Ferencváros: Buzsáky Ákos is Moniz csapatával készül

Vágólapra másolva!
2013.08.07. 09:57
null
Buzsáky Ákos Angliából igazolhat haza (Fotó: Reuters)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a héten a Ferencváros labdarúgócsapatával edz a hússzoros magyar válogatott középpályás, Buzsáky Ákos. A legutóbb az osztrák Rapid Wienben szereplő brazil Gerson is a zöld-fehérekhez szerződhet.

A nyár elején szóba került a neve Győri ETO-nál, majd júniusban már arról nyilatkozott Buzsáky Ákos a Nemzeti Sportnak, hogy visszatér Angliába, de még nem, tudja, hol folytatja a pályafutását.

Gerson a Rapid Wienben játszott legutóbb, ősszel 
a Ferencvárosban folytathatja (Fotó: Action Images, archív)
Gerson a Rapid Wienben játszott legutóbb, ősszel a Ferencvárosban folytathatja (Fotó: Action Images, archív)

Azóta eltelt több mint egy hónap, és jelen állás szerint az sem zárható ki, hogy a Buzsáky mégiscsak itthon játszik az őszi szezonban. A Nemzeti Sport értesülései szerint ugyanis hétfőtől a Ferencvárossal készül a 31 éves középpályás, akinek helyzete nem teljesen azonos a hét elejétől szintén Ricardo Moniz csapatával tréningező Vass Ádáméval, aki egyelőre csak edzéslehetőséget kért korábbi klubjától (ahogy azt hétfőn elsőként jeleztük). Vagyis jó eséllyel lehetnek egyeztetések a húszorros válogatott Buzsáky és a Ferencváros vezetői között.

Buzsáky tavaly ősszel az angol harmadosztályú Portsmouthban, illetve a másodosztályú Barnsleyban szerepelt, ám a télen megműtötték a térdét, így az előző fél évet klub nélkül, rehabilitációval töltötte, jelenleg is szabadon igazolható.

TRINIDADI VÉDŐ ÉRKEZETT

Mindenben megállapodott egymással Akeem Adams, valamint az FTC, így a 22 esztendős, Trinidad és Tobago válogatottjában eddig 9 alkalommal pályára lépett hátvéd a zöld-fehéreknél folytatja pályafutását.

További részleteket itt olvashat!

„Februárban Magyarországon került sor a beavatkozásra, majd a kontroll után kezdődhetett a rehabilitáció, felváltva voltam itthon és Angliában. Ilyenkor többet kell dolgozni, mint egyébként, egyik edzésről jártam a másikra. A konditeremből gyógytornára, onnan meg mentem futni, és így tovább. Jelenleg a rehabilitáció utolsó stádiumában vagyok, s lekopogom, jó a térdem, nincs vele probléma. Alig várom, hogy bekapcsolódjak a munkába, és újra a pályán legyek” – nyilatkozta a középpályás még júniusban a Nemzeti Sportnak.

Buzsáky Ákos 2002-ben nevelő együttesétől, az MTK-tól szerződött külföldre, azóta nem játszott Magyarországon. Megfordult Portugáliában a Portónál, az Académica Coimbránál, 2005 óta pedig Angliában játszik, a QPR színeiben az angol élvonalban is pályára lépett, 18 meccsen két gólt szerzett.
Fotó: Facebook.com
Fotó: Facebook.com
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Busai Attila (Szolnok, kölcsönből vissza), Ulysse Diallo (mali, Sabab Szahel – Libanon), Grúz Tamás (Szolnoki MÁV, kölcsönből vissza), Hidvégi Sándor (MTK Budapest), Kurucz Péter (Siófok FC), Nagy Dominik (PMFC), Jack Tuijp (holland, szabadon igazolható, legutóbb Volendam – Hollandia), Arsenio Valpoort (holland, Heerenveen – Hollandia)
Távozik/távozhat: Stanley Aborah (belga-ghánai, Antwerp – Belgium?), Batik Bence (MTK Budapest – kölcsönbe), Júnior Fell (brazil, ?), Grúz Tamás (Szolnoki MÁV, ismét kölcsönbe), Juha Hakola(finn, Sandnes Ulf – Norvégis, próbajáték), Martin Klein (cseh, ?), Máté János (Szolnoki MÁV), Quenten Martinus (holland, Emmen – Hollandia), Orosz Márk (Lombard Pápa, kölcsönbe), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza), Marko Ranilovic (szlovén, Kaposvári Rákóczi), Sváb Dániel (Energie Cottbus – Németország ?), Zsivóczky Norbert (Szigetszentmiklósi TK, kölcsön után végleg)
Kiszemeltek: Buzsáky Ákos (szabadon igazolható), Gerson (brazil, SV Kapfenberg, legutóbb Rapid Wien – Ausztria), David Mateos (spanyol, Real Madrid Castilla – Spanyolország),

Gerson edzés közben

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik