Felkészülés: szenvedve nyert a Vasas az NB III-as Maglód ellen

2012.01.28. 13:29
Címkék
A Vasas labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 3–2-es győzelmet aratott az NB III-ban szereplő Maglód ellen.

Az edzőmérkőzésen a Maglód sokkal jobban kezdett, hamar vezetést szerzett, és több góllal is elhúzhatott volna – de a kiscsapat kihagyta a ziccereket, és a kapufa is a Vasassal volt. Az angyalföldiek Varga Gábor révén egy átlövéssel egyenlítettek, majd Beliczky Gergő emelése után a szünetben már 2–1-re náluk volt az előny. A Vasas-játékosok a klubhonlap beszámolója szerint pihenő helyett az első félidei gyenge játék miatt mehettek futni...

Fordulás után csúnya védelmi hibából egyenlített a Maglód, ám nem tudott ikszelni, mert a Vasas kitartó próbálkozásait végül siker koronázta. A piros-kékek számtalan helyzetet és (Farkas Zoltán révén) egy büntetőt is kihagytak, a hajrában viszont Kovács Dániel közelről megszerezte a harmadik – egyben győztes – gólt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Vasas–Maglód 3–2 (2–1)

Vasas: Ilizi – Mehmedagic, Kovács G., Tóth M., Katona – Venczel – Kulcsár D., Varga G., Bárányos – Beliczky – Hercegfalvi. 2. félidő: Halasi – Merczel, Tóth M. (Kovács G.), Görgényi, Farkas Z. – Kocsis, Kiss T. – Polényi, Kovács Á., Kovács D. – Sebestyén. Vezetőedző: Urbán Flórián

Gólszerzők: Varga G., Beliczky, Kovács D. ill. Ahmed, Pfeffer

 

 

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu Eb: Lucz Anna ezúttal ezüstérmes lett 200 méteren

Kajak-kenu
16 perce

Ibrahimovic beszólt az amerikai szurkolóknak

Foci vb 2026
21 perce

Ghánai tiltakozás elutasított vízum miatt

Foci vb 2026
37 perce

Eközben Pozsonyban… Yaya Tourét kinevezték a Slovan vezetőedzőjének

Foci vb 2026
45 perce

Mindkét szombati meccsét megnyerte a női 3x3-as kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőn

Kosárlabda
52 perce

A brazil drukkerek már világbajnoki formában nyomják New York utcáin

Foci vb 2026
57 perce

F1, Katalán Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik