Kisvárda: az Újpest csatára a harmadik nyári érkező

2019.07.03. 16:51
null
Tischler Patrik Kisvárdán folytatja (Fotó: kisvardafc.hu)
Ahogyan azt előre jeleztük, megállapodott Tischler Patrikkal a Kisvárda, az újpesti támadó így a legutóbbi NB I-es idény 9. helyezettjénél folytatja a pályafutását – számolt be a klub hivatalos honlapja.

 

A 28 esztendős Tischler az előző idény jelentős részét a Budapest Honvédnál töltötte kölcsönben; korábban az Újpest mellett az MTK-ban, a Puskás Akadémiában és a Mol Fehérvárnál (akkori nevén Videoton FC-nél) szerepelt. Összesen 200 élvonalbeli mérkőzésen 54 gólnál jár eddigi profi pályafutása során.

„Örömmel vettem a kisvárdaiak megkeresését, annál is inkább, mert sejtettem, hogy különböző okok miatt Újpestről tovább kell állnom. A döntést megkönnyítette, hogy a párom nyíregyházi, úgyhogy sokat jártunk a környéken, és mondhatni, szívem csücske lett ez az országrész. Az eddigi életemet Budapesten töltöttem, most nyitunk egy új fejezetet, és bízom benne, hogy a kisvárdai szurkolók is mielőbb az igazi Tischler Patrikot látják” – nyilatkozta a megállapodás véglegesítése után a támadó.

A Kisvárda sem az átigazolási díjat, sem a megállapodás hosszát nem hozta nyilvánosságra.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Baranyai Ádám (Csákvár), Rubus Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Tischler Patrik (Újpest)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Hrihorij Zanko (ukrán-magyar, Cigánd, majd FK Minaj – Ukrajna), Zöldesi Illés (ZTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek: Nikházi Márk (III. kerületi TVE)
Távozók: Andrij Cserebko (ukrán, FK Minaj – Ukrajna), Horváth Zoltán (ETO FC Győr, szabadon igazolható), Izing Martin (BFC Siófok, kölcsön után végleg), Patrick Mevoungou (kameruni, szabadon igazolható),Mihai Adrian Minca (román, szabadon igazolható), Matija Misic (horvát, Soroksár, szabadon igazolhatóként), Mihajlo Rjasko (ukrán, ?, szabadon igazolható), Vári Barnabás (ETO FC Győr, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Pavlo Lukjancsuk (ukrán, Dinamo Kijev II – Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Délczeg Gergely (Balmazújváros), Gosztonyi András (Bp. Honvéd), Lucas (brazil-magyar, Mezőkövesd)

Legfrissebb hírek

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
36 perce

Dárdai Pál: Erősebbek lettünk!

Labdarúgó NB I
9 órája

Ghánai U-válogatott csatárt igazolt az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

Az MTK bejelentette Komáromi György szerződtetését

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:28

Átrok Zalán Belgiumba szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:19

Válogatott erősítés Nyíregyházán és Újpesten, fiatalítás Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.07.22. 17:55

Két fiatalt elhozott Kispestről az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.22. 17:52

Újabb tehetség távozott Kispestről: Ujváry Ferenc az Újpestben folytatja

Labdarúgó NB I
2026.07.22. 13:45