodtak, hogyan is történhetett meg ez a csúfság, máris vezetett a Fradi.

A 37. percben Perics szerzett harcosan labdát a tizenhatoson belül a bizonytalankodó Pavicsevicstól, középre tálalt, ahol érkezett Aborah, aki kicsavart mozdulattal, 7 méterről, jobbal, belsővel a bal sarokba továbbította a labdát. 1–2.

A félidőből hátralévő percekben kiegyenlített lett a küzdelem, de a Ferencváros magabiztosan tartotta egygólos előnyét.

MÁSODIK FÉLIDŐ

A második félidőben az Eger többet támadott, Németh Norbert két lövéssel is veszélyeztetett. A meddő mezőnyjátékot Csukics unta meg, aki az 54. percben mindenkit lerázott magáról, így jutott el az Eger kapujának közelébe, majd 23 méterről, nagy erővel, jobbal lövésre szánta el magát, és mivel a középre tartó, bombaerős lövés mintha kissé megcsúszott volna az egyik védőn, ez becsapta Sztankót, aki mellé nyúlt, a labda pedig a hálóban kötött ki. 1–3.

A Ferencváros támadásban maradt, mégis majdnem az Eger szerzett gólt. A 70. percben ugyanis Csukics húzta el Albert lábát a tizenhatoson belül. A tizenegyest Németh Norbert a bal sarokra lőtte, de Ranilovic remek vetődéssel kiütötte a labdát.

A kihagyott tizenegyes után erősen küzdött az Eger a hátrány csökkentéséért, de az igazán hatékony támadójátékkal adósok maradtak. A meccsből hátralévő időben a Ferencváros taktikusan annyit adott ki, amennyi feltétlenül szükséges volt, de nem engedte magára az Egert.

A Ferencváros 3–1-re nyert, és nem tűnik merész kijelentésnek, hogy ezzel szint már bent is van a Ligakupa döntőjében, hacsak nem történik valami földrengésszerű az Üllői úton. Egy biztos, a szombati visszavágó lesz az utolsó tétmeccs a régi stadionban.


MESTERMÉRLEG:

Ricardo Moniz (FTC): „Nagyon fontos volt az egyenlítő gólunk, ez fordulópontot jelentett, de 3–1 után jó lett volna a negyedik gólt is belőni, mert akkor biztossá válhatott volna a továbbjutás. Rengeteget számított, hogy Ranilovic kifogta a tizenegyest. A visszavágót sem vehetjük félvállról, hiszen még nem jutottunk be a döntőbe, márpedig ez a célunk.”

Mészáros Ferenc (Eger): „A durva egyéni hibákat egyelőre még nem bírja el a csapatunk. A Fradi az első két helyzetét belőtte. Mi jól felkészültünk, de a futball könyörtelenül bünteti a nagy hibákat. Ettől azonban még optimisták maradunk, hiszen a futballban mindig van esély a visszavágón is.”

PERCRŐL PERCRE


90+2. perc: Vége a mérkőzésnek, elegendőnek tűnik a kétgólos előny a visszavágó előtt. 1–3.
90+1. perc: Perics kapott sárga lapot, mert eljátszotta, hogy szabálytalankodtak vele, ráadásul reklamált is...
89. perc: Vidovics
magához tért, és csúnyán rácsúszott Jovanovic lábára. Ha már...
88. perc: Vidovics
maradt a földön, miután ütközött Jovanovccsal. Nem történt szabálytalanság, de némi ápolásra azonban szükség volt.
77. perc:
Orosz lövése megpattant Prekleten, Sztankó azonban szépen védett.
72. perc:Preklet Csaba állt be Koós helyett az Egerbe.
70. perc: Tizenegyeshez jutott az Eger! Csukics húzta el Albert lábát. A tizenegyest Németh Norbert a bal sarokra lőtte, de Ranilovic remek vetődéssel kiütötte a labdát.
67. perc: Horváth Zoltán
helyett Palásthy Norbert az Egerben.
66. perc: Jovanovic
tálalt a középen egyedül érkező Csukics elé, aki 18 méterről pattogós lövést küldött kapura, de Sztankó szépen védett.
61. perc: Megint cserélt a Ferencváros, Jenner helyett Jovanovic. Az Eger is váltott, Szabó Bence helyett Farkas Ádám lépett pályára.
60. perc:
Leonardo húzogatott a tizenhatos előterében, felvágták. A szabadrúgásból Csukics a sorfalba lőtt.
57. perc: Aborah helyett Leonardo a Fradiban.
54. perc: Távoli góllal vezet kettővel a Fradi! Csukics rázott le mindenkit, majd 23 méterről, nagy erővel lövésre szánta el magát, jobbal, és mivel a középre tartó, bombaerős lövés mintha kissé megcsúszott volna az egyik védőn, ez becsapta Sztankót, aki mellé nyúlt, a labda pedig a hálóban kötött ki. 1–3.
53. perc:
Megint Németh veszélyeztetett. Ezúttal lőtt, de most i mellé.
52. perc: Németh Norbert
vette észre, hogy Ranilovic kissé kint áll a kapuból, de az ívelés mellé szállt.
47. perc: Aborah
alakított ki magának helyzetet a kapu előterében, majd ballal a jobb sarkot vette célba, de kicsivel mellé lőtt.
46. perc: Elkezdődött a második félidő.
45. perc: Vége az első félidőnek.
37. perc: Máris vezet a Ferencváros!Perics szerzett harcosan labdát a tizenhatoson belül, középre tálalt, ahonnan az érkező Aborah kicsavart mozdulattal, 7 méterről, jobbal, belsővel a bal sarokba továbbította a labdát. 1–2.
35. perc: Gyönyörű góllal egyenlített a Ferencváros. Aborah szerzett labdát a félpályánál, a bal oldalon meglóduló Oroszt indította, aki kiválóan ívelt középre, és az érkező Jenner teljesen egyedül, 5 méterről nagy erővel fejelt a léc alá. 1–1.
33. perc:
Jobb oldali szöglet után Perics csúsztatott, de jócskán kapu mellé. Gyömbér még elérhette volna a labdát a kapu torkában, de kicsivel lemaradt róla.
27. perc:
Támadásban maradt az Eger. Szabó fejelte középre a labdát, Németh tovább csúsztatta, az egyedül érkező Koós pedig ajtó-ablak-helyzetben, 5 méterről fölé vágta a labdát.
24. perc: Horváth kapott sárga lapot, mert felrúgta Kleint.
23. perc: Váratlanul vezetést szerzett az Eger! Jobb oldalról érkezett a szöglet, Mecinovics 7 méterről kapura fejelt. A gólvonalon álló Sváb kivágta a labdát, de egy kicsit elkésett, mert addigra a labda átjutott a gólvonalon. 1–0.
22. perc: Szabó Bence
9 méteres, bal sarokra tartó lövését ütötte szögletre Ranilovic.
18. perc: Németh Norbert
vágta fel csúnyán Somáliát a félpályánál, de figyelmeztetéssel megúszta.
13. perc: Orosz
adott be balról, a felpattanó labdát Jenner fejelte a rövid sarok irányába, de igazán már nem tudott erőt is adni a fejesbe, Sztankó védett.
11. perc:
Először jutott el a Fradi kapujához az Eger. Balog indult meg a jobb oldalon, majd a tizenhatoson belül mellette érkező Horváth elé tálalt, de az egri játékos lövésig sem jutott.
9. perc: Aborah
játszott Csukicshoz, aki 20 méterről nagy erővel lőtt kapura, de egy védőben elakadt a bombája.
7. perc: Aborah
szerzett harcosan labdát a tizenhatos előterében, kapura is fordult, 17 méterről lőtt is, de Szankó biztosan védett.
3. perc: Jenner
jobb oldali beadására csapott le Orosz a tizenhatoson belül, majd visszagurított, és Csukics 18 méterről fölé vágta a labdát.
2. perc:
Veszélyes támadással indított a Ferencváros, de Orosz beadásáról lemaradt Perics.
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés.

LABDARÚGÓ LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
EGRI FC–FERENCVÁROS 1–3 (1–2)
Vác. V:
Szabó Zs. (Kispál, Márkus).
EGER:
Sztankó – Balog Zs., Mecinovics, Cs. Pavicsevics, Vidovics – Albert Á., Koós, Buac Szabó B. – Horváth Z., Németh N.
FTC: Ranilovic – Somália, Klein, Gyömbér, Sváb – Aborah, Józsi – Orosz, Csukics, Jenner – Perics
Gólszerző: Mecinovics (23.), ill. Jenner (35.), Aborah (37.), Csukics (54.)

KÉSŐBB

CSÜTÖRTÖK
Videoton–Pécsi MFC 17.15. V: Iványi Z. (Berettyán, Varga II G.)

VISSZAVÁGÓ
SZOMBAT

Ferencváros–Eger 18. V: Becséri D. (Viszokai, Szalai D.)
VASÁRNAP
Pécsi MFC–Videoton 18. V: Erdős (Szpisják, Medovarszki J.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik