FTC: Vass Ádám mától Moniz csapatával készül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.05. 09:49
null
Vass Ádám legutóbb a Kolozsvár színeiben játszott, mától a Ferencvárossal készül (Fotó: archív)
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint Vass Ádám edzéslehetőséget kért és kapott korábbi klubjától, a Ferencvárostól, így a szabadon igazolható középpályás mától már Ricardo Moniz vezetőedző csapatával készül.

 

Szombaton arról számoltunk be, hogy Vass Ádám orvosi vizsgálaton vesz részt az olasz másodosztály újoncánál, a Latina Calciónál. A CFR-rel múlt héten szerződést bontó, így immár szabadon igazolható középpályás menedzsere, Paunoch Péter azonban már akkor jelezte, nem egyeztek még meg az olasz csapattal, mert a vezetők hosszú távú szerződésben gondolkodtak, míg a futballista egyelőre egy évre kötelezte volna el magát.

Mivel az álláspontok nem változtak, Vass az orvosi vizsgálatok végét sem várta meg, tegnap este hazautazott.

„Ha az olaszok mégis hajlanak majd az egyéves megállapodásra, akkor még szerződést köthetünk, de ennek már minimális az esélye. Ezért is tért haza Ádám, aki mától a Ferencvárossal tréningezik. Ugyanis edzéslehetőséget kértünk a Fraditól – amely klubban nevelkedett és ahonnét korábban külföldre szerződött –, a zöld-fehérek vezetői nagyon korrektek voltak, ezt engedélyezték, így Vass Ádám ma már Ricardo Moniz csapatával gyakorol. Köszönettel tartozunk a klubnak, mert a középpályás így edzésben maradhat, és ha egy külföldi klub hívja, akkor jó erőben csatlakozhat leendő csapatához” – nyilatkozta hétfőn a Nemzeti Sport Online megkeresésére a játékos menedzsere, Paunoch Péter.

Megkerülhetetlen kérdés, hogy mennyi esély van arra, hogy Vass Ádám esetleg marad is a Ferencvárosnál.

„Ez most nem téma, nem ezért jöttünk. Persze a futballban semmi sem zárható ki... Egyelőre azonban külföldi, főképp olaszországi, olasz másodosztályú lehetőségekben gondolkodunk, hiszen ott ismerik Vass Ádámot a leginkább, tisztában vannak a képességeivel” – válaszolta ezzel kapcsolatban a játékosügynök.

Paunochtól rákérdeztünk arra a román sajtóban megjelent pletykára is, mely szerint az olasz első osztályú Laziónál is szóba került a játékos szerződtetése, de a menedzser elmondta, ő nem tud erről. A hír valószínűleg egy félreértésből eredt, ugyanis a Vass Ádám iránt érdeklődő Latina Calcio Lazio régió együttese.

 

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
1 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28